+ Zene

Karita Mattila, a nemzetközi operaélet sztárja a Nemzeti Filharmonikusokkal

Karita Mattila, fotó: Marica Rosengard

2018. december 13. (csütörtök) 19:30 – Zeneakadémia, Ferencsik bérlet 3. Műsoron: Haydn A megjutalmazott hűség – nyitány, Beethoven Ah, perfido! – koncertária, op. 65, Schumann Nyitány, Scherzo és Finálé, op. 52, Wagner Előjáték és Izolda szerelmi halála a Trisztán és Izolda c. operából, R. Strauss Halál és megdicsőülés, op. 24, Km.: Karita Mattila szoprán, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Vezényel: Hamar Zsolt

Hűség és hűtlenség, élet és halál kérdéseivel foglalkozik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar december 13-i hangversenyén. Haydn, Beethoven, Schumann, Wagner és R. Strauss művei csendülnek fel a Zeneakadémia csodálatos nagytermében. Az est szólistája Karita Mattila finn operaénekesnő, a nemzetközi operaélet sztárja lesz, akit a BBC Music Magazine 2007-ben korunk legfontosabb szopránjai közé sorolt. A zenekart Hamar Zsolt vezényli.

Haydn művét La fedeltà premiata (A megjutalmazott hűség) címmel mutatták be Eszterhá­zán (a mai Fertődön) az évtizedeken át a hercegi udvar zenei vezetőjeként tevékenykedő Joseph Haydn (1732‒1809) háromfelvonásos operáját. Még 1779 novemberében leégett a kastélyhoz tar­tozó operaház, melyet újjáépítve Haydn friss alkotásával avattak föl 1781. február 25-én.

Ezt követi a majdnem egy időben született Beethoven koncertária, az „Ah, perfido” („Ó, hűtelen…”). A darab a fiatal Ludwig van Beethoven szárnypróbálgatása volt. Első előadására még a komponálás évében sor került (Lipcse, 1796. november 21.). Pietro Me­tastasio operai hangvételű verse egy kedvese által elhagyott fiatal nő haragját és sirámait tolmácsolja. A férfihoz intézett szavakban ellentétes érzelmek kavarognak: a nő előbb az égiek általi megbüntetését jövendöli meg, majd kegyelmet kérve számára, felajánlja saját halálát, végül kétségbeesésében irgalomért könyörög szerelméhez. A szólista Karita Mattila szoprán énekművész, akiről a The Telegram így írt:

„…elemi erő, melynek nem lehet ellenállni… tagadhatatlan, hogy Karita Mattila odacsap a közönségnek ragyogó előadásmódjával, amely igen ritka a mai klasszikus zenei színtéren…”

Schumann: Nyitány, Scherzo és Finálé, op. 52

Karita Mattila, fotó: Marica Rosengard

Miután a pályatárs és barát Felix Men­delssohn-Bartholdy 1841 tavaszán elvezényelte Robert Schumann (1810–1856) I. („Tavaszi”) szimfóniáját, rögvest újabb zenekari művek írásába fogott az addig főként zongoradarabokat és dalokat szerző komponista.

Ekkor keletkeztek a IV. szimfónia, Zongoraverseny, valamint a Nyitány, Scherzo és Finálé korai változatai. Utóbbi sajátos, háromtételes ciklus lett (op. 52), amelyet eredetileg szvitnek, II. szimfóniának és még Sinfoniettának is nevezett a zeneszerző. Ősbemutatója már a véglegesült címmel zajlott le (Lip­cse, 1841. december 6.), majd Schumann 1845-ben átdolgozta a zárótételt; 1854- ben szólózongorára is átírta a művet.

Wagner Trisztán-előjátéka (1859) fiziológiailag és pszichológiailag is pontos ábrázolása az eksztatikus szerelmi mámornak, Izolda zenéje pedig a hősnő szerelmi halálának.

Richard Strauss a „Halál és megdicsőülés” című 1889-ben írt művének ihletője egy súlyos betegségből történő szerencsés felépülése, melynek során a szerzőben felmerült az

„… a gondolat, hogy egy olyan ember halálát ábrázoljam, aki a legmagasabb célokért harcolt, küzdött – és művemben egy tiszta lelkű művészt rajzoltam meg.”

Karita Mattila, a nemzetközi operaélet sztárja a Nemzeti Filharmonikusokkal
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top