+ Életmód

Bill Gates egy üveg széklet mellett mondott beszédet

Bill Gates

Bill Gates egy üvegnyi emberi széklettel hívta fel a figyelmet a világ fejlődő országaira jellemző súlyos problémára, a vécék hiányára a témában rendezett pekingi konferencián kedden.

„Az egészségügyi berendezések nélküli helyeken ennél sokkal több is van”

– mondta a Microsoft alapítója.

„Ez a kis mennyiségű ürülék 200 billió rotavírus sejtet, 20 milliárd Shigella-baktériumot és 100 ezer parazitaféreg-petét tartalmaz „

– hangsúlyozta, majd hozzátette: az ilyen patogének évente mintegy 500 ezer 5 év alatti gyereket ölnek meg.

A szabadban játszó gyerekek állandóan ki vannak téve az emberi ürülék hatásainak, ezért a téma nemcsak az életminőséggel, hanem „betegségekkel és halállal,  alultápláltsággal” is összefüggésben van. Az alapjogokhoz, mint az egészség és az elegendő élelem, hozzátartozik a „normális vécé” is – mondta az amerikai milliárdos.

Gates az alapítványa által rendezett Reinvented Toilet Expo nevű kiállításon mondott beszédet. A fórumon számos olyan innovatív vécétechnológiát mutatnak be, amelyek csatornarendszerhez való csatlakozás nélkül is működnek.

(AP Photo/Mark Schiefelbein)

A háromnapos pekingi konferencián több mint 20 vállalkozás és intézmény mutatja be technológiáit. A Bill és Melinda Gates Alapítvány 2011 óta több mint 200 millió dollárt fordított a biztonságos közegészségügyi technológiák kutatására és fejlesztésére.

Az UNICEF szerint világszerte 892 millió ember kényszerül arra, hogy a szabadban végezze el szükségét, 4,5 milliárd ember számára nem elérhetőek a biztonságos higiéniai eszközök és évente 480 ezer 5 év alatti gyerek hal meg hasmenés következtében, főként Dél-Ázsiában és Afrika Szaharától délre lévő területein.

Bill Gates korábban is gyakran nyúlt drámai eszközökhöz, hogy egy-egy egészségügyi problémára felhívja a figyelmet. 2009-ben egy konferencián szúnyogokat engedett szabadon, hogy a halálos maláriára felhívja a figyelmet. Akkor egy percig várt azzal, hogy biztosítsa a közönséget: nem hordozzák a kórt a körülöttük röpködő rovarok.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top