+ Film

Úgy gondoltam, a szellemek megvárnak, de a háború nem – Interjú Csuja László rendezővel

Ha valaki kíváncsi, hogy miként élték meg a kárpátaljai magyarok az orosz-ukrán konfliktust, akkor a Kilenc hónap háború fontos dokumentum, hivatkozási pont most, és évtizedek múlva is – mondja Csuja László, akinek filmjét novemberben láthatja először a magyar közönség.

Idén 15. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 6. és 11. között 35 ország 59 filmjét tekinthetik meg az érdeklődők Budapesten. A fesztivál nyitóeseményének ismét a Trafó Kortárs Művészetek Háza ad otthont, a hazai közönség itt láthatja először Csuja László Kilenc hónap háború című dokumentumfilmjét, mely a Szarajevói Filmfesztiválon elnyerte a zsűri különdíját. Az alkotás a függetlenségre vágyó kárpátaljai fiú, Jani történetét mutatja be, aki otthagyja családját, és csatlakozik az ukrán hadsereghez. A film egyszerre szól az orosz-ukrán konfliktusról és Jani felnőtté válásáról. A nyitóvetítést beszélgetés követi Csuja Lászlóval, akinek egyébként idén mutatták be első nagyjátékfilmjét, a Virágvölgyet is. A rendezőt kérdeztük a Kilenc hónap háborúról, a szereplők és a stáb közti bizalomról, valamint szóba került az is, hogy vajon mitől ilyen népszerűek a háborúról szóló tömegfilmek. Interjú.

– Mi inspirált arra, hogy dokumentumfilmet forgass az orosz-ukrán konfliktusról?

Sok évvel ezelőtt Kárpátalján turnéztunk az általam vezetett Erdélyi Vándorszínházzal, és akkor megtapasztaltam, hogy milyen erős a babonákban és szellemekben való hit a falusi közegekben. Ezután évekig terveztem, hogy dokumentumfilmet készítek szellemekről. Miközben elkezdtem kutatni a témában, azzal szembesültem, hogy komoly hatással van a háború a kárpátaljai magyarok életére. Úgy gondoltam, a szellemek megvárnak, de a háború nem.

– Hogyan jutottatok el Janiékhoz?

A kutatás során egyedül maradt anyákkal interjúztam. Ekkor Janiékkal még nem találkoztunk, de csatlakozott a produkcióhoz Horváth Szabó Ágnes és Muhi András Pires producerek, akik fontosnak tartották a témát és nagy energiákkal segítették a filmet. A beregszászi önkormányzatnál találkoztunk egy hölggyel, aki önkéntesként intézte az ukrán katonák ügyeit, ő ajánlott családokat. Így találkoztunk Janiékkal, akikkel nagyon hamar baráti kapcsolatba kerültünk, ami a mai napig tart. Megkérdeztük, nincs-e kedvük forgatni, és belementek. Tudtuk, hogy Jani két hét múlva indul a háborúba, és rögzíteni akartuk ezt a fontos pillanatot, valamint az azt követő időszakot, bármi is legyen a végkifejlet. Érezték, hogy nem csak a saját életükben, hanem a kárpátaljai közösség számára is fontos ez a téma.

Csuja László, a Kilenc hónap háború rendezője – fotó: Valuska Gábor

– Olyan is előfordult, hogy azt mondták, most álljon le a kamera?

Jani kérte egyetlen alkalommal, ez benne is van a filmben.

– Egy ilyen dokumentumfilmnél nyilván fontos, hogy a szereplők és a stáb között meglegyen a kölcsönös bizalom.

Fontos volt, hogy érezzék, számíthatnak ránk, anyaországiakra ebben a válságos időszakban.  Benne volt a pakliban, hogy vagy Janival történik valami a fronton, vagy édesanyja, Erzsike egészsége omlik össze, akinél a sok idegeskedés miatt súlyos betegségek alakultak ki. Felajánlottuk, hogy szívesen segítünk nekik, amiben csak tudunk. Ez etikai kérdéseket is felvetett. Ha túlzottan befolyásoljuk az életüket, sérülhetnek a dokumentumfilmünk keretei is. Vannak olyan dokumentumfilmek, melyeknél sokkal direktebb módon hat az alkotó a szereplő életére, de ezt nem ilyennek szántuk.

– A magyar nézőközönség novemberben, a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon láthatja először az alkotásod. Milyen fogadtatásra számítasz?

Örülnék, ha minél többen látnák. Ha valaki kíváncsi, hogy miként élték meg a kárpátaljai magyarok az orosz-ukrán konfliktust, akkor a Kilenc hónap háború fontos dokumentum, hivatkozási pont most, és évtizedek múlva is. Szeretnénk, ha vidéki városokban is eljutna a film, sőt Beregszászon, Kárpátalján és akár Oroszországban is bemutatnák. Valószínűleg olyan elmarasztaló vélemények is megjelennek majd, hogy drámaiatlan a film és nincs benne semmi felemelő. Szerintem azonban ez az egyik erénye.

Csuja László: Kilenc hónap háború

– Azt mondod, a háború nem felemelő. Ennek némiképp ellentmond, hogy a háborús nagyjátékfilmek óriási népszerűségnek örvendenek.

Az amerikai háborús filmek jelentős része háborús propaganda. Azt mutatják be, milyen fasza, potens dolog katonának lenni és fegyverekkel rohangálni, még akkor is, ha eközben emberek szenvednek a vásznon. A háborús tömegfilmekben a potencia érzése mindig fontosabb, mint a szenvedés. Hiába lövik el a haverod lábát, hiába gyilkolnak meg ártatlan embereket, a néző könnyen azonosul azzal, hogy valaki képes fegyvert ragadni, főleg hogy általában lebeg valami nagy cél a főszereplő előtt. Szóval a háborús tömegfilmben nagyon fontos a faszagyerekség. A Kilenc hónap háború a faszagyerekségből való kiábrándulásról szól, ilyen értelemben ellenfilmje a hollywoodi háborús moziknak.

– Szerinted hogyan viszonyul a magyar közönség a dokumentumfilmekhez?

Egyre nyitottabbak. Ennek több oka van. Egyrészt a dokumentumfilmben az elmúlt tizenöt évben nagy fordulat állt be, az elbeszélési technikák és a vizualitás a játékfilmes megoldásokhoz közelítettek. Másrészt az ember természeténél fogva szeretné tudni, mi zajlik körülötte, de a “fake news” korában egyre kevesebb a megbízható sajtóorgánum, ezért sokan a dokumentumfilmek felé fordulnak abban bízva, hogy így többet megtudnak arról, mi van szűkebb és tágabb környezetükben. Ezek miatt a komoly változások miatt újra kellene gondolni a dokumentumfilmek finanszírozási kereteit, nem csak az összegeket, hanem a támogatások elvárásrendszerét is. Teljesen másra van szüksége egy 5-6 napos forgatást igénylő “tévés stílusú” dokumentumfilmnek, ami az ország határain kívül a kutyát sem érdekel, mint például a mi filmünknek, amikor 60 napot forgattunk és összesen három évig készítettük. A csapatunk komoly erőfeszítéseinek köszönhetően a költségvetés több mint fele külföldi forrásból származik és ezáltal egy sokkal színvonalasabb filmet tudtunk elkészíteni, mintha kizárólag a magyar forrásra támaszkodunk. Azonban ehhez tényleg emberfeletti erőfeszítésekre és nagy szerencsére is szükség volt. A szerencse forgandó, az emberfeletti erőfeszítésekbe pedig hosszú távon belerokkan az ember, ezért folyamatos és minél több párbeszédet kell folytatnunk az érintettekkel, alkotókkal és támogatókkal, hogy értsük, kinek, mire van szüksége. A jelenlegi dokumentumfilm-finanszírozás kereteiben sok jó elem található, csak korrigálni kellene. Ez a párbeszéd óvatosan elindult, szóval alapvetően optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy sikerül változtatni és ennek köszönhetően még több színvonalas dokumentumfilm fog készülni Magyarországon.

 

A nyitóvetítésre itt vásárolhatsz jegyet.

1 hozzászólás

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top