+ Történelem

A nap fotója: Római kori vízvezetéket találtak Szombathely közelében

A szombathelyi Savaria múzeum munkatársai által feltárt római kori vízvezeték Dozmat közelében 2018. november 6-án. Az eddig feltárt szakasz a Bozsok és Szombathely közötti, 25 kilométer hosszú földalatti vezeték egy része. Az egykori vízvezeték naponta akár 80 ezer köbméter vizet is képes volt Savariába juttatni. MTI/Varga György

A szombathelyi Savaria múzeum munkatársai egy római kori vízvezetéket tárnak fel Dozmat közelében 2018. november 6-án. MTI/Varga György

A föld alatt húzódó, palakőből épített, boltíves vízvezeték a rohonci hegyekből indulva látta el az ókori Savariát tiszta vízzel. Vízhozama annyira magas volt, hogy a város minden egyes lakója 345 liter vizet használhatott naponta. Korábbi kutatások révén a csatorna több szakasza ismert volt a régészek előtt – írja a vaol.hu.

A cikk többek között beszámol arról:

– A teljes hosszát nagyjából 16 kilométerre becsüljük. Az egész egyfajta építési technikával, egy ütemben készült, óriási mérnöki és építészeti beruházás volt ez a római korban – mondta el az ásatást vezető dr. Kiss Péter, a Savaria Múzeum régésze. Hozzátette: a csatorna nagyjából két méter magas volt, a felmenő falak szélessége kétoldalt 60-60 centiméter, a boltívet habarcsba rakott kövekből alakították ki, felületét vízzáró terrazzo réteggel látták el.

Ezúttal egy közel 250 méteres szakaszt sikerült megtalálni. Ilyen mértékben feltárt római kori vízvezeték csupán három van az országban: Savaria mellett Brigetióban és Aquincumban (a mai Komárom és Óbuda területén). A vízvezetéket a dokumentálást követően elbontják, mert az épp a tározó létesítményeinek nyomvonalába esik.

További információt itt találsz a vezetékről.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top