+ Képzőművészet

Az Art Market Budapest csábító pillanatai

Can’t Buy Me Love énekelte egykor a Beatles. Ha szerelmet nem is, festményt, szobrot, fotót vásárolhattunk az Art Market Budapest kiállításain. Abafáy-Deák Csillag és Kölüs Lajos tudósítása.

Szalai Dániel 168 csirkeportrék

Art Market Budapest (AMB), Budapest, Millenáris, B-C-D épület, 2018. október 8-14.,

Abafáy-Deák Csillag – Kölüs Lajos

Buy me

Can’t Buy Me Love énekelte egykor a Beatles. Ha szerelmet nem is, festményt, szobrot, fotót vásárolhatunk. Buy me – olvasható az egyik képen (GalerijaGallery, Slovénia). Ez a felszólítás a csábítás egyik esete is. Csábítás a szemnek, az agynak, a szépérzéknek, a gyűjtőszenvedélynek, a pénztárcának. A B-pavilonban – mintha labirintusba tévedtünk volna – a kereskedelmi galériák vitték bőrüket a vásárra. A képzőművészek bőrét. Az alkotást, ha néha absztrakt is. Gazdag volt a kínálat, a felhozatal. V4-ekre is fókuszált. A fotók külön csarnokban kaptak helyet. Vannak, akik most állítanak ki először. A Premier Galéria premierje Király Gábor festményeire épített. És egy struccra. Senki sem dugja a fejét a homokba a látvány miatt. De lehet, hogy emu volt. Csirkefejet is láttunk. 168-at! Egyből Spiró György Csirkefejére gondoltunk, és Gobbi Hildára. Drámai és groteszk pillanatokat éltünk át a csirkefejes fotókat látva. Beszippantják az embert az alkotások, kapkodtuk a fejünket, nincs az a pénz, amit nem lehet itt elkölteni. Az Art Market Budapest nem csak a Millenárison van jelen, a külső kiállítások üde színfoltok.

Kata Kissoczy: Családi mosás

Nehéz választani, melyik standnak adnánk oda a képzeletbeli pálmát. A vásár ismerkedés és kommunikáció is. A művészeti világ ismerkedése és kommunikációja – önmagáról, önmagának. A látogatóknak, a vevőknek, a gyűjtőknek. Piacon vagyunk. Nagy a hangzavar, a nyüzsgés, ez senkit sem zavar. Jó, ha ismersz egy idegen nyelvet, szóba tudsz állni a kurátorokkal, a standok képviselőivel. Mindegyik AMB kiemelt művészeket, mint most a V4 művészeit. A galériák biztosra mennek, de olykor kockáztatnak is. Meghökkentő műveket állítanak a stand homlokterébe, figyelemfelhívás ez. Csalogatás. Kukkans be! Nézz rám. Nézz be ide! Lapozz bele a kiadványokba, szívd fel magad, végy egy nagy levegőt, és bírja a sarkad a járást, az álldogálást, a szemlélődést.

Propagand (PL)

Az Art Market Budapestre egyaránt odafigyel a művészeti világ, a műtárgypiaci szereplők és a kultúra iránt érdeklődő hazai és külföldi közönség. Az újszerű, inspiráló művészeti tartalmak is hozzájárultak ahhoz, hogy az Art Market révén Budapest a közép-európai régió kulturális központjává válhasson, illetve ebbéli pozícióját tovább erősítse.  Magyarország legnagyobb, évente megrendezésre kerülő kortárs kiállítása is, amit 2018-ban nyolcadik alkalommal rendeztek meg.

A Millenáris kiállítási csarnokaiban és parkjában végrehajtott beruházások, felújítások továbbra is biztosítják egy ilyen eseménysorozat számára a magas színvonalat. Közel 6.000 négyzetméteren mintegy 500 művész több ezer alkotását láthattuk. A 4 kontinens 25 országából érkező 100 kiállító között valamennyi jelentős hazai kortárs galéria is jelen volt. Idén először bemutatkozó művészeti központok, galériák közé tartozott: a New York-i yours mine & ours és a brüsszeli Nardone, az oszakai Systema, a jekatyerinburgi Alvitr Galéria is.

A nagyszabású képzőművészeti eseményt mintegy félszáz program, többek között performanszok, filmvetítések, könyvbemutatók és kerekasztal-beszélgetések kísérték.

Az Art Market Budapest vendégprogramja – a VISEGRAD CONTEMPORARY – a Cseh Köztársaság, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia kulturális fesztiváljaként a visegrádi országok művészetét mutatta be, köztük Tomek Baran lengyel festőművész, Lukas Rittstein cseh szobrászművész, Robitz Anikó magyar fotóművész és Erik Sikora szlovák médiaművész alkotásait. Ezzel is reprezentálva, kézzel foghatóvá téve a nemzetközi piac számára a közép-európai művészeti élet sajátosságait, kiemelkedő értékeit és kvalitásait. Több budapesti helyszín is a V4 művészetére fókuszált: az aktuális lengyel képzőművészeti trendek keresztmetszetét az óbudai Esernyős Galéria közreműködésével bemutató, Lebegésre teremtve című tárlat helyszínének kiválasztásában szerepet játszott az Óbuda és Varsó Bemowo kerülete közötti testvérvárosi kapcsolat, a közös művészeti erőfeszítés a Visegrádi Csoporton belüli művészeti együttműködést igyekszik példázni. Az A38 Galéria kiállítóterében Collecting Visegrad címen két nemzetközi jelentőségű hazai magángyűjtemény, a Somlói-Spengler (Somlói Zsolt és Spengler Katalin) és a Dénes-Balázs (Dénes Andrea és Balázs Árpád) kollekciók anyagából mutattak be válogatást cseh, lengyel, magyar és szlovák művészek alkotásaiból.

Lena&Roselli Galéria, Incze Mózes festménye

Az acb Galéria standján többek között Esterházy Marcell, Mátrai Erik, Gerhes Gábor munkáival ismerkedhettünk meg. A Deák Erika Galéria Nemes Márton szóló showját mutatta be. A Várfok Galéria áttekintést nyújt az általa képviselt művészek (pl. franyo AATOTH, Françoise Gilot, El Kazovszkij, Rozsda Endre, Korniss Péter) munkáiból a vásár egyik legnagyobb standján. A Rugógyár Budapest a legfiatalabb kereskedelmi galériájaként mutatkozott be. A Molnár Ani Galéria standján láthattuk Waliczky Tamás műveit is, ennek azért van jelentősége, mert 2019-ben a Velencei Képzőművészeti Biennálén ő képviseli Magyarországot. A Lena&Roselli Galéria standján Incze Mózes hatalmas vászna vonta magára a látogatók figyelmét.

Az ART PHOTO BUDAPEST szekció, a régió egyetlen nemzetközi fotó vására az egész D épületet elfoglalta. Külső helyszínként a visegrádi országok fotóművészetére koncentrált a New Visegrad Photography című kiállítás a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont illetve az Andrássy úti Latarka Galéria kiállítótermeiben.

A MissionArt Galéria idén fotóművekkel jelentkezett. Kondor Béla, Hajas Tibor, Erdély Miklós, Gyarmathy Tihamér fotóművei klasszikusnak mondhatók, ennek ellenére ritkán fordulnak elő a magyar műtárgypiacon. Ujj Zsuzsi, mint kortárs alkotó képviselte a folytonosságot. Szalai Dániel, a Budapest Portfolio Review győztesének sorozatát – többek között 168 csirkeportrét – mutatta be a Capa Központ standján. Johannesburg Art Gallery, mások mellett, William Kentridge, Marina Abramović és Tracey Rose képeivel szerepelt az Art Marketen.

Az Inside Art műtárgypiaci konferencia előadói között a világ több nagy jelentőségű nemzetközi vásárának alapítói és vezetői is jelentős szerepet vállaltak. Frank Lasry, a legnagyobb nemzetközi műtárgypiaci seregszemle, az Art Basel regionális vásárokért felelős igazgatója és Alexis Hubshman, az amerikai alapítású és globális jelentőségű Scope alapítója is részt vett a vásáron, miként a madridi ARCO (Carlos Urroz), a Contemporary Istanbul (Kamiar Maleki) és a párizsi Fotofever (Cécile Schall) vásárok igazgatói.

A Budapest Photo Weekend fesztivál keretében a világhírű Jimmy Nelson, valamint Thomas Hodges brit és Michel Platnic izraeli alkotók művészprezentációit, a pozsonyi Central European Center of Photography és a szarajevói Duplex100m2 igazgatóinak könyvbemutatóit láthattuk.

Az idei ArtMarket továbbra is megőrizte játékosságát, szellemességét, iróniáját. Friss kortárs alkotásokat láttunk átvitt értelemben is.

Az Art Market Budapest csábító pillanatai
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top