+ Film

Úgy gondoltam, a szellemek megvárnak, de a háború nem – Interjú Csuja László rendezővel

Ha valaki kíváncsi, hogy miként élték meg a kárpátaljai magyarok az orosz-ukrán konfliktust, akkor a Kilenc hónap háború fontos dokumentum, hivatkozási pont most, és évtizedek múlva is – mondja Csuja László, akinek filmjét novemberben láthatja először a magyar közönség.

Idén 15. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 6. és 11. között 35 ország 59 filmjét tekinthetik meg az érdeklődők Budapesten. A fesztivál nyitóeseményének ismét a Trafó Kortárs Művészetek Háza ad otthont, a hazai közönség itt láthatja először Csuja László Kilenc hónap háború című dokumentumfilmjét, mely a Szarajevói Filmfesztiválon elnyerte a zsűri különdíját. Az alkotás a függetlenségre vágyó kárpátaljai fiú, Jani történetét mutatja be, aki otthagyja családját, és csatlakozik az ukrán hadsereghez. A film egyszerre szól az orosz-ukrán konfliktusról és Jani felnőtté válásáról. A nyitóvetítést beszélgetés követi Csuja Lászlóval, akinek egyébként idén mutatták be első nagyjátékfilmjét, a Virágvölgyet is. A rendezőt kérdeztük a Kilenc hónap háborúról, a szereplők és a stáb közti bizalomról, valamint szóba került az is, hogy vajon mitől ilyen népszerűek a háborúról szóló tömegfilmek. Interjú.

– Mi inspirált arra, hogy dokumentumfilmet forgass az orosz-ukrán konfliktusról?

Sok évvel ezelőtt Kárpátalján turnéztunk az általam vezetett Erdélyi Vándorszínházzal, és akkor megtapasztaltam, hogy milyen erős a babonákban és szellemekben való hit a falusi közegekben. Ezután évekig terveztem, hogy dokumentumfilmet készítek szellemekről. Miközben elkezdtem kutatni a témában, azzal szembesültem, hogy komoly hatással van a háború a kárpátaljai magyarok életére. Úgy gondoltam, a szellemek megvárnak, de a háború nem.

– Hogyan jutottatok el Janiékhoz?

A kutatás során egyedül maradt anyákkal interjúztam. Ekkor Janiékkal még nem találkoztunk, de csatlakozott a produkcióhoz Horváth Szabó Ágnes és Muhi András Pires producerek, akik fontosnak tartották a témát és nagy energiákkal segítették a filmet. A beregszászi önkormányzatnál találkoztunk egy hölggyel, aki önkéntesként intézte az ukrán katonák ügyeit, ő ajánlott családokat. Így találkoztunk Janiékkal, akikkel nagyon hamar baráti kapcsolatba kerültünk, ami a mai napig tart. Megkérdeztük, nincs-e kedvük forgatni, és belementek. Tudtuk, hogy Jani két hét múlva indul a háborúba, és rögzíteni akartuk ezt a fontos pillanatot, valamint az azt követő időszakot, bármi is legyen a végkifejlet. Érezték, hogy nem csak a saját életükben, hanem a kárpátaljai közösség számára is fontos ez a téma.

Csuja László, a Kilenc hónap háború rendezője – fotó: Valuska Gábor

– Olyan is előfordult, hogy azt mondták, most álljon le a kamera?

Jani kérte egyetlen alkalommal, ez benne is van a filmben.

– Egy ilyen dokumentumfilmnél nyilván fontos, hogy a szereplők és a stáb között meglegyen a kölcsönös bizalom.

Fontos volt, hogy érezzék, számíthatnak ránk, anyaországiakra ebben a válságos időszakban.  Benne volt a pakliban, hogy vagy Janival történik valami a fronton, vagy édesanyja, Erzsike egészsége omlik össze, akinél a sok idegeskedés miatt súlyos betegségek alakultak ki. Felajánlottuk, hogy szívesen segítünk nekik, amiben csak tudunk. Ez etikai kérdéseket is felvetett. Ha túlzottan befolyásoljuk az életüket, sérülhetnek a dokumentumfilmünk keretei is. Vannak olyan dokumentumfilmek, melyeknél sokkal direktebb módon hat az alkotó a szereplő életére, de ezt nem ilyennek szántuk.

– A magyar nézőközönség novemberben, a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon láthatja először az alkotásod. Milyen fogadtatásra számítasz?

Örülnék, ha minél többen látnák. Ha valaki kíváncsi, hogy miként élték meg a kárpátaljai magyarok az orosz-ukrán konfliktust, akkor a Kilenc hónap háború fontos dokumentum, hivatkozási pont most, és évtizedek múlva is. Szeretnénk, ha vidéki városokban is eljutna a film, sőt Beregszászon, Kárpátalján és akár Oroszországban is bemutatnák. Valószínűleg olyan elmarasztaló vélemények is megjelennek majd, hogy drámaiatlan a film és nincs benne semmi felemelő. Szerintem azonban ez az egyik erénye.

Csuja László: Kilenc hónap háború

– Azt mondod, a háború nem felemelő. Ennek némiképp ellentmond, hogy a háborús nagyjátékfilmek óriási népszerűségnek örvendenek.

Az amerikai háborús filmek jelentős része háborús propaganda. Azt mutatják be, milyen fasza, potens dolog katonának lenni és fegyverekkel rohangálni, még akkor is, ha eközben emberek szenvednek a vásznon. A háborús tömegfilmekben a potencia érzése mindig fontosabb, mint a szenvedés. Hiába lövik el a haverod lábát, hiába gyilkolnak meg ártatlan embereket, a néző könnyen azonosul azzal, hogy valaki képes fegyvert ragadni, főleg hogy általában lebeg valami nagy cél a főszereplő előtt. Szóval a háborús tömegfilmben nagyon fontos a faszagyerekség. A Kilenc hónap háború a faszagyerekségből való kiábrándulásról szól, ilyen értelemben ellenfilmje a hollywoodi háborús moziknak.

– Szerinted hogyan viszonyul a magyar közönség a dokumentumfilmekhez?

Egyre nyitottabbak. Ennek több oka van. Egyrészt a dokumentumfilmben az elmúlt tizenöt évben nagy fordulat állt be, az elbeszélési technikák és a vizualitás a játékfilmes megoldásokhoz közelítettek. Másrészt az ember természeténél fogva szeretné tudni, mi zajlik körülötte, de a “fake news” korában egyre kevesebb a megbízható sajtóorgánum, ezért sokan a dokumentumfilmek felé fordulnak abban bízva, hogy így többet megtudnak arról, mi van szűkebb és tágabb környezetükben. Ezek miatt a komoly változások miatt újra kellene gondolni a dokumentumfilmek finanszírozási kereteit, nem csak az összegeket, hanem a támogatások elvárásrendszerét is. Teljesen másra van szüksége egy 5-6 napos forgatást igénylő “tévés stílusú” dokumentumfilmnek, ami az ország határain kívül a kutyát sem érdekel, mint például a mi filmünknek, amikor 60 napot forgattunk és összesen három évig készítettük. A csapatunk komoly erőfeszítéseinek köszönhetően a költségvetés több mint fele külföldi forrásból származik és ezáltal egy sokkal színvonalasabb filmet tudtunk elkészíteni, mintha kizárólag a magyar forrásra támaszkodunk. Azonban ehhez tényleg emberfeletti erőfeszítésekre és nagy szerencsére is szükség volt. A szerencse forgandó, az emberfeletti erőfeszítésekbe pedig hosszú távon belerokkan az ember, ezért folyamatos és minél több párbeszédet kell folytatnunk az érintettekkel, alkotókkal és támogatókkal, hogy értsük, kinek, mire van szüksége. A jelenlegi dokumentumfilm-finanszírozás kereteiben sok jó elem található, csak korrigálni kellene. Ez a párbeszéd óvatosan elindult, szóval alapvetően optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy sikerül változtatni és ennek köszönhetően még több színvonalas dokumentumfilm fog készülni Magyarországon.

 

A nyitóvetítésre itt vásárolhatsz jegyet.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Mahir Kara

    2018-11-19 - 05:56

    Kiket is sajnáltattok, sirattok?
    Bartha Miklós: Kazárföldön (Kárpátalján) című könyvének megjelenését. „Miért ne hinnők hát el Bartha Miklósnak, hogy a kazárságban nagy a szellemi züllöttség és sok az erkölcsi meghibbanás? Miért fogadnók kételkedéssel azokat a fejezeteket, amelyek a kazárság ravaszságát, kapzsiságát, üzérkedését, a földdel és pálinkával, a pénzzel és az élelmességgel űzött uzsoráját támadják. Ahonnan ez az elem beszivárgott, az orosz városok gettóiból, nem hozhatott magával, sem tisztaságot, sem magasabb erkölcsi színvonalat, sem a testi fáradságnak megbecsülését, sem szociális ösztönt, sem kúltúr képességet. (… ) Ami antiszociális és kultúr képtelen elem van e barbár tömegben, azt bizony le kell róla nyesni, erős és ügyes kézzel. Ady könyv ismertetője!
    “Mindenki olyan hülyének néz mást amilyen maga”!
    Emlékezzünk régi, előző “bevándorlóinkra
    A valóban nemzeti érdekű orosz cár üldözötteire!
    “Egyetlen ország sem engedheti meg magának a tömeges és ellenőrizetlen bevándorlást, amely megrengetheti a társadalom alapjait. Fizikailag és másként is veszélyes. Joby Warrick, a Washington Post”
    Széchenyi „ez a népcsoport a jogtalanság „minden mindegy” hangulatában folyamodott csalásokhoz, amely a jobbágyság eladósításához, tömeges elárverezéséhez! (Lásd deviza hitel kormányzati kényszer rásegítéssel!) Úgy látja nem lett volna szabad az elmúlt évtizedekben olyan hatalmas tömegekben beengedni őket, amelyikre egyik országban sincs példa!
    Az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a zsidók szemlátomást való szaporodása. Mely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll. (A szatmári adózó nép állapotárul, 1830)*** “Kölcsey Ferenc: Országházi beszédéből!
    Ez az újonnan felduzzadt népcsoport, annyira idegen még a magyarságtól, másrészt akkora nagy gazdasági erő van a kezében, nagy részük német névre cseréli fel a galíciait!
    Nagy Magyarország, az ő tíz %-al éri el a lakosságban 51% magyarul beszélők arányát! 1920 idegen ajkú tömegek levágásra kerülnek! Magyarok is! Városi vállalkozó nép nyakunkon marad, arányuk egyből minimum meg duplázódik!

    Azokról a tömegekről beszélek, akik, szűretlenül, nyakló nélkül zúdultak a védekezni nem tudó, mert saját hatalmi akarattal és apparátussal nem rendelkező Magyarországra, oly módon, hogy azt semelyik ország nem tudta volna elviselni, és bármelyik országban társadalmi robbanást idézett volna elő. Később, a kiegyezés után, amikor már létrejött a magyar hatalmi apparátus miniszterelnököstül, mindenestül, akkor meg nemzetközi pénzügyi nyomással kényszerítették ki a magyar kormányoktól a zsidó menekültek befogadását: vagy befogadjátok őket, mondták az európai zsidó pénzemberek, vagy nem kaptok hiteleket a modernizációra. Így történt, hogy Magyarországon rendkívül magas lett a zsidó népesség aránya, a városokban még magasabb, Budapesten a huszonöt százalékot is elérte.

    “El fog jönni az a nap, amikor minden olyan népnek, akik között zsidók laknak, fel kell tennie a kérdést, hogy mindannyiukat kiutasítja; ez a kérdés az élet és halál kérdése lesz, az egészség vagy krónikus betegség kérdése, a békés létezés vagy az állandó szociális láz kérdése.” Liszt Ferenc
    “A zsidót felszabadítják, Magyarország az ő birodalmuk lesz, az új Paradicsom négy folyóval, három heggyel és a kettős kereszttel. És az Apokalipszisben én, szerencsétlen, főszerepet játszom.” Széchenyi

    Oroszország kegyetlenül nyomta a maga kazárjait. A galíciai kormányzat is fölébredt arra a tudatra, hogy a kazárt nem vallási szektának kell tekinteni, hanem antigazdasági elemnek. És ezen az alapon kezdte kezelni. Ellenőrzés alá vette, a kocsmát, a boltot, a hitelt, az üzérkedést. Szervezkedett társadalmilag. Védte a parasztot az élősdiektől. A hol csak lehetett, boykottálta a kazárt. 92. old
    Közvállalatban nem részesítette. Üzérkedésének a körmére nézett. Intézményeket alkotott
    a bennszülöttek ellenállási képességének fokozására.
    Oroszország tehát üldözte őket, Galiczia pedig húzogatta ki a gyékényt lábaik alól.
    Amott maradásuk nem volt, itt pedig az élet- feltételeket vonták meg tőlük.
    Mert nálunk minden meg van engedve, mihelyt a vétek magára öltheti a szabadság, palástját. Más népeknél a szabadság a nemzeti izmok kifejtésére szolgál. Tehát erőforrás. Nálunk a szabadság: gyöngeség. Mások okosan ragaszkodnak a szabadsághoz; mi majom-szeretettel viseltetünk iránta. Magunkat nem féltjük semmitől. A szabadságot féltjük mindentől. Korlátot, ki mert volna emelni a bevándorlásnak? Hiszen gyér népességünk

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top