+ Építészet

Az épített környezett idei legütősebb alkotásait díjazták

Pro Architectura díjat kapott Puskás András díszműbádogos is, a Zugligeti lóvasút állomásának tetőfedő és díszműbádogos feladataiért, az épület fedélszékrendszere és a tetőfedés helyreállításáért.

24.hu / Bielik István

A magyar építészeti kultúra népszerűsítésében, a minőségi épített környezet létrehozásában, az építészeti értékek megóvásában és az építészeti szemléletformálásban kifejtett tevékenységért adták át idén a Pro Architectura díjakat szerdán, az Országházban.

Idén a díjra valamely jeles építészeti, városépítészeti, tájépítészeti vagy belsőépítészeti alkotás létrehozásában kifejtett építészeti-tervezői tevékenységgel, valamint az építészeti közéletben és oktatásban, tervezésben és tervpályázatok területén elért kiváló eredményekkel lehetett pályázni, de kitüntettek egy kiemelkedő építészeti alkotás megvalósításában közreműködő építtetőt és egy kivitelezőt is.

Díjat vehetett át a Nagy Csaba építész által vezetett Archi-Kon Kft.

a Palatinus Strand épületének átalakításáért és felújításáért.

Pro Architectura díjat kapott az Avant-Garde Építész Stúdió Kft. a főváros

XXII. kerületében lévő és a városképhez illeszkedő piac,

valamint a hozzá kapcsolódó közösségi tér kialakításáért.

Berecz Tamás és Batári Attila a vizafogói Tours-i

Szent Márton plébániatemplom

átalakításáért kapott elismerést, Csóka Balázs építész pedig a

Budajenőn lévő, XVIII. század végén épült, a Skót Bencés rend uradalmához tartozó késő barokk magtár épület

megmaradt részének közösségi épületté való alakításáért vehetett át kitüntetést.

Erhardt Gábor a mádi

Király dűlőn lévő műemléki védettségű kúria felújításáért,

valamint egy borászat és egy vendégház kialakításáért kapott díjat, Vikár Andrást, Lukács Istvánt és Gál Árpádot pedig azért tüntették ki, mert

a kőbányai Szent László tér és az Állomás utca sarkán álló századfordulós épület mellett, az Állomás utcára néző foghíjtelek beépítésével

egy új korszerű önkormányzati épületet is sikerült példamutató módon kialakítani.

Pro Architectura díjban részesült Budakalász Város Önkormányzata is, amely építészeti útmutatót dolgozott ki a pilisi építészeti értékek megőrzésére.

Az építészeti közéletben és építészeti oktatásban elért eredményeiért tüntették ki Vámossy Ferenc Széchenyi-, Ybl Miklós-, Apácziai Csere János- és Szent-Györgyi Albert-díjas építészt, építészettörténészt, aki mintegy hatvanévnyi kutató és oktató munkája során generációk építészetről való gondolkodását formálta. „Tan- és szakkönyveit a magyar építészettörténet és építészetelmélet meghatározó alkotásaiként tartjuk számon, oktató és kutatómunkája mellett széleskörű szerkesztői, kritikai, ismeretterjesztő és szakmai közéleti tevékenységet folytat, mintegy 240 szakcikk, könyvrész, kritikai és művészeti írás szerzője” – hangzott el a laudációban.

Építtetőként kifejtett tevékenységért tüntették ki Mohácsi Bugarszki Norbert közgazdászt,

a mohácsi, cselevölgyi Szent Miklós vízi- és taposómalom tulajdonosát és építtetőjét,

aki nem csak az épületet állította helyre, de a vízügyi levéltárból kikutatott adatok alapján a vízikereket és a korábbi három darab őrlőberendezésből egyet újjá is építtetett.

Kivitelezőként kifejtett tevékenységéért Pro Architectura díjat kapott Puskás András díszműbádogos is, aki a budapesti Zugligeti lóvasút állomásépületének teljes körű tetőfedő és díszműbádogos feladataiért, az épület fedélszékrendszere és a tetőfedés helyreállításáért kapott elismerést.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top