+ Interjú

Ma is hasonló civilizációs válságban élünk, mint Vajda Lajos a saját korában

Ez a kiállítás tökéletesen megmutatja, hogy Vajdát egy lapon említhetjük Miróval és Picassóval – mondja Petőcz György, a novemberben nyílt tárlat társkurátora, akivel a Zalaegerszegen született magyar festő hatásáról és megítéléséről beszélgettünk.

“…ma már kijelenthetjük, hogy az európai élvonalba kellene tartoznia. Ez a kiállítás tökéletesen megmutatja, hogy Vajdát egy lapon említhetjük Miróval és Picassóval”

November 11-én nyílt meg a Világok között – Vajda Lajos élete és művészete című kiállítás a szentendrei Ferenczy Múzeumban. A tárlaton a festő mintegy 150 alkotása került kiállításra, melyek közül többet első ízben láthat a magyar közönség (a kiállításról szóló cikkünk itt olvasható). A hazai művészettörténészek Vajda Lajost a modern magyar képzőművészet egyik legfontosabb képviselőjének tartják, ennek ellenére külföldön alig ismerik munkásságát – pedig a kiállítás kurátora, Petőcz György szerint egy lapon említhetjük Miróval és Picassóval. Hogyan tiltakozott Vajda a modern, polgári életfelfogás ellen? Mely közösségek voltak a legfontosabbak a számára, és hogyan hatott ő a környezetére? Petőcz Györggyel beszélgettünk Vajdáról és a Ferenczy Múzeumban nyílt kiállításról.

– Vajda műveivel először 1979-ben a Nemzeti Galériában rendezett életmű-kiállításon találkozott, ami nagy hatással volt önre. Fel tudja idézni, mi fogta meg bennük?

A Kádár-rendszerben homogenizált közegben éltünk. Vajda egy szűk értelmiségi, ellenzéki kör hőse volt. A szentendrei korszakával multikulturális világot mutatott be, melyben különböző vallások, etnikai csoportok harmóniában élnek egymás mellett, ez gimnazistaként különösen érdekes volt számomra. Csakúgy, mint Vajda munkásságának utolsó szakaszában készült nagy szénrajzok, melyek rendkívül drámai hatást keltenek. Ma már másképp gondolkodom Vajdáról.

Petőcz György a Szentendrei Képtárban mesél a sajtó képviselőinek a Vajda Júlia kiállításról – fotó: Várkonyi Zsolt

– Vajda szegény családból származott, beteg volt, és ahogy a tárlatvezetésen is elhangzott, a korszellem erősen rányomta bélyegét munkásságára. Ez a hányatott sors miként érezhető művészetében?

Nem hangsúlyoznám a szegénységet. Bár valóban nagyon szegények voltak szerelmével, Richter (később Vajda) Júliával, de ezt az életmódot ők maguk választották. Így tiltakoztak a modern, polgári életfelfogás ellen. Vajda sosem érezte jól magát Budapesten, igazi vidéki ember volt, nem egy urbánus figura. Az egyik levelében a jazz undorító foszlányairól ír, melyek a Dunán át hallatszanak el hozzá. A jazz a 30-as években a kozmopolitizmus, nagyvárosi lét metaforája volt, így ezek a sorok elég beszédesek. Vajda magányos, introvertált személyiség volt, de mégis vágyott a társaságra. Ez a társaság háromszor adatott meg neki, egyszer szülővárosában, a zalaegerszegi kispolgári közösségben, később a szerb-ortodox világ ragadta meg, ami óriási hatást gyakorolt rá. A harmadik fontos közösség számára az a baráti társaság volt, ami 1937 után alakult ki körülötte, melybe beletartozott Korniss Dezső, Bálint Endre, Szántó Piroska, Anna Margit, valamint felesége, Júlia is.

– Vajda 4 évet töltött Párizsban, amiről keveset tudnunk. Hogyan hatottak művészetére a Párizsban szerzett élmények, benyomások?

Pontosan nem tudjuk, hogy mivel foglalkozott Párizsban. 4 év nagyon hosszú idő egy fiatal művész számára. 10-12 kollázsa és pár rajza maradt fenn a Franciaországban töltött időszakából. Olyan autonóm személyiség volt, hogy a hatások később jelentek meg művészetében. Tudjuk, hogy az orosz-szovjet film- és montázstechnika különösen érdekelte, de ez sem érződött azonnal a képein. Amikor hazaért Magyarországra, abba akarta hagyni a festészetet, mert nem tudta, merre vezet tovább az út. A montázs gondolata 1936-1937-ben újra megjelent a képeiben, 1938-1939-ben pedig a törzsi művészet hatásait lehet felismerni alkotásaiban.

– Mondhatjuk, hogy saját korában nem kapta meg az őt megillető figyelmet, és csak később kezdték el felfedezni tehetségét?

Igen, ma már kijelenthetjük, hogy az európai élvonalba kellene tartoznia. Ez a kiállítás tökéletesen megmutatja, hogy Vajdát egy lapon említhetjük Miróval és Picassóval.

– Ennek fényében milyen a külföldi megítélése?

Sajnos nem ismerik eléggé, ezen kéne változtatni. Nem bővelkedünk olyan művészekben, akik valóban az élvonalba tartoztak a saját korukban. Bár a tárlatot más koncepció alapján állítottuk össze, de egyértelműen érezhető a párhuzam Vajda Lajos és az amerikai absztrakt expresszionisták, különösen Jackson Pollock között. Kortársak voltak, és 1939-ig kísértetiesen hasonlóan fejlődött a pályájuk, majd absztrakt expresszionista képeivel Vajda nyolc-tíz évvel meg is előzte korát.

Szabó Noémi kurátor tárlatvezetése a Vajda-kiállítás sajtóbejárásán – fotó: Várkonyi Zsolt

– A Ferenczy Múzeumban megnyílt tárlathoz kapcsolódik Vajda Lajos felesége, Júlia kiállítása, ami a Szentendrei Képtárban látható. Vajon miként hatottak egymásra?

Ha 1936-37 környékén felfedezhetünk egy hirtelen fellendülést Vajda Lajos pályáján, akkor azt csak azzal a biztonságérzettel tudom magyarázni, amit Richter Júliával való kapcsolata nyújtott számára. Csendes, ám karizmatikus személyiség volt, aki az általa képviselt művészi etikával gyakorolt hatást környezetére. Vajda száz százalékig a művészetnek élt, semmilyen kompromisszumot nem kötött, tudta, hogy hamarosan meg fog halni, hiszen nagyon beteg volt. Szűk környezetében felmerült a kérdés, hogy vajon megfeleltek-e a Vajda által képviselt művészi elszántságnak és etikának, elég jók voltak-e hozzá, segítették-e abban, hogy esetleg tovább éljen. Ez a fajta lelkiismeret-furdalás valószínűleg végig ott motoszkált Júliában és Bálint Endrében is.

– A kortárs magyar képzőművészeken mennyire érezhető Vajda hatása?

Ahhoz, hogy erre válaszolni tudjak, kéne szervezni egy kiállítást. Ezek a hatások búvópatak-szerűek. Bukta Imre, a kiállítás megnyitója megjegyezte, hogy mekkora hatással volt rá Vajda szellemisége, de hogy ez miben nyilvánul meg, az alaposabb értelmiségi, művészettörténeti, szellemtörténeti kutatást igényelne.

– Gyorsan bejárta a hír a hazai sajtót, hogy a kiállítás megnyitója előtt pár nappal az egyik festmény újrakeretezése közben előkerült egy eddig még soha nem látott, 1934-ben készült Vajda Lajos-kép. Társkurátorként hogyan élte meg?

A képzőművészet iránt érdeklődők számára mindig különösen izgalmas, amikor előkerül egy új, addig nem látott alkotás. A képet kis híján kidobtuk, mert először azt hittük, egy másik festmény kartonlapjának hátulja. Katartikus élmény volt. A tárlat katalógusa már a nyomdában volt, javában épült a kiállítás, amikor megtaláltuk. A kép érdekessége, hogy aláírás és dátum is szerepel rajta, holott tudomásunk szerint Vajda abban az időszakban már nem írta alá műveit. Nem gondoltuk volna, hogy 1934-ben még készített ilyen tónusos, realistának mondható látképeket.

– A tárlaton látható 3 videó is, melyek Vajda képeinek felhasználásával készültek. Mi volt a koncepció?

Vajdáról az 50-es években kialakítottak egy hősi imázst, amiért szembement a 30-as évek konzervatív korszakával és művészetével. A kiállításon egy másféle Vadja Lajost akartunk bemutatni. A korával és egzisztenciális problémákkal küszködő művészre szerettünk volna fókuszálni. A videók három gondolatot helyeznek fókuszba: az első a realistástól az absztrakció felé haladás folyamatát, a második Vajda valósággal szembeni viszonyát mutatja be, a harmadik pedig egy szöveg a Felmutató ikonos önarcképről, mely szerintem egy eszmetörténeti munka interpretációja volt Vajdától. Három művészt kértünk fel, hogy ezekhez a gondolatokhoz kapcsolódóan készítsenek egy-egy videót. Azért szerettem volna, hogy elkészüljenek ezek a kisfilmek, mert hihetetlenül modernnek találom Vajdát. Ma is hasonló civilizációs válságban élünk, mint ő a saját korában. Olyan frissek a művei, mintha ma készítette volna őket. Ezért is tűnt jó ötletnek, hogy kortárs művekkel zárjuk a kiállítást.

– Mit várhatnak a kiállítástól azok az érdeklődők, akik kevésbé jártasak a képzőművészet területén?

Mindenképp nyitottnak kell lenniük. Érdemes elolvasni a falon található szövegeket, mert az a céljuk, hogy vezessék azokat, akik kevésbé ismerik Vajda művészetét. Úgy gondolom, a képek állítólagos korszakában az embereknek sajnos sokszor fogalmuk sincs, mit látnak. A szokás alakítja a nézőt. Ahhoz, hogy változzon a helyzet, el kell kezdeni kiállításokra járni.  Rengeteg érdekes, élvezetes tárlat látható Magyarországon.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top