+ Oktatás

A CEU megtartásáért tüntettek

MTI/Szigetváry Zsolt

A CEU-ért tüntettek a Momentum Mozgalom kezdeményezésére pénteken Budapesten.

Fekete-Győr András, a mozgalom elnöke a demonstráción úgy vélekedett: a kormány azért akarja elüldözni a Közép-Európai Egyetemet Magyarországról, azért teszi tönkre az oktatást, mert Orbán Viktor fél azoktól, akik gondolkodnak.

Orbán Viktornak december 1-ig van ideje arra, hogy „levegye a mocskos, korrupt kezét az egyetemről”, a magyaroknak pedig arra, hogy megvédjék, ami az övék.

Véleménye szerint ma olyan gondolkodókra van szüksége Magyarországnak, mint Széchenyi, Deák és Kossuth volt. Olyan emberekre, akik megálmodnak egy egyszerre nemzeti és európai Magyarországot. Ilyen embereket képez a CEU – jelentette ki Fekete-Győr András. Ám az Orbán-rendszerben nem divat se gondolkodni, pláne nem divat bármit megkérdőjelezni. Vagyis, a kormánynak ma nem volna szüksége Széchenyire, Deákra és Kossuthra.

A politikus úgy fogalmazott: őt nem érdekli, hogy az Egyesült Államok önbecsülését miként érinti egy amerikai egyetem „elüldözése” Magyarországról. Őt az háborítja fel, hogy magyarok tömegeitől veszik el a tudás lehetőségét, és a magyarok nemcsak dolgozni, hanem már tanulni is külföldre járnak.

Éppen ezért, a CEU megtartásáért a Momentum szórólapos kampányt indít az egyetem mellett, illetve november 16-ra újabb demonstrációt hirdet – mondta Fekete-Győr András.

Berg Dániel, a Momentum elnökségi tagja, a CEU egykori diákja szerint a kormány azért kiáltotta ki „közellenséggé” a CEU-t, mert az értékrendje nem egyezik az általa hangoztatott „álnemzeti lózungokkal”. Valójában nem a CEU, hanem az igazság és a kritikus gondolkodás ellen küzdenek.

Jeney Orsolya, az Amnesty International Magyarország korábbi igazgatója azt mondta, kisebbségi magyarként született Ceausescu Romániájában, és amikor 1990-ben Magyarországra költözött, hirtelen „rászakadt” a szabadság. Ekkor határozta el, hogy küzdenie kell mások szabadságáért, ám soha nem gondolta volna, hogy 28 év elteltével a saját szabadságáért is újra küzdenie kell.

A tüntetők a Nádor utcától a Szent István térig töltötték meg a Zrínyi utcát. Az emberek nemzeti színű és európai uniós zászlókat lobogtattak, illetve azt skandálták, hogy „nem hagyjuk”.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top