+ Interjú

Érzem a témát a testemen keresztül – táncosok vallomásai

Az ismeretlenre soha nincs garancia – mondja Cuhorka Emese, aki 10 éve dolgozik együtt Molnár Csaba táncossal. Velük beszélgettünk.

Grace, fotó: Kővágó Nagy Imre

A Hód Adrienn koreográfus által alapított és vezetett Hodworks társulat két, immár tíz éve együtt dolgozó tagjával, Cuhorka Emesével és Molnár Csabával beszélgettünk, a MU Színházban november 28-án látható Grace, december 19-én Szólók, a Trafóban december 3-án Pirkad, december 4-én Sunday, valamint a készülő új Hodworks és két Cuhorka-Molnár darab kapcsán.

A kortárs előadóművészetben nem ritka, hogy az előadók önazonosak, nem szerepet játszanak. Ez a Hodworks-re, rátok talán még inkább igaz.

MCS: Az, hogy táncos vagyok, nagyon szorosan összekapcsolódik az életemmel, az élettörténéseim informálják a szakmámat, a táncos mivoltomat, az pedig informálja az életemet – a kettő összefonódik. Amikor egy darab megszületik, kialakul egy forma, egy szerep, aminek a megalkotásához az én információim, érdeklődésem kellett. Ami intenzív próbafolyamat alatt történik, amikor önmagamon keresztül modulálok, szűrök át tematikákat, amivel akkor épp Adrienn foglalkozik, személyes is, de ez csak egy szegmense a személyiségemnek. Korábban abban hittem, hogy ez rólam szól, de most már keresem a távolságot is. A következő egy hónapban több darabot fogunk újrajátszani, érdekes tapasztalat visszamenni időben azokhoz a darabokhoz, szerepekhez. Egyfajta újraszembesülés, és néha küszködés is, hogy én ezt már nem tudom csinálni. Ezért technikai úton közelítem meg, és azon keresztül próbálom újraélni és újraéleszteni az abban a szerepben lévő önmagamat.

Pirkad, fotó: Kővágó Nagy Imre

CE: Nálam is így van, ahogy Csabi mondja, nagyon személyes a bevonódás a próbafolyamatba, mindent odaviszek magamból, ami ott kellhet. Aztán van a darab létrehozásában egy pont, amikortól anyagként bánunk vele és szerkesztve van időben és térben, hogy mikor mi történjen, ezalatt létrejön egyfajta eltávolodás, és az eredetileg személyes egy nagyobb egész kontextusában általánosabbá alakul. Így magában a végeredményben van egy távolság attól, ami ott meggyúródott. A témán kívül az adott csoport, a koreográfus személyisége is meghatározza, hogy éppen mi forgatódik bele magamból. Sokminden más is érdekel, aminek abban a munkafolyamatban nincs helye.

Egy új darab készültekor a témát Adrienn hozza fel, van egy alaptémája, vagy nagy közös témagyűjtéssel dolgoztok?

CE: Ez Adriennél mindig formálódik az évek során. Most épp a készülő premier kapcsán, nyáron workshopokkal kezdtünk, különféle táncosokkal voltunk egy teremben, nagyon alap és nyitott feladatokkal. Úgy tudnám megfogalmazni, hogy öblögette a szemét velünk, és magában fogalmazott meg érzeteket, hogy mi érdekelheti őt most. Nem az a fajta alkotó, aki előáll egy konkrét tervvel.

MCS: A mostani próbákon, aminek a bemutatója februárban lesz a MU-ban, nem egy széles spektrum van már, hanem azt érzékelem, hogy egy irányba kezd mutatni, anélkül, hogy ki lenne mondva: egy minőség, egy rezgésszint, amit témának tekintek anélkül, hogy meg tudnám fogalmazni, mi is az pontosan. Fontos számomra, hogy olyan dologgal vegyek részt egy kreációban, amivel én személyesen tudok ahhoz a dologhoz kapcsolódni, hogy érdekeljen. Ez a személyes faktor ott van mindegyik Hód-darabban. Lehetne az is, hogy egy izgalmas munkát vállalok, de nem okoz semmiféle személyes rezgést.

CE: Nagyfokú bizalom és türelem van a nyitva hagyott játéktérben, amiben Adrienn órákat tölt azzal, hogy csak megfigyel bennünket különböző feladatok közben. Nekem ezekben a hosszú improvizációkban az az izgalmas, hogy én sem tudom előre, hogy a feladattal töltött idő hatására mi történhet meg, mi az amit nem is tudnék az agyammal kitalálni. Kevés olyan alkotó van, aki ekkora teret ad annak, amiből nem tudja, hogy lesz-e érték. Az ismeretlenre soha nincs garancia.

Előbb említetted, Csabi, hogy vannak olyan darabok, amikbe már nem tudod olyan szinten belehelyezni magad, mint akkor, amikor készült.

CE: Ez érdekes, én valamiért nem kötöm össze a saját életem fejlődésével. Nincs margó az életem mellett, hogy akkor ilyen meg ilyen voltam, hanem időrendiségtől független univerzumokként élem meg őket. Adrienn darabjai nekem külön-külön autonóm világok, amikhez nem elég visszakapcsolódni, hanem újra kell őket alkotni, különben nem fognak megtörténni. Megvannak a pontos hozzávalók, de csak akkor fog működni és összeállni, ha feltöltöm a jelenemmel. Sosem reprodukálnunk kell a darab eredeti állapotát.

Sunday, fotó: Dömölky Dániel

MCS: Bennem van egyfajta félelem, például a Pirkaddal kapcsolatban, mert különleges darab, bizonyos erőnléti felkészültséget és koncentrációt igényel, s bizonyos eszközök, amiket használtam az intenzív folyamat alatt, halványultak időközben. Amikor alkottuk sem volt könnyű, de akkor jobban benne voltam ebbe a meditatív, fizikális odaadás érzetbe. Most nehezebben találom ezt a fókuszt. De nincs mese, a struktúra fel van építve, és csak a jelenben való erőkifejtéssel működik.  Azt hiszem, az egómmal küzdök a Pirkad kapcsán.

CE: Speciális darab a Pirkad. Olyan, mint egy szóló, amit ketten kell eltáncolnunk. Egy nehéz szólóban van olyan, hogy úgy érzed, fizikai határodhoz értél, már nem bírod tovább, aztán ezen a határon túljutva hihetetlen tartalékok kezdenek el formálni. A Pirkadban egymástól függünk, érezzük, ahogy a másik, mint egy erőtől elhagyatott testrészed mikor ér erre a pontra, és fordítva. Ezeken a pontokon együtt kell egyet tekerni a továbblendüléshez.

MCS: Olyan, mint egy meditáció, kitartott pózban.

Olyan, mint a jin-jang szimbólum, a jin és jang egymáshoz viszonyított kölcsönhatása?

CE: A Grace próbafolyamatában tartott nekünk Kundalini órákat Kormos Éva. Volt egy gyakorlat, ahol egymással szemben ülve össze kellett érinteni a bal tenyerünket, a jobb kezünkkel pedig a másik jobb kezét fogni. Így kellett maradni 8 percen keresztül, felváltva énekelni, és közben egymás szemébe nézni. Érzelmileg is nagyon telített, de fizikálisan is nagyon nehéz gyakorlat. Elkezdesz játszani azzal, hogy mennyire tartod te a karotok súlyát, mennyire ő, közben nem akarod elveszíteni a szemkontaktust, tönkretenni a kapcsolatot. Csabival voltam párban, és miután befejeztük, azt mondta, hogy

„egyik szememen bejöttél és a másikon kimentél”.

Én meg az egyik szemét frontálisan láttam, a másikat meg profilból. A Pirkadnál is ez a fizikális egymásrautaltság van, miközben emberi kapcsolat is. Ritkán van szemkontaktus, de amikor van, ott lehet ezt a töltést megcsinálni.

Szólók, fotó: Dömölky Dániel

Készül egy új darab Adriennel, a Hodworks-szel, és Ti ketten pedig két darabon is dolgoztok.

CE: Csabival a Pandora szelencéjével leszünk január 22-én a Nextfeszten a Trafóban. A Mestermunka pedig Imre Zoltán Program támogatásával készül, február 22-re a Nemzeti Táncszínház szervezésében. Tavasszal kezdtünk el dolgozni Csabival, akkor még mindenféle támogatás nélkül.

MCS: Tánccal akartunk foglalkozni, sokféle formanyelvi kísérlet történt tavasz óta. A Pandora szelencéjében van mozgás, színház, vizuális művészet, szavalás… A Mestermunkában a mozgással analitikusabban foglalkozunk, sokkal inkább tánc. Nekem az utóbbi időben egyre felszabadítóbb lett az az érzés, hogy két ennyire más darab megfér egymás mellett, inkább lazít a hozzáállásomon.

Hány éve dolgoztok együtt?

CE: Tíz. A Mindennapi rutinokkal kezdődött. Emlékszem, nagyon féltem Csabitól. A 4-6-os megállójában állt, indiai nadrágban, fülbevalóval, sállal a nyakában, felemelt arccal. Nem mertem odamenni.

Miért?

CE: Ravasz, mint a róka (nevet). Nekem minden emberhez idő kell, nagyon lassan ismerek meg igazán valakit. Idén azért kérdeztem meg, hogy nem csinálunk-e valamit együtt, mert azt éreztem, hogy van valami közös dolgunk.

Nekem a világ legtermészetesebb dolga, hogy Ti ketten együtt.

CE: A 4-6-os megállóban nem gondoltam volna…

MCS: De azóta tíz év eltelt már! Adriennel pedig elég friss, új felállásban dolgozunk, hatan vagyunk: Vakulya Zoltán, Horváth Máté, Jenna Jalonen, Jessica Simet, Emese és én. Nekem ez a maximum létszám, amivel dolgoztam, és kíváncsi vagyok, mert biztos sok döntést befolyásol az, ahogy a koreográfia ki lesz alakítva. Érzem a témát valahogy a testemen keresztül, bár nem tudom megfogalmazni. Van néhány irányszó, amivel dolgozunk: a mozgó mozdulatlanság, dominancia, hierarchia, aránytalanság, düh, az értelmetlenség generálása, a test, mint akadály, vagy például az, hogy mi mit nem szeretnek az emberek a kortárs táncban.

Adrienn eddigi darabjai nagyon univerzális nyelvezetűek.

MCS: Ez most sem lesz másként. Ezek az altémák inkább kísérletek, amik nem feltétlenül jelennek meg a darabban, csak beépül valami esszencia belőlük. Érdekes megélni azt, hogy már vannak repertoárdarabjaink, történelem íródik, lehet életműről beszélni, nem mint huszonévesen.

CE: Én nem így élem meg, nekem csak a jelen van, szinte.

Érzem a témát a testemen keresztül – táncosok vallomásai
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top