+ Színház

Még 5 napig lehet jelöltet indítani a Bessenyei Ferenc-díjra

Levélben és elektronikusan is lehet szavazni.

November 1-jéig lehet jelölteket javasolni a hódmezővásárhelyi önkormányzat által 2008-ban alapított művészeti díjra, amely a város híres szülötte, Bessenyei Ferenc nevét viseli.

A kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művészről, a város díszpolgáráról elnevezett – az első három évben városi hatáskörű, majd a magyar nemzet egészére kiterjesztett – elismerést minden évben egy alkalommal, az amatőr és hivatásos színjátszás, népdal, magyar nóta, instrumentális zene, kórus, néptánc, vers-, és prózamondás kategóriákban jelöltek közül egy személy és egy csoport részére ítélheti oda a város közgyűlése.

Az 1,5 millió forintos pénzjutalommal járó díj olyan személynek, illetve csoportnak adományozható, akik a magyar kultúra fejlesztésében és terjesztésében, a magyar nyelv ápolásában, a magyar nemzet és nyelv fennmaradásáért folytatott munkában kimagasló teljesítményt nyújtanak vagy nyújtottak, és ily módon Bessenyei Ferenc szellemiségének megfelelően tevékenykedtek, az ő munkáját folytatják.

Az első esztendőben Kónya Krisztina operaénekest tüntették ki az elismeréssel, a következő évben Hegedűs Endre zongoraművész és a Kankalin Néptáncegyüttes kapta a díjat. 2011-ben Zoltán Péter klarinétművész, tanár és a Városi Fúvószenekar, 2012-ben Bitskey Tibor színművész és a Fandante Kamarakórus, 2013-ban Jordán Tamás színművész és Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar, 2014-ben Széles Anna színművésznő és Steiner Béla zeneszerző, karnagy, zenepedagógus, 2015-ben Mihályi Győző színművész és Fogarassy Judit táncművész, 2016-ban Kovács István színművész és Vágó János kürtművész, karnagy, majd Kovács Zsuzsa színművésznő és Borsos Annamária zongoraművész, tanár, tavaly pedig Balázs Péter színész-rendező érdemelte ki a Bessenyei-díjat.

Jelöltet bárki javasolhat postai vagy elektronikus levélben. A részleteket a város honlapján (www.hodmezovasarhely.hu) ismerhetik meg az érdeklődők.

Az elismerést – a város pecsétjével ellátott oklevelet és a Bessenyei Ferenc portréját ábrázoló plakettet – hagyományosan a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva adják át ünnepélyes keretek között.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top