+ Történelem

Találtak egy gyűrűt Jézus gyilkosának nevével

Ez mindössze a második olyan Poncius Pilátus idejéből való lelet, amelyen a római helytartó neve látható.

Poncius Pilátus római helytartó nevét fedezték fel a kutatók egy több mint kétezer éves rézgyűrűn.

Az ékszert még az 1960-as évek végén fedezték fel több ezer másik tárggyal együtt a ciszjordániai Herodium nevű erődítménynél végzett ásatások során. A szakembereknek azonban csak most sikerült kiolvasniuk a gyűrűn szereplő feliratot – írja a The New York Times című lap internetes oldala.

Az ékszeren Pilátus neve olvasható görög betűkkel, amelyek egy kratér – ókori görög edénytípus – ábráját ölelik körbe. A régészek szerint ez mindössze a második olyan Pilátus idejéből való lelet, amelyen a római helytartó neve látható.

A kutatók az Israel Exploration Journal című izraeli régészeti folyóiratban publikálták az eredményeiket.

A Jézust halálra ítélő Poncius Pilátus 26 és 36 között volt Tiberius császár helytartója a Római Birodalom keleti részén fekvő Júdea provinciában.

A régészek szerint nem valószínű, hogy a gyűrű Pilátus tulajdona volt, részben azért, mert ilyen egyszerű ékszere általában a katonáknak, vagy alacsonyabb rangú tisztviselőknek volt, nem pedig a Pilátushoz hasonló gazdag, nagyhatalmú személyeknek.

„Ugyanakkor most itt van egy gyűrű, rajta Pilátus nevével, ami egy nehezen megkérdőjelezhető összefüggés”

– mondta Roi Porat, a tanulmány egyik szerzője, hozzátéve, hogy a Pilátus akkoriban nem volt gyakori név a régióban.

A Pilátushoz kötődő első júdeai lelet egy kőmetszet-töredék volt, amelyet 1961-ben fedeztek fel Caesarea kikötővárosban. A Pilátus-kőként ismert leletet a jeruzsálemi Izrael Múzeum őrzi.

2 hozzászólás

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top