+ Életmód

3 módszer arra, hogyan lassíthatod le az idődet

„A fogyasztási szokások lassítása segíthet abban, hogy az ember úgy érezze, lassabban telik az idő és bőségesen elegendő áll rendelkezésre belőle”

– állítják a kutatók a Journal of Consumer Research című folyóiratban publikált tanulmányukban.

„Az emberek egyre inkább keresik a lehetőségeket, hogy kiszabaduljanak a felgyorsult ütemű életükből, amelyben úgy érzik, hogy állandó időhiánnyal küzdenek és képtelenek lépést tartani az olyan kötelezettségek végtelen áradatával, mint például a munkahelyi határidők”

– mondta Giana Eckhardt, a londoni Royal Holloway Egyetem munkatársa.

A professzor és kollégája, Katharina Husemann a Szent Jakab nevét viselő spanyolországi zarándokútra, az El Caminóra érkező vándorokhoz csatlakozva figyelte meg, hogy milyen hatással van az emberekre, ha lassabb ütemben élik az életüket – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A két szakember a zarándokúton szerzett tapasztalatai alapján alkotta meg a fogyasztói lelassulás fogalmát, amely az idő lelassulásának érzékelését jelenti a fogyasztás bizonyos formáinak megváltoztatásával, követésével és elkerülésével.

„Megfigyeltük, hogy az El Camino teljesítése közben az emberek képesek voltak lassítani a fogyasztásukon, az ételtől kezdve egészen a műszaki eszközökig”

– mondta Husemann.

A kutatók a lelassulás három módját azonosították: a szervezet fizikai lelassítása azáltal, hogy a közlekedés gyorsabb formái helyett a séta kerül előtérbe; a technológia használatának lassítása azáltal, hogy kizárólag kifelé irányuló kommunikáció történik (az otthoniakkal) és a zarándokok az egymással való közvetlen beszélgetésre összpontosítanak; valamint az epizodikus lelassulás azáltal, hogy az ember mindössze egy-két tevékenységet – séta, evés – végez napközben, csökkentve a fogyasztással összefüggő döntéshozatalok számát.

„Mindezek hatására az emberek elkezdik úgy érezni, mint ha az idő lassabban telne és bőségesen rendelkezésre állna”

– magyarázta Husemann, hozzátéve, hogy a jótékony hatás megéléséhez azonban mind a három tényezőnek teljesülnie kell.

„A tengerparton nyaralni és hosszú sétákat tenni, miközben az ember folyamatosan ellenőrzi az e-mailjeit, vagy három percig meditálni egy mobiltelefonos applikáció segítségével nem jelent lelassítást. Az ember ugyanis ilyenkor nem szakad el a felgyorsult világ mókuskerekéből”

– fűzte hozzá a szakember.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top