+ Zene

Lepereg életünk filmjének kísérőzenéje a Horváth „Tojás” Gábor Trió új lemezén

Soundtrack címmel jelent meg a Horváth „Tojás” Gábor Trió harmadik nagylemeze. Az albumot olyan saját kompozíciók alkotják, amelyek a reggeli ébredéstől az esti hazatérésig hétköznapjaink kísérőzenéi is lehetnének. A jazzes, sajátos hangulatú, filmzenéket idéző dalokat november elsején mutatják be a Budapest Jazz Clubban.

Horváth “Tojás” Gábor több mint két évtizedes zenei pályája során számos zenekarban szerepelt zongoristaként és zeneszerzőként is. Megalapította a Trannsform Quintet fúziós jazz zenekart, állandó tagja a Gereben Zita Quintettnek, együtt turnézott, és Another Child címmel közös albumot készített Joey Calderazzóval, írt filmzenét és popslágert is. Triójával főként saját szerzeményeit játssza. Hangzásukat akusztikus jazzként definiálják, amelybe finoman belecsempésznek filmzenét, popot, népzenét, olykor egy kis klasszikus zenét is.  Harmadik, Soundtrack című albumuk sajátos dramaturgiai koncepció mentén született meg.

„Amikor összeválogattam a lemezre a számokat, és meghatároztam a sorrendjüket, kirajzolódott előttem egy nap, ahol az első dal hangulata a reggeli ébredésé és elindulásé, majd következik a munka, aztán egy kis probléma, utána egy rövid románc, aztán egy buli, s végül a hazatérés. Az összes dal egyébként személyes élményen, vagy átélt hangulaton alapul, amiket a legpontosabban próbáltam meg zeneileg megfogalmazni. Ezek az élmények bárkivel megtörténhettek volna, ezért azt remélem, a hallgatók könnyen átérzik majd ezeket a számokat”

– meséli Horváth „Tojás” Gábor.

A Horváth „Tojás” Gábor Triót három, jól összeszokott zenész alkotja, így együtt pedig képesek megvalósítani egy olyan kollektív interakciókon alapuló improvizációt, ami nemcsak nagyfokú zenei szabadságot ad, hanem őszinteségében a szerző személyiségét is a legteljesebben visszaadja.

„Gálfi Attilával már gyermekkorom óta együtt zenélünk különböző zenekarokban, tőle egyfajta biztonságot kapok. Oda-vissza ismerjük egymást, szempillantásból tudjuk,  hogy a másiknak épp milyen zenei ötletei vannak. Kivételes az összhang és az összjáték kettőnk között, de olykor azért még így is meg tudjuk lepni egymást. Horváth Balázs pedig stabil bőgő játékával egyben tartja a zenekari hangzást. Mindkettőjüknek rengeteg szerep és ötlet jut, amelyeket együtt dolgozunk ki. Mindenben számíthatok rájuk, és inspirálóan hatunk egymásra”

– emelte ki a zenekarvezető.

A Soundtrack című albumon a dalok harmóniavilága sokkal inkább a filmzenékből, nem pedig a jazz strutktúrákból eredeztethetők, miközben az akusztikus hangzás és az improvizáció azért a jazzen alapulnak. Az egyedi atmoszférát teremtő lemezt a Horváth “Tojás” Gábor Trió november elsején mutatja be a Budapest Jazz Klubban.

Spotify – Horváth „Tojás” Gábor Trió: Soundtrack (kiadó: Hunnia Records): https://spoti.fi/2QamQTU

Horváth „Tojás” Gábor Trió: Soundtrack lemezbemutató, 2018. november 1. Budapest Jazz Club

Horváth ‘Tojás’ Gábor – zongora, Horváth Balázs – bőgő, Gálfi Attila – dob

Facebook event

További információ: www.horvathtojasgabor.com

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top