+ Film

500 ezer eurót nyert Enyedi Ildikó új filmterve

enyedi ildikó

Ötszázezer euró (156,4 millió forint) filmgyártási támogatást szavazott meg az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages legutóbbi ülésén az Enyedi Ildikó rendezésében nemzetközi sztárokkal készülő A feleségem története című Füst Milán adaptációnak. A forgatás a tervek szerint tavasszal indul.

A Testről és lélekről című legutóbbi filmjével Oscar-díjra jelölt és a Berlinale Arany Medvével kitüntetett Enyedi Ildikó új filmje Füst Milán világhírű regénye alapján készül.

A feleségem története európai koprodukcióban készül az Inforg-M&M Film vezetésével a német Komplizen Film (Toni Erdmann) és az olasz Moliwood Films közreműködésével, valamint a német-francia Arte és az olasz RAI televíziók is támogatják.

A gyártás-előkészítés már hónapok óta tart a Filmalap támogatásával. A forgatás a tervek szerint tavasszal kezdődik budapesti, hamburgi és máltai helyszíneken, A feleségem története 2020 nyarára készülhet el.

Enyedi Ildikó filmjében Lizzyt, Störr kapitány feleségét a Mission: Impossible – Fantom protokoll, a 007 Spectre: A Fantom visszatér és a cannes-i Arany Pálmás Adéle élete című filmekből ismert világsztár Léa Seydoux francia színésznő alakítja. A kapitány szerepében Anders Baasmo Christiansen (Borning, Kon-Tiki, A király választása) norvég színész lesz látható, a további szerepekben Sergio Castellito, Luna Wedler, Josef Hader, Jasmine Trinca.

A feleségem története című filmet Enyedi Ildikó írta és rendezi.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top