+ Film

A csodálatos Charlotte Rampling életműdíjat kap a Berlinálén

Tiszteletbeli Arany Medve-díjjal ismeri el Charlotte Rampling brit színésznő pályafutását a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, amely retrospektív vetítéseken mutatja be a színésznő filmjeit is.

Charlotte Rampling több mint száz film- és televíziós szerepet játszott el pályafutása alatt. Számos alkalommal vendégül is látta a fesztivál: 2006-ban ő volt a nemzetközi zsűri elnöke, 2015-ben elnyerte a legjobb színésznő Ezüst Medve-díját a 45 év című filmben nyújtott alakításáért, amelyért az Európai Filmdíjat is megkapta.

„Boldog vagyok, hogy idén a nagyszerű Charlotte Rampling kapja a tiszteletbeli díjat. Ő a megszokottól eltérő, izgalmas mozik egy ikonja”

– mondta Dieter Kossilick, a Berlinale igazgatója.

Rampling, aki Angliában és Franciaországban nőtt fel, a Royal Court Színházban tanulta a színészetet, majd 1965-ben debütált a filmvásznon. Első szerepei között volt a Silvio Narizzano rendezte A Georgy lány, a nemzetközi hírnevet pedig Luchino Visconti Elátkozottak című filmdrámája hozta el számára. A színésznő később is sokat dolgozott olasz rendezőkkel. Liliana Cavani 1974-ben forgatott Az éjszakai portás című filmjében eljátszott szerepe nagy hullámokat vetett. A filmben egy koncentrációs tábor túlélőjét alakította, aki később leszámol az egykori náci tiszttel, aki a táborban szadomazochista szexuális játékokra kényszerítette. Az olasz kritikusok az év színésznője díjával jutalmazták játékát. Rampling legutóbb Andrea Pallaoro Hannah című filmjében szerepelt, alakításáért 2017-ben a velencei filmfesztiválon a legjobb színésznő díját kapta.

Az 1970-es évektől Franciaországban is filmezett, mások mellett Francois Ozonnal, de Amerikában is számos filmet forgatott olyan rendezőkkel, mint Woody Allen, Dick Richards vagy Sidney Lumet.

A fesztivál közleménye a színésznő játékának „érzelmi hitelességét” emelte ki méltatásában, és emlékeztetett arra, hogy 2000-ben a Brit Birodalom Rendjével (OBE) tüntették ki.

Rampling idén három játékfilmben is szerepelt: a Vörös veréb, A kis idegen és a Voyez comme on danse című produkcióban. Jelenleg Paul Verhoeven Benedetta című filmjében forgat, amely 2019-ben kerül a mozikba.

A színésznőről Angelina Maccarone német rendező forgatott dokumentumfilmet 2011-ben.

A Berlinalén a művésznő portréfilmje mellett játékfilmjeiből is válogatást mutatnak be, az Elátkozottak, a Hannah, a Szerelmem, Max, Az éjszakai portás, a Homok alatt, a Csillagporos emlékek, a Swimming Pool, Az ítélet és Az asszonyok paradicsoma című filmjeit láthatja a közönség.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top