+ Film

Ezek a filmek nyerték a Verzió Filmfesztivál díjait

A 15.Verzió magyar közönségdíját az Egy nő fogságban, nemzetközi közönségdíját az Erdők ideje nyerte. A Legjobb emberi jogi film a Srbenka, a legjobb diákfilm A sziget lett. Különdíjat kapott a Semmi sem mutatja, Az ő hangjuk és a Carlos filmje.

November 10-én, szombat este kihirdették a budapesti Toldi moziban a 15. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál díjait.

Idén első alkalommal a VERZIÓ Filmfesztivál Nemzetközi és Magyar Közönségdíjat is hirdetett a közönség szavazatai alapján. A Magyar közönségdíj nyertese Tuza-Ritter Bernadett EGY NŐ FOGSÁGBAN című filmje lett, mely az emberkereskedelem jelenségét vizsgálja egy rabszolgaként dolgozó nő történetén keresztül. A megrázó alkotás az első magyar egész estés dokumentumfilm, mely bekerült a Sundance Filmfesztivál versenyprogramjába, és a legfrissebb hírek szerint bekerült az Európai Filmdíjra jelölt legjobb öt dokumentumfilm közé.

Nemzetközi Közönségdíjat a francia Francois-Xavier Drouet filmje, az ERDŐK IDEJEkapta, mely az ipari erdészetet és annak alternatíváit mutatja be. Az eredeti, érintetlen őstermészet jelképét, az erdőt korábban sosem látott iparosodási hullám érte el. Élő erdő vagy zöld sivatag – a ma döntései formálják a holnap tájképét.

Legjobb Emberi Jogi Film díját a SRBENKA című alkotásnak ítélte oda az ötfős Diákzsűri. 1991 telén Zágrábban meggyilkoltak egy 12 éves szerb lányt. Negyed évszázaddal később Oliver Frljić, a legnevesebb horvát színházi rendező színdarabot rendez az esetből. A horvát alkotó, Nebojša Slijepčević Európai Filmdíjra is jelölt, megrázó alkotása azt vizsgálja, hogyan birkózik meg a jugoszláv háború után született generáció a történelem sötét árnyaival.

Semmi sem mutatja

Jack Atmore, Aujeszky Nóra, Kyung Rae Park, Simor Kamilla és Lucy Szemetová alkotta nemzetközi Diákzsűri Különdíjat is osztott a kategóriában, melyet az ukrán SEMMI SEM MUTATJA című film kapott. Alina Gorlova a napokban Minkszkben is díjazott műve egy háborúból visszatért nő története, aki poszttraumatikus szindrómával küzd, és megpróbál visszatérni a normális kerékvágásba. Hogy fest a valóság a katonai hősiesség színfala mögött?Mennyi ideig szenvednek az utóhatásoktól a háborút megjárt emberek?

A Diák- és elsőfilmes versenyprogramot a háromtagú Nemzetközi Zsűri bírálta. Groó Dianafilmrendező, Kerekes Péter rendező-producer és Antonello Vinci programkurátor a Legjobb Diákfilm díját A SZIGET című alkotásnak ítélte. Adam Weingrod dokumentumfilmje intim bepillantás egy Kelet- és Nyugat-Jeruzsálem határán álló hospice ház lakóinak történetébe, mely az Óváros fala tövében áll. A rendező két évet töltött a páciensekkel és a gondozókkal beszélgetve, megismerve életük történéseit. A film érzékenyen ragadja meg az életben maradók és a kórházból utolsó útjukra indulók humoros, gyengéd, vagy szomorú pillanatait.

 

A Nemzetközi Zsűri két Különdíjat is kiosztott, AZ Ő HANGJUK és a CARLOS FILMJE című filmeknek. A lengyel Eri Mizutani rövidfilmje, Az ő hangjuk egy lengyel bentlakásos iskolába visz el, mely elszigetelt és gondoskodó környezete hallássérült gyerekeknek; Renato Borrayo Serranoműve, a Carlos filmje egy Oroszországban tanuló guatemalai fiatalember nehézkes viszonyát mutatja be anyósával és apósával első gyermekének születése után.

Minden gyereknek joga van ahhoz, hogy szabadon kinyilváníthassa a véleményét az őt érintő kérdésekben. Az idei évben ezért az UNICEF Magyarország támogatásával összeálltGyerekzsűri választotta ki a fesztivál nyertes gyerekfilmjét. A háromtagú Gyerekzsűri a Diák Verzió öt filmje közül Révész Bálint NAGYI PROJEKT című dokuját díjazta.

A díjátadó ceremóniát a fesztivál zárófilmje, a norvég-lett koprodukcióban készült A felszabadulás napja vetítése zárta. Az egész világ ámulatára a Laibach nevű szlovén kultegyüttes volt az első rock zenekar, amelyet az erődítményszerűen zárt Észak-Koreába koncertezni hívtak. Mielőtt az alternatív zenét hírből sem ismerő közönség elé állhattak volna, az együttesnek engedélyeztetnie kellett a merev ideológiai elvárások és a kulturális különbségek miatt hajthatatlan cenzorokkal a dalokat.

A vetítés után Oksana Sarkisova, a fesztivál igazgatója beszélgetett Ugis Olte és Morten Traavik rendezőkkel, valamint Ivan Novakkal, a Laibach tagjával.

A 15. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál díjazott filmjei:

Magyar Közönségdíj: EGY NŐ FOGSÁGBAN

Nemzetközi Közönségdíj: ERDŐK IDEJE

Legjobb Emberi Jogi Film díja: SRBENKA

A Diákzsűri különdíja: SEMMI SEM MUTATJA

Legjobb Diák- és elsőfilm díja: A SZIGET

A Nemzetközi zsűri különdíja: AZ Ő HANGJUK és CARLOS FILMJE

Gyerekzsűri díja: NAGYI PROJEKT

A nyertes filmeket november 11-én, vasárnap újra levetíti a Fesztivál, részletek a teljes vasárnapi programról a weboldalon találhatók.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top