+ Irodalom

Két szakmai díjat is alapított az idén 25 éves Scolar Kiadó

Szakmai díjakat alapított szerzői és partnerei elismerésére a 25. évét nyitó Scolar Kiadó. A legnépszerűbb magyar nyelvű mű szerzőjének járó „Év Könyve Díjat” 2018-ban Gerlóczy Márton vehette át Mikecs Anna: Altató című regényéért, a legeredményesebb partnernek járó „Legjobb Partner Díjat” pedig elsőként a német Ravensburger Buchverlag érdemelte ki.

Rövidesen megkezdi működésének 25. évét a Scolar Kft. A könyvkiadót 1994-ben Obádovics J. Gyula matematika professzorral közösen alapító Érsek Nándor ügyvezető igazgató a kiadó december 14-én, pénteken a Petőfi Irodalmi Múzeumban megtartott évzáró ünnepségén jelentette be a most útjára indított elismeréseket.

Az Év Könyve díjat 2018-tól kezdve minden évben az a magyar szerző veheti át, akinek a Scolar Kiadó adott éves könyveladási adatai alapján a legnagyobb példányszámban vásárolták szépirodalmi vagy non-fiction művét az olvasók. Az idei évben a vásárlók értékelése alapján a díjat Gerlóczy Márton érdemelte ki a 2017 őszén kiadott Mikecs Anna: Altató című családregényéért.

Az 1981-ben, Budapesten született szerző újságíróként és publicistaként dolgozik. 2003-ban jelent meg kultuszkönyvvé vált első regénye, az Igazolt hiányzás, azóta rendszeresen publikálja nagy kritikai visszhangot kiváltó műveit. A Scolar Kiadónál 2012 óta hét könyve jelent meg. Mikecs Anna: Altató című 2017-es regénye családi naplók, levelezések, néprajzi, prózai és lírai művek felhasználásával készült, és az Áprily-Jékely család történetét dolgozza fel.

Gerlóczy Márton a pénteki ünnepségen az Év Könyve Díjjal járó látványos üvegplakett mellett a kiadó pénzjutalmát vehette át, valamint a díj támogatóinak további ajándékait: a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Kft. támogatásával egy két főre szóló Gin-Tonic bérletet a Várkert bazárba, amely három koncertre érvényes, két hangverseny belépőjegyet a Művészetek Palotájába, két hangverseny belépőjegyet a Zeneakadémiára; a Városliget Zrt. támogatásával öt páros belépőt a Szépművészeti Múzeumba; a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda támogatásával két kabinos belépőt a Széchenyi Gyógyfürdőbe; a Budapesti Katona József Színház Nonprofit Kft. támogatásával két belépőt a Nők iskolája című előadásra, valamint a Libri-Bookline Zrt. ajándékcsomagját.

Érsek Nándor szintén a pénteki ünnepségen jelentette be a „Legjobb Partner Díjat” is, amelyet elsőként a német Ravensburger Buchverlag munkatársai, Lucía Borrero és Florence Roux vehettek át. A német kiadóval közel két évtizedes a Scolar együttműködése. 2000 óta jelennek meg magyarul a mára kiemelkedően népszerűvé vált Ravensburger gyerekkönyvek, mint a Mit? Miért? Hogyan? ismeretterjesztő sorozat, a Keress, találj, mesélj böngészők, vagy az Idődetektívek sorozat kötetei. Az együttműködésnek köszönhetően az elmúlt 18 évben összességében mintegy 1,5 millió példányban, több mint 200 címet jelentetett meg magyarul a kiadó a Ravensburger kiadványaiból.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top