+ Színház

Danis Lídia kapta az idei Domján Edit-díjat

Szakács Hajnalka, Pilnay Sára, Danis Lídia, Maróti. Fotó: Jászai Mari Színház, Prokl Violetta

A Magyar Színjátszás ikonikus alakja Domján Edit, aki rövid élete során legendás szerepeket alakított mind színpadon, mind a filmvásznon. A körülötte kialakult legendához hozzájárult magánélete, s hogy beváltotta ígéretét, nem akar öregen meghalni, és egy nappal negyvenedik születésnapja után, 1972. december 26-án hiába várták a Madách Színházban, önkezével véget vetett életének.

Király Attila, Nagypál Gábor, Kardos Róbert, Figeczky Bence, Szakonyi Károly, Mikola Gergő. Fotó: Jászai Mari Színház, Prokl Violetta

Barátai, kollégái nem akarták, hogy emléke feledésbe merüljön, ezért 1991-ben alapítványt hoztak létre tehetséges, fiatal, vidéken játszó színésznők művészetének elismerésére. Sajnos az alapítók közül is sokan nincsenek már köztünk: Avar István, Kaló Flórián, Káldy Nóra, Mándy Iván, Petrovics Emil, Psota Irén és Szabó Gyula már Edittel együtt figyelik, jól döntött-e a kuratórium, tényleg olyan színésznőt választottak, aki habitusában, tehetségében emlékeztet a Jászai Mari-díjas színésznőre.

Szakács Hajnalka, Pilnay Sára, Danis Lídia, Maróti Attila, Crespo Antonio. Fotó: Jászai Mari Színház, Prokl Violetta

Biztosak lehetünk abban, hogy ők is elégedettek lennének az idei választással, amikor a Takács Katalin elnökölte kuratórium a tatabányai Jászai Mari Színház színművésznője, Danis Lídia mellett döntött.

Figeczky Bence, Danis Lídia, Takács Katalin, Dévai Balázs. Fotó: Jászai Mari Színház, Prokl Violetta

Danis Lídia 2004-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd a Vígszínházban eltöltött éveket követően, három szegedi évad után 2014-ben a Jászai Mari Színház első önálló társulatának alapítótagja lett. Azaz úgy tartozik az ország legfigyelemreméltóbb színésznői közé, hogy szakmai sikereinek nagy részét vidéki színházban érte el. Tatabányai alakításai közül kiemelkedik a Tartuffe Dorine-ja, A salemi boszorkányok Elizabeth Proctorja, A mi osztályunk Dorája, Stuart Mária és persze Lady Macbeth.

Nagypál Gábor, Danis Lídia, Takács Katalin. Fotó: Jászai Mari Színház, Prokl Violetta

A tatabányai Jászai Mari Színház jelenleg az ország legkiemelkedőbb társulatai közé tartozik, nem véletlen, hogy már 2015-ben is tatabányai színésznő lett a díjazott: Bakonyi Csilla.

Király Attila, Nagypál Gábor, Kardos Róbert, Danis Lídia, Figeczky Bence. Fotó: Jászai Mari Színház, Prokl Violetta

A 2018-as Domján Edit-díjat Takács Katalin, a kuratórium elnöke és Szakonyi Károly kuratóriumi tag adták át 2018. december 21-én Tatabányán, a Macbeth előadása után.

Maróti Attila, Danis Lídia, Figeczky Bence, Király Attila. Fotó: Jászai Mari Színház, Prokl Violetta

Danis Lídia kapta az idei Domján Edit-díjat
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top