Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Földényi F. László írt esszét Egy Ottlik-dedikáció története címmel.
„Az Ezüskorra visszaemlékezését Vas e szavakkal zárta: „Ez az egyetlen irodalmi sajgásom nem gyakran jelentkezett szerencsére, és aztán sohasem tartott sokáig.” A 80-as évek második felében írta ezt. Talán éppen 1987 januárjában, Szigligeten. Kizárt, hogy az Örley Kör ne okozott volna újabb „irodalmi sajgást”. Egyébként nem szidta volna olyan hevesen.
„Hiszen a Kukorelly nem is költő!”, emelte fel a hangját, ami az indokolatlan szenvedélytől egészen elvékonyodott, majd az Örley Kör többi költőjére is kiöntötte a mérgét. Egymás szavába vágva folyt a vita, lesajnáló szavak is elhangzottak. Mire egy hang mindenkit elnémított: „Ha ezt nem vonod vissza, följelentelek a magyar polgári bíróságon!” Ottlik volt ez. Mintha lett volna „magyar polgári bíróság”! Ottlik mindenestre védeni kezdte Kukorellyt. Pontosabban, mert nem hiszem, hogy sokat olvasott volna tőle, az Örley Kört. Majd pedig, hogy kijelentésének nyomatékot adjon, tenyerével hatalmasat csapott az asztalra. Erre azután mindenki elcsendesedett. Vas indignált arckifejezéssel ült. Talán újabb hullámcsapása volt ez annak, amit két évtizeddel korábban már felpanaszolt A félbeszakadt nyomozásban: a hozzá képest progresszív költők szemében ő és társai „a Hivatal védelmének kellemetlen látszatába – és annál kellemetlenebb, mivel csak látszatába – kerültünk.” A hivatalosság látszata alighanem régóta bánthatta – és, ha nem is fogalmazódott meg, a zsigereiben érezhette, hogy ez mégsem volt teljesen látszat, és hogy talán ezért sem hívták meg az Örley Körbe.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Kálmán C. György „Ostoba nyelvi burján” című recenziója Szálinger Balázs 361° című kötetéről szól.
„Egy másik szint az rendkívül mulatságos szólam-keverés, ami egy-egy szótól egy versnyi terjedelemig (vagy akár az egész kötetre kiterjedően) jellemzi a művet. Kicsit Parti Nagyra, még távolabbról Petrire emlékeztetően jön itt össze az utca nyelve a tudományoskodással, a bürokratikus vagy politikai-közigazgatási nyelv a költőivel. Csupa szarkazmus, irónia, huncut kikacsintás – ugyanakkor van az egészben valami mérhetetlenül keserű és szorongató. Az az olvasó érzése, hogy itt valaki birkózik a nyelvvel, hogy elhelyezze magát a tájban (és a történelemben), miközben átveszi a kötelező szókészletet, de folyton hibázik, ezt mosolyogtatóként mutatja fel, de a helyzet, amiben van – s amely miatt folyton kudarcot vall – korántsem vicces. És akkor már itt is vagyunk a politizálásnál. Nagyon szeretném úgy olvasni Szálinger verseit, hogy azok semmiképpen ne szóljanak hozzá közvetlenül egyszerűen lefordíthatóan, kézenfekvően napjaink állapotaihoz. És: meg tudom tenni.”
INTERJÚ
Szép dolog élni – Grecsó Krisztiánnal beszélget Károlyi Csaba.
– Mi volt a számod?
– 44-es voltam. Ott ültem emberekkel, akiknek tudom a számát, de nem tudom, hogy hívják őket. 43-asnak nem volt hangja az elejétől fogva, hatvanas úr volt, szondával a nyakában. Semmit se lehetett érteni abból, amit mondott, mindig előttem kezelték, és vártuk, hogy behívjanak minket. Időpontra mész, de utána órákat ott ülsz, mert nem működik a rendszer.
– A nyakadat kellett sugarazni és kemózni?
– Igen, a nyaki terület volt problémás, ami nyilván azt jelentette, hogy a hangom is eltűnt. A kommunikáció lehetetlensége pedig tovább növelte a befelé fordulást. Hetekig nem tudtam megszólalni, csak tátogtam. Egy idő után kedved sincs megszólalni, hiszen nem értik. Ráadásul fáj, ha erőlködsz. S akkor egyszer csak világos lesz, hogy ha nem mondod, akkor sincsen semmi. Akkor is megy minden tovább. Tulajdonképpen mindegy. A feleségemnek kellett ezt végigkísérnie, végigsegítenie, ott lenni velem, az öcsém és a barátaink segítségével hozni-vinni naponta, próbálni ezt felügyelni, meg a lelki és testi ügyeket segíteni. Mikor tudott, bement dolgozni, aztán este megkérdezte, hogy ma mit csináltál. Semmit, a semmit csináltam, néztem magam elé. Nem kapcsoltam be a tévét, a gépet, nem léteztem.
– Azért mindig megírtad kéthetente a tévékritikádat.
– És tudod, mekkora öröm volt, amikor megjelent? Nagyon régen nem jelentett ekkorát! Hogy képes vagyok megcsinálni. Ráadásul mindig úgy jött ki, hogy dupla nap után, amikor kemó és sugár is volt.
VERS
Babiczky Tibor, Deres Kornélia, Erdős Virág, Falcsik Mari, Gergely Ágnes, Hevesi Judit, Kabai Lóránt, Kántor Péter, Karafiáth Orsolya, Krusovszky Dénes, Kukorelly Endre, Marno János, Nádasdy Ádám, Parti Nagy Lajos, Peer Krisztián, Schein Gábor, Solymosi Bálint, Szijj Ferenc, Takács Zsuzsa, Térey János, Tóth Krisztina, Várady Szabolcs, Visky András, Vörös István, Zalán Tibor versei találhatók a karácsonyi számban.
Ízelítőül Takács Zsuzsa verse:
Velünk, innen, el
Schein Gábornak
Ha Dunába lövik majd a könyveket,
vérében úszik Kafka és Celan,
lesz hely nekünk is a rakparton talán,
ha elmerül a mélyben Szapphó és Kavafisz,
Assisi Szent Ferenc, A walesi bárdok is,
bronz-cipőjük mellé a cipőnket lerakni
lesz hely. S mindig lesz valaki,
aki pisztolyt marokra fogja, elsüti.
Lesz szemtanú, ki eltűnik örökre.
Lesz vércsatorna a kordék oldalába ütve.
Lesz írnok, aki elbújik egy üregbe,
s jegyzi a jövőnek gyászos krónikánkat.
Ha vérében úszik Kafka és Celan,
ha elmerül a mélyben Szapphó és Kavafisz,
Assisi Szent Ferenc, A walesi bárdok is,
lesz írnok, aki elbújik egy üregbe,
Szilágyi Domokos beírja egy füzetbe:
sütött a nap vagy havazék…
Lesz rémület és döbbenet, lesz felébredés.
Lesz, ki előre lát, lesz, ki hátra néz.
Lesz Esterházy János, Farkas István –
végül mindnyájan ott leszünk a listán,
de eljön értünk, és magához ölel nővérünk,
a Halál, s fut velünk, innen, el.
PRÓZA
Bán Zsófia, Cserna-Szabó András, Darvasi László, Garaczi László, Háy János, Kemény Zsófi, Kerékgyártó István, Keresztury Tibor, Kiss Ottó, Márton László, Oravecz Imre, Radnóti Sándor, Sándor Iván, Spiró György, Totth Benedek prózái olvashatók.
Részlet Spiró György Levél a nyugdíjasoknak című írásából:
„Mélyen tisztelt XY nemzettárs(nő)!
Hogyléte és megléte iránt érdeklődünk, minthogy Ön a mi számunkra fontos úgyis mint egyén, de főleg mint nemzetünk alkotóeleme, akinek hosszú távú, huzamosan fennálló egészségében és jókedvében bizton reménykedünk.
Amennyiben azonban, reményeinkkel ellentétben, Ön már nem él, és levelünkre, amit az első levelünkre adott válasz hiányában másodszor is kiküldünk, másodszor sem válaszol, legnagyobb sajnálatunkra Önt törölnünk kell a nyugdíjra jogosultak listájából, és a továbbiakban Önt a fájdalmas veszteségeink között fogjuk számontartani. Hazánk jelenlegi és jövőbeli gazdasági helyzetében, éppen az Önök érdekében, nem engedhető meg, hogy az Ön nyugdíját illetéktelenek (rokonok vagy szomszédok) vegyék fel az Ön személyes elhunyta után, és ezzel az államot megrövidítsék.
Az Ön válaszát megkönnyítendő az illetékesekkel való levelezését digitális formában bonyolítjuk. Nem szükséges ehhez az Ön részéről semmi más, mint hardver, szoftver és némi jártasság a számítógép kezelésében. Hogy Önt semmiféle kár ne érje, a hardver és a szoftver beszerzését, amennyiben Ön egyikkel, másikkal vagy egyáltalán nem rendelkezik, a magyar állam hosszú lejáratú (akár harminc évig terjedő) hitellel segíti, ami az Ön nyugdíjas életkorát figyelembe véve nemzetközi viszonylatban is méltányosnak mondható, és a kívánt gépek és programok vásárlásának önrészét a minimálisra csökkenti. Amennyiben Ön a rendeletileg kijelölt típusú hardvert és szoftvert választja, állami támogatást a helyi kormányszerveknél a műszaki ablakban igényelhet személyesen a hét öt munkanapján munkaidőben, a négy oldalas kérőlap ára 1640 Ft + ÁFA, a kérőlap árának előlegét speciális hiteltörlesztési feltételekkel a szociális, vallási és földmérési ablaknál lehet kérvényezni hétfőnként délután hat és fél hét között. A kérvényt két tanúnak kell láttamoznia, akik vérrokonok és közeli – kétszáz méteren belüli – szomszédok nem lehetnek. A vérrokontalansági és szomszédtalansági igazolást a helyi kormányhatóság szociális, vallási és földmérési osztálya adja ki a hét öt munkanapján munkaidőben, a tanúk és az Ön személyes jelenlétében.”
FILM
Báron György a Bergman – 100. című skandináv filmről írt.
„Bergman sokat írt az életéről, ezek legtöbbje magyarul is megjelent, a Laterna Magicától a Képekig. Bennük éles viviszekcióval, kíméletlenül vall a »démonairól«, a velük való küzdelemről, amelyből a művei születtek. Nehéz ezért róla hiteles portrét készíteni, mert ami fontos volt, azt képben és írásban elmondta magáról. Az életmű súlyosságával összevetve Jane Magnusson imponálóan gazdag anyagot feldolgozó portréfilmje megmarad a felszínen – de hát Bergmanhoz képest mi nem felszínes?”
TÁNC
Fuchs Lívia a száz éve született Jerome Robbinsról írt.
„Robbins a nyolcvanas évekig koreografált, és egy nagyszabású projektben még rekonstruálta legjobb musicaljeinek részleteit. A menyegző felújításának másnapján hunyt el, és aznap a Broadway fényeit egy percre lekapcsolták. Sokrétegű életműve, több mint hatvan balettje, mint oly sok koreográfusé, idővel eltűnhet a társulatok repertoárjáról, de ő a jogdíjaiból óriási összegeket áldozott – tehetséges kollegái támogatása mellett – a New York-i Közkönyvtár Táncgyűjteményének, hogy annak audiovizuális részlege megőrizhesse a jövőnek az amerikai koreográfusok művészi hagyatékát – köztük a sajátját is.”
ÉPÍTÉSZET
Torma Tamás a felújított Szépművészeti Múzeumról írt.
„Nekem most a felújított Szépművészeti Múzeumról kellene írnom, miközben aki ide bejön, ugyanazt a több mint százéves, jóleső folyamatosságot érzékeli. Túlméretezett, reprezentatív terek, lehalkított, félig kizárt külvilág, a termek falain pedig pazarló gazdagságban a művészettörténet. Az emeleti termek kissé régimódian felaprózottak ma már, de Európa bármely nagyvárosában lehetnénk, és az „én és a kép” intimitása a régi – pontosabban kortalan.”
Mindez és még sok jó írás olvasható a karácsonyi dupla Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
