+ Gasztro

Hogyan szöktette meg Rigó Jancsi a herceg feleségét?

2018. szeptember 22-én a rijekai Tengerészeti és Történelmi Múzeumban, amelynek az egykori Kormányzói Palota ad otthont, került sor a Rigojanči – ljubav kao slatko nadahnuće/Rigó Jancsi – a szeretet, mint édes ihlet című kiállítás megnyitójára.

A rendezők  Svetozar Nilović Tozo, a Peak & Poke Múzeumból, valamint a házigazda intézmény részéről Tea Perinčić voltak, dizájnere pedig Vera Ružić, ami azonban igazán érdekes a magyar olvasó számára, az a magyar vonatkozás. A kiállítás tárgya nem más, mint Rigó Jancsi cigányprímás (1858–1927) és a róla elnevezett sütemény. De miért érdekes ez Rijekában, az egykori Fiuméban?

Azért, mert a sütemény, akárcsak az egykor szintén a Monarchiához tartozó olaszországi Triesztben, a helyi gasztronómia szerves része, büszkék rá az ottaniak. Mindez persze a Monarchia öröksége, hiszen a Rigó Jancsiról elnevezett étel a századfordulón lett mindenhol ismert, akkor, amikor a prímás egyik cselekedete rendkívüli botrányt keltett.

Az egyébként nős Rigó ugyanis megszöktette férjétől, Chimay-Caraman hercegtől feleségét, Clara Ward-ot, egy detroiti milliomos amerikai lányát. A Rigónál 15 évvel fiatalabb kétgyermekes anya pedig nem csak a prímás szeretője lett, hanem elvált férjétől és hozzáment a zenészhez.

Mindez Amerikától Ausztráliáig keltett óriási visszhangot, a prűd polgári társadalom döbbenettel vegyes rajongással tekintett a normaszegő „celebpárra”. Jancsi és Clara színpadokon léptek fel, kihasználva népszerűségüket, ennek során a férfi hegedült, a nő, aki viszont semmi színpadi tevékenységben nem volt jártas, testhez álló, lényegében átlátszó fehér ruhába ún. élőképeket adott elő.

Felléptek a Folies Bergère-ben, Clarát olyan jeles alkotó örökítette meg képen, mint Henry de Toulouse-Lautrec. A párról, illetve Claráról erotikus fotók árasztották el a világot, ők pedig folyamatosan turnéztak, sőt egy időben Egyiptomban éltek.

A boldogság nem tartott örökké, Clara elhagyta Jancsit egy fiatalabb olasz férfi kedvéért, akit egy még fiatalabb olasz férfiért hagyott el és 1916-ban Padovában, alig 42 évesen meghalt. Jancsi az Egyesült Államok felé vette az irányt, itt férjétől megszöktette Catherine Hadleyt, a Yale Egyetem egyik professzorának a lányát, nem mellesleg Clara unokatestvérét: ő lett a harmadik felesége. Jancsi végül 1927-ben halt meg, előtte New Yorkban, Manhattanben a Little Hungary nevű magyar étterem kávéházi zenészeként kereste kenyerét.

Történetükről ittlátható rövid összefoglaló videón. Rijekában a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a zágrábi Magyar Intézet és a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltára nyújtott segítséget a kiállítás rendezésben, valamint Katona Csaba, az MTA BTK Történettudományi Intézet történésze, aki épp a furcsa párról szóló könyvén dolgozik. A tárlat jövő áprilisig látható, Jancsi és Clara históriája mellett bemutatja Rijeka/Fiume történelmét 1870 és 1914 között, a Belle Epoque időszakában, amikor a város a fénykorát élte. A megnyitóra a 2018. szeptember 21-23. között megrendezett Magyar Napok keretében került sor, amelyen Katona Csaba tartott előadást Rigó Jancsiról és Clara Wardról. További részletek magyarul itt, horvátul itt, angolul itt, olaszul pedig ittolvashatóak, a horvát televízió összefoglalója itt tekinthető meg.

Katona Csaba

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top