+ Életmód

Először kelt át egyedül ember az Antarktikán

Először kelt át ember egyedül, segítséget mellőzve az Antarktikán. Az oregoni Colin O’Brady csaknem 1600 kilométert tett meg 54 nap alatt, szerdán fejezte be a távot.

A 33 éves korábbi hivatásos atlétát online lehetett követni, saját weboldalát, a colinobrady.com-ot pedig minden nap frissítette kalandos útjának részleteivel.

A férfi gyakorlatilag végig felfelé menetelt, lábán sível, maga mögött húzta a úthoz szükséges tárgyakat tartalmazó szánját, amelynek össztömege nagyjából 180 kilogramm volt.

Az utolsó 129 kilométert egy végső erőbedobással, megállás nélkül tette meg 32 óra alatt. Erről honlapján azt írta, hogy bár talán életének legnehezebb óráin ment át, néhány legszebb pillanatát is ez idő alatt élte meg.

Kalandjának a Lehetetlen Első nevet adta az Instagram-oldalán.

Korábban 2016-ban egy brit felfedező, Henry Worsley próbálta megtenni ezt a távot ugyancsak egyedül, minden támogatást mellőzve. Az út végére azonban olyannyira kimerült, hogy összeesett és meghalt.

Jelenleg nem O’Brady az egyetlen kalandor az Antarktikán. Együtt indult ugyanis a 49 éves Louis Rudd brit katonával, aki barátja, Worsley emlékére vágott neki az útnak. O’Brady és Rudd azon versengtek, hogy ki fejezi be hamarabb a távot. Együtt hagyták el az Union Glacier tábort, utána viszont különváltak útjaik.

O’Brady közölte, hogy marad még néhány napot az Antarktikán, bevárja vetélytársát, Ruddot.

A magyar Földrajzinév-bizottság 2010-es döntése értelmében a bolygó déli sarkán fekvő földrész elnevezése Antarktika, megkülönböztetve azt az Antarktisztól. Az Antarktisz a déli szélesség 60. fokától délre fekvő térség neve, amely magába foglalja az Antarktikát, valamint a körülötte fekvő szigeteket és óceánt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top