+ Interjú

Egy bécsi repülőút végén döbbent rá, hogy csodálatos hivatást választott

Minden egyes orgona más, korábban sosem hallott hangok szólalnak fel, a zene sok száz éves múltját idézik meg, és annyiféle országban találhatunk évszázadok óta működő, történelmi értékű orgonákat… – interjú Monika Melcová orgonaművésszel.

Karácsonyi orgonakoncert: Monika Melcová és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Kórusai, Müpa, 2018. december 12., 19:30

Szűk három nap, kevesebb mint hetvenkét órányi csoda, amely épphogy csak elkezdődött, már tova is száll. Pedig egész évben ezt várjuk. Talán nem is maga a karácsony a legfontosabb, hanem az advent? Talán jobban jár a lelkünk, ha fokozatosan hangolódunk rá az ünnepre, egyre beljebb engedjük a mindennapjainkba, egyre több gyertyát gyújtunk és naptárablakot nyitunk, és nem hagyjuk mindezt sebtében arra az utolsó három napra? Nem mintha olyan könnyű lenne az advent – én már csak tudom, hogy milyen sebezhetőnek, tévelygőnek érezheti magát valaki egy sötét térben énekelve, ahol csak egy távoli orgona hangja vezetheti tovább a szem számára láthatatlan úton. A harmadik adventi héten a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola növendékeit hallhatjuk így, egy világszínvonalú és világjáró orgonista, Monika Melcová társaságában. Vele beszélgettem a közelgő koncertről, az orgona különlegességéről és a karácsonyról.

Már ötéves korában megismerte a zongorát és az orgonát. Mi volt az oka, hogy végül az utóbbi mellett döntött?

Én is, mint sok zenésztársam a korosztályomból, ötévesen kezdtem zongorázni. Csak tizenhárom éves koromban jött be a képbe az orgona is, amikor felvettek a kassai konzervatóriumba. Sok oka van annak, amiért ezt a hangszert választottam, nehéz összefoglalni, hogy mi minden. A kíváncsiság biztosan szerepet játszott, illetve az is, hogy már kisgyerekként tisztában voltam vele, milyen klassz helyekre jutnak el az orgonisták. Ez be is jött – micsoda élmény például, hogy az ember kap egy kulcsot, amely egy óriási székesegyház ajtaját nyitja, vagy Versailles-ban olyan termekben járhat késő este, ahová a turisták be sem tehetik a lábukat! Hihetetlen izgalmakat jelent ez a pálya, és ez már kiskoromban is magával ragadott. Természetesen azt is fantasztikusnak találtam, hogy minden egyes orgona más, korábban sosem hallott hangok szólalnak meg, a zene sok száz éves múltját idézik meg, na meg hogy annyiféle országban találhatunk évszázadok óta működő, történelmi értékű orgonákat… Melyik hangszerről lehet még ilyesmit elmondani?

Van különbség aközött, ha az orgonista templomban vagy hangversenyteremben játszik? Befolyásolja a tér az akusztikát, a játék technikáját, a hangzást?

Az akusztikát mindenképpen befolyásolja, és ez az igazi művészet az orgonajátékban, ettől különleges a hangszerünk. Mi tulajdonképpen egy egész zenekart vezetünk, és ez a munkánk legnagyobb szépsége. Igen, az orgona nem csupán egyetlen hangszer, hanem rengeteg. Kezelnünk kell a manuálokat és a pedálokat, játszanunk a billentyűkön, és mindennek úgy kell együtt szólnia, hogy a közönség teljesen tisztának hallja a zenét. Számomra ez mindig olyan, mintha újabb és újabb felfedezőutakra indulnék.

A Müpában három kórussal játszik majd együtt. Mi volt az első gondolata, amikor megérkezett a felkérés? Más stratégiával készül szólókoncertre, mint amikor másokkal áll színpadra?

Nem hiszem, hogy külön stratégia kellene ide. Együtt zenélünk, és teljesen természetesnek veszem, hogy nekem is megvan a szerepem a közös munkában. A kamarazene, a continuo, a kórus kísérete csupa jót hoz: segít a zenésznek fejlődni, nyitottnak maradni.

Hogy épül fel ez a koncert? Kísérni fogja a kórusokat, lesz-e orgonaszóló, a cappella éneklés? Melyik a kedvenc darabja ebből a repertoárból, már ha van ilyen?

A koncepció kitalálásában részt vettek a kórusok is, és persze Fassang László, aki engem is felkeresett egy ilyen hangverseny ötletével. Hála a közös munkának, nagyon szép program állt össze. Lesznek a cappella művek, orgona és kórus, szóló orgonadarabok és orgonaimprovizáció. Kedvenc darabom nincs, de ami talán kiemelkedik ebből a programból, az a Bach E-dúr prelúdium BWV 566, egy különösen vidám, briliáns és virtuóz darab. Vicces, hogy milyen régóta játszom ezt, jó pár felvétel is készült, és ezekből magam is pontosan látom, mennyit fejlődtem zenészként. Nemcsak azt értem ezalatt, hogy jobb lettem, hanem hogy egyáltalán mennyit változtam az évek során. Fontos, hogy ezzel időről időre szembenézzünk.

Hogyan készül a karácsonyra? Van olyan karácsonyi hagyománya vagy története, akár a zenei, akár a magánéletből, amelyet szívesen megosztana az olvasókkal?

Amikor Párizsban laktam, a szüleim minden évben meglátogattak. Akkoriban a Saint Martin des Champs templom címzetes orgonistája voltam, ahol egy kicsi Cavaillé Coll orgona áll. Ahogy a legtöbb kollégámnak, nekem is a zenélésről szólt a karácsony. Amióta Spanyolországban élek, máshogy mennek a dolgok: én látogatom meg anyukámat Szlovákiában, nyugalmasan és meghitten telik az együtt töltött idő. Színházba járunk, operába Bécsben vagy Pozsonyban – az ilyen karácsonyok pihentetnek és feltöltenek. Év végén általában a barátaimmal látogatok el egy európai városba, mindig másikba.

Az egyik karácsonyom igazán különleges volt. Akkoriban Japánban éltem, de ezt a néhány ünnepnapot Bécsben töltöttem. Éppen december 24-én szállt le a gépem a repülőtéren, és én tele voltam mesélnivalóval Japánról, az ottani életemről. Sokkal fiatalabb voltam, mint most, és abban a pillanatban, amikor megérkeztem, hálát adtam Istennek, amiért ezt az életet élhetem. Akkor tudatosult bennem igazán, mekkora szerencsém van, hogy ilyen csodálatos hivatást választhattam magamnak.

Egy bécsi repülőút végén döbbent rá, hogy csodálatos hivatást választott
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top