+ Irodalom

Az amerikai szerzői jogi törvények miatt fog elpusztulni a Föld?!

Az, hogy idegenek pusztítják el bolygónkat, nem túl eredeti gondolat. De az, hogy ezt a földi zeneipar jogi háttere miatt tennék, már valami! Rob Reid betépett regénye, a Nulladik év erről szól. Erről is.

Rob Reid: A nulladik év [Year Zero] – Metropolis Media Group / Galaktika Fantasztikus Könyvek, 2018 – fordította Sarkadi Zsuzsanna – 342 oldal, kartonált kötés – ISBN 978615-5628-86-3

Egy szerzői jogi ügyekkel foglakozó ügyvéd élete – első pillantásra – nem kívánkozik egy sci-fi lapjaira. De, ha megjelenik nála két kétségbeesett emberszabású földönkívüli, az már egészen más! Bár az olvasó még nem sejtheti – vagyis nehezen tudja elképzelni – miként lesz ebből fergeteges humorú, sodró lendületű történet… Rob Reid megoldotta, s olyan történetet rittyentett, amitől leesik az áll.

A konfliktus alapja ebben a kivételes esetben a galaxist benépesítő idegen fajok lelkesedése a földi zene iránt. Az emberiségnél fejlettebb idegenek, akik a Kifinomultak Társaságába tömörültek, az összes művészeti ágban nagyszerűt alkottak, szinte mindenben felülmúlják az emberi fajt, ami előtt még nem fedték fel magukat, mert az emberiség még nem jutott túl fejlődésének ön- és közveszélyes korszakán. (Bár ennek józan számítás szerint már meg kellett volna történnie.) A probléma abból ered, hogy a Kifinomultak mindenben irányadónak, magukra nézvést kötelezőnek tekintik a helyi törvényeket, így a földi szerzői jogi törvényt is. Ebből pedig – az általuk ellopott és lemásolt hihetetlen mennyiségű zene miatt – az következik, hogy nagyjából a világmindenség minden vagyonával tartoznak a földlakóknak… S bár ez így, spoilerezés gyanánt, még mindig elég laposnak hangzik, mégsem az!

A földönkívüliek tényleg teljesen megőrültek a földi zenétől. Új időszámítást kezdtek, bolygóikat, városaikat, de még a fémeket is földi zenekarokról vagy dalcímekről nevezték el/át.

„…ott a vanhélium, ami kemény, mint az acél, de a tömege negatív, így aztán a belőle készült tárgyak lebegnek. A deffleppimitből művégtagokat készítenek. És persze ott a slayerium, ami a legenergikusabb elem a világon. Aztán, lássuk csak, ott a megadethium, a ledzepimit, aztán az anvilium, a sabbathid…”

A föld köré Townshend-vonal (Pete Townshend, a the Who gitárosa) néven erőteret kellett vonni a múlt század hetvenes éveiben, hogy a rajongók ne özönöljenek a Földre. Ezt a vonalat kell átlépnie (többször is) Nick Carter jogásznak, ha meg akarja menteni a Földet. Utazásai során – túl az antropomorf alakokon – olyan izgalmas lényekkel találkozik, amilyeneket csak a legelszabadultabb fantázia tud teremteni. A papagájnak látszó, vagy éppen porszívónak tűnő alakok mellett feltűnnek a tízlábúak, az óriási csigaszerű lények, de akad kétdimenziós életforma is… Személyes kedvenceim a fotofób lények, akik valamiféle biztonsági/végrehajtói szerepben tűnnek fel, ultrahangon kommunikálnak (a földi zenét is ebbe a magasságba konvertálva tudják csak élvezni), és a fénytől – hőseink szerencséjére – elpusztulnak. Nick Carter, mert nem láthatta, csak érezte őket, ezért méregtől csöpögő agyarú, dögletes, patkányszerű lényeket képzelt el. Aztán felkattintotta az öngyújtóját, s ezzel elpusztította a gyilkos fotofóbokat, s amikor visszatért a fény, végre megnézhette áldozatait:

„A legédesebb, legbolyhosabb, legártatlanabb szőrmókok, amiket csak el lehet képzelni; hozzájuk képest az ewokok csak óriási rémségek. Néhányan pici takarókat szorongattak élettelen mancsukban. Mások nyakában patentos csokornyakkendő volt. Sokuk parányi héliumos lufit viselt a csuklójára kötve. A tekintetükből és kicsavarodott testtartásukból nyilvánvaló volt, hogy szörnyű kínhalált haltak. A véredényeik szétrobbantak, és a szoba padlóját literszámra árasztotta el a vöröslő vér.”

Komolyan mondom, hogy a fenti idézet olyan apró és majdnem észrevétlen kis ránc a regényben, hogy ezzel gyakorlatilag semmit nem árultam el arról az iszonyatos tempójú őrületről, ami a regény lapjain zajlik. Nem mindennapi munka, ha Douglas Adams még élne, azt gyanítanám, hogy benne van a keze A nulladik év című regényben, mert humorában, színességében és szabadságfokában nehéz bárki máshoz hasonlítani Rob Reid regényírót.

Az amerikai szerzői jogi törvények miatt fog elpusztulni a Föld?!
2 hozzászólás

2 Comments

  1. perlaki

    2018-12-02 - 09:33

    Townsend

    • Grozdits Hahó

      Grozdits Hahó

      2018-12-04 - 09:26

      jogos. köszi. figyelemzavar. :-/

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top