+ művészet & politika

Érdekes dolgokat jósol a temesvári programigazgató

2021-ben a romániai Temesvár lesz Európa egyik kulturális fővárosa: a projektet irányító Simona Neumann programigazgatóval készült beszélgetésből idézünk:

„Problematikusnak érzékelem, hogy a román többségi lakosság nem beszél például magyarul. Egy tradicionális temesvári családban teljesen megszokott volt, hogy magyarul és németül is beszéltek, még ha román származásúak is voltak.”

„A Temesvár 2021 programon belül szeretnénk kerülni a kisebbség szót, mivel mind a magyarok, mind a németek, mind a zsidók a város interkulturális voltát erősítik.”

„Már nem látni két- vagy háromnyelvű utcanévtáblákat, és ez, azt hiszem, a közösség miatt van így, nem politikai nyomásra.”

„Temesvár gazdaságilag fejlődik ugyan, de szeretnénk, ha a gazdasági és kulturális fejlődés párhuzamosan működne. Egy másik szempont volt a civil mozgalmiság felrázása. Mert nagyon erős civil közössége volt a városnak, ami mintegy tetőződött 1989-ben, aztán valahogy elveszett.”

„Egy jó lobbival sok mindent véghez lehetne vinni, mert a Temesvár 2021 végül is nem csak Temesvárt, hanem egész Romániát fogja Európában reprezentálni, ezt a román kormánynak is fel kellene ismernie.”

„Egy másik fontos infrastrukturális fejlesztés az 1989-es forradalom múzeumának létrehozása lenne. Ha nem Temesváron, akkor hol? Jövőre lesz harminc éve, hogy megtörtént. Harminc év alatt nem sikerült létrehozni egy múzeumot!”

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top