+ Irodalom

Szabó Lőrinc, az erkölcstelen disznó…

A címben foglaltaknál durvább állításokat is tett önmagáról Szabó Lőrinc! Nem ok nélkül. Nyáry Krisztián új kötetében 125 szerelmes levél és a hozzájuk kapcsolódó történet…

Nyáry Krisztián: Írjál és szeressél / 125 szerelmes levél és történet – Corvina Könyvkiadó, 2018 – 280 oldal, kemény táblás kötés védőborítóval – ISBN 978-963-1365-36-8

Van ebben az országban valami eleve adott – vagy eleve adottnak tűnő – prűdség és álszemérem. Olyasmi ez, ami megakadályoz sok fontos dolgot, megakaszt/elapaszt sok olyan diskurzust és folyamatot, amelyeknek – előbb-utóbb – le kell zajlania, meg kell történnie… különben, értékek ide vagy oda, megyünk mind a levesbe. Nem szeretem, hogy ez így van, s nem szeretem, hogy kevesen vannak, akikben megvan a változtatáshoz szükséges tudás/lendület/lehetőség/stb…

Nyáry Krisztián – miközben nem tűnik igazi provokátornak, vagy tabudöntögetőnek – attól fontos, hogy a tenni akarók és tudók közé sorolható, miközben szelíden nyitogatja azokat a fiókokat és szekrényeket, melyeket hosszú éveken át nem nyitott ki senki. S láss csodát, munkája nyomán – általában! – nem csontvázak kerülnek elő, hanem szép, kellemes, de leginkább emberi (mélységesen/magasságosan/túlságosan emberi) dolgok kerülnek elő. Most éppen levelek. Szerelmes levelek. Olyan emberek szívhez szóló szavai, akikre nem azért emlékezünk, mert a magánéletük eget-földet rengető lett volna, hanem azért, mert beletettek valami nem-romlandót a magyar szellemi élet nagy közös kosarába.

Őszintén állítom, fogalmam sincs arról, hogy Nyáry Krisztiánnak van-e küldetéstudata, de az bizonyos, hogy van küldetése. Hiszen olyan történeteket ás elő, néha nem is túl mélyről, amelyek mindannyiunk számára fontosak. Mindannyiunk számára fontosak kellene, hogy legyenek! Mert valahogy/valamennyire rólunk is szólnak. Bár nem mi vagyunk a címzettek, hozzánk is szólnak a kötetbe gyűjtött levelek. Csak ezt elsőre, ebben a szemforgató, szemérmetlenül szemérmes (vagy fordítva?) világban nem könnyű felfogni/megérteni.

Megjelent: Nyáry Krisztián – Írjál és szeressél! 📚Részlet a könyvből Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter előadásában. A könyv bemutatója november 16-án lesz az Anker’tben: https://www.facebook.com/events/243307146349292??ti=ia

Gepostet von Corvina Kiadó am Montag, 5. November 2018

Az Írjál és szeressél című könyv a Nyáry Krisztiántól megszokott nyomvonalon halad. A kötet összeállítója – tán sokaknak pont ezért szerethető a munkássága – nem akar semmi újat „feltalálni”, csak rámutat azokra a kincsekre és furcsaságokra, amiknek birtokában vagyunk. Előhúzza, leporolja, felemeli és a fény felé tartja azt, amit megtalált, s megosztja az olvasóval a szépségesen esendő emberséget… ami amúgy is a miénk. A szerelmes levelekből szerkesztett kötetből javarészt ismert nevű férfiak köszönnek javarészt ismeretlen nevű asszonyaikra, múzsáikra, vágyaik tárgyaira (talán egyszer majd lesz egy olyan kötet is, ahol megfordul az ismertek és ismeretlenek ivararánya).

A tematikus rendbe szervezett fejezetek az élet, tehát a szerelem szinte minden aspektusára találnak példát: szenvedélyesség, féltékenység, szakítás, házasság, harmonikus együttlét, szerelmi háromszög, búcsú a halál közelsége miatt… a teljesség igénye nélkül, mégis sok színben pompáznak félezer év levelei, a legrégebbitől (1526) a legújabbig (1976). Lenyűgöző gyűjtemény, melyben külön fejezet jutott Krúdynak, Szabó Lőrincnek és Füst Milánnak. Nem véletlenül!

„Én, Szabó Lőrinc, a gyalázatos bűnös, az erotikus és beteg és őrült és erkölcstelen disznó, és a költő, olyan magasan vagyok a világ felett, olyan tisztán és oly végtelen egyedül és oly fájdalmasan és büszkén – istenem, Böske, megért maga engem? Mintha zene volnék: semmi földi nincs bennem, bármit tettem is: fent járok, magasan, nincs helyem, nincs nyugalmam…” (Szabó Lőrinc Korzáti Erzsébetnek, 1928. szeptember 2.; 149.oldal)

S talán az sem baj, ha az olvasó nem oldalról oldalra halad, hanem kénye-kedve szerint csapongva libben egyik nagy névtől a másikig, hogy aztán felfedezze azt, amiről nem is tudta, hogy érdekli. Persze, az olvasás szempontjait egy ilyen gyűjtemény esetében nem határozhatja meg más, csak az olvasó, s ha valakinek éppen az „csípődött be”, hogy ötven éve, 1968 novemberében halt meg Hamvas Béla, nosza, rajta! Így írt Hamvas Kemény Katalinnak 1960-ban, egy keddi napon:

„…Nagy öröm és megnyugvás volt bennem: végre megvan, amit oly sok kínnal kerestél! Végre megvan, hogy nem nyugodtam bele konvencionális verseidbe és tiltakoztam ellenük, vállalva azt, hogy mennyire fáj. Nem törődhettem fájdalmaddal (nem is tudod, mennyire fájt nekem!), mert nem elégedhettem meg, most aztán megvan…”

Szabó Lőrinc, az erkölcstelen disznó…
1 hozzászólás

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top