+ Képzőművészet

Tréfa áldozata lett a holland írónő Romániában

Álhír lehet, hogy felbukkant egy hat éve ellopott Picasso-festmény: a kép megtalálását bejelentő holland írónő elmondása szerint „tréfa áldozata lett” – közölte a holland NOS televízió.

Az írónő vasárnap este azonban azt mondta a tévében, hogy két belga filmrendező „performanszának” dőlt be gyanútlanul – idézte a The Guardian online kiadása.

A News.ro hírügynökség vasárnapi jelentése szerint Mira Feticu román származású holland írónő szombaton Hollandia bukaresti nagykövetségére vitte be a Picassónak tulajdonított alkotást, a nagykövetség azonnal értesítette a román hatóságokat. Úgy vélték, a rotterdami műcsarnokból román műkincsrablók által 2012-ben ellopott hét nagy értékű festmény egyikéről, Picasso Harlequin-fej című alkotásáról van szó.

A festményt Mira Feticu Hollandiában élő román származású írónő találta meg egy másik, meg nem nevezett holland állampolgárral együtt. Feticu 2015-ben a rotterdami műkincslopásból merített ihletet Tascha című regényének megírásához.

Állítása szerint tíz nappal ezelőtt névtelen román nyelvű levelet kapott, melyben a levélíró megjelölte az elásott műkincs helyét. A levélről azonnal értesítette azt a holland nyomozót, akivel együttműködött a regénye megírásakor.

Ezután indult el egy holland állampolgárral a megjelölt helyre, ahol egy kő alá rejtve, műanyag fóliába becsomagolva találta meg a képet tartalmazó csomagot.

A News.ro hírügynökség képet is közölt az írónőről, amint kezében tartja a keretéből kivágott festményt és a reprodukciót, amely alapján azonosította a művet.

A műalkotást a nagykövetség átadta a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészségnek (DIICOT). Az ügyészség vasárnap szűkszavú közleményben erősítette meg: Hollandia bukaresti nagykövetsége bejelentése alapján nyomozást indított az ügyben. A műalkotást hétfőn a Román Művészeti Múzeumba szállítják szakértői vizsgálatra.

A belga írónő azonban ezután kapott egy emailt, amiben elmagyarázták neki, hogy a levél a True Copy (Valódi másolat) elnevezésű projekt része volt, melyet Geert Jan Jansen megrögzött holland képhamisító ihletett. Jansen hamisítványai 1994-es lefüleléséig elárasztották Európa és a világ műgyűjteményeit.

A két belga rendező, Bart Baele és Yves Degryse weboldalukon azt írták, az előző néhány hónapban készítették elő a performanszt.

Produkciós cégük „jelenleg nem szeretné kommentálni a történeteket”, mivel először Feticuval akarnak beszélni.

„Részletekkel néhány napon belül szolgálunk”

– írták.

Román betörők 2012 októberében hatoltak be a rotterdami Műcsarnokba (Kunsthal), ahonnan hét nagy értékű festményt vágtak ki a képkeretből, és vittek magukkal. A festmények – Picasso, Matisse, Monet és Gauguin alkotásai – közel 18 millió euróra (5,8 milliárd forintra) voltak biztosítva.

Az ügyben a DIICOT hat román állampolgár ellen emelt vádat. A két fővádlott beismerő vallomást tett. Őket 2014 februárjában a Bukaresti Táblabíróság jogerősen 6 év, valamint 5 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte. A perben kétéves börtönbüntetést kapott a fővádlott anyja, aki előbb azt vallotta, hogy elégette a festményeket, később azonban visszavonta a vallomását. A festmények hollétéről a román nyomozóknak nem sikerült információkat szerezniük.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top