+ művészet & politika

Ők kapták a Junior Prima-díjakat népművészet és közművelődés kategóriában

Tíz fiatal népművész, népművelő vehette át a Junior Prima-díjakat népművészet és közművelődés kategóriában pénteken Budapesten.

Díjat kapott Csenki Zalán népzenész, Héjja Bella Emerencia népi énekes, Tóth Luca Réka és Vizeli Máté népzenetanár, ifj. Szeverényi Barnabás és Gera Zoltán néptáncos, Antal Imola vászonszövő, Mundrusz Anett viseletkészítő, Simkó Fanni bőrműves és Pál-Kovács Dóra táncantropológus.

A kiemelkedő tehetségek egy díszes emlékplakettet kaptak, valamint kétmillió forintos pénzjutalomban részesültek – olvasható a kategória mecénása, a Docler csoport közleményében.

A szakmai szervezetek jelöléseiből egy öttagú zsűri választotta ki a díjazottakat. Fontos szempont volt a döntés során, hogy az alkotó tevékenységen kívül melyik jelölt fordít nagy hangsúlyt arra, hogy saját területén a fiatalokat is képezze, tudását átadva hozzájáruljon az adott hagyomány, mesterség fennmaradásához.

A díjakat Árendás Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa és Somkuti András, a Docler csoport elnöke adta át. Somkuti András elmondta:

„a Docler csoport büszke arra, hogy nyolc év alatt már 80 fiatal művész szakmai munkáját ismerhette el és támogathatta”.

A Docler csoport tulajdonosa, Gattyán György nyolc éve társalapítója a Prima Primissima Alapítványnak. A cégcsoport tulajdonosa a társadalmi felelősségvállalás jegyében fontosnak tartja azoknak a támogatását, akik a hazai hagyományőrzést a legmagasabb fokon végzik.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top