+ Zene

A legszebb dalok két fiatal operaénekesnőtől

banai sára

Felejthetetlen, korszakokon átívelő zenei kalandozásra hívja a közönséget két különleges hangú fiatal operaénekesnő október 12-én a Müpában, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon. Banai Sára és Baracskai Judit dalestje igazi klasszikus zenei

Baracskai Judit

csemegének ígérkezik a Richard Strauss, Petrovics Emil, Leonard Bernstein, Douglas Moore és Tóth Péter kompozícióiból összeállított műsorral.

Mindkét énekesnő figyelemreméltó tehetség: a fiatal vajdasági születésű szopránra, Baracskai Juditra 2016-ban figyelhettünk fel, amikor kategóriájában legfiatalabbként, 24 évesen megnyerte a Nemzetközi Simándy József Énekversenyt, illetve elhozott hat különdíjat is. Még ugyanebben az évben megnyerte a Petrovics Emil Kortárs Énekversenyt, valamint a Vitkay Kovács Vera Nemzetközi Énekversenyt (Újvidék), ahonnan a verseny fődíjával térhetett haza. A Szegedi Nemzeti Színház Bánk bán-előadásában Melinda szerepében debütált.

„Nagy lehetőség volt eljátszani őt, (…) sokat fejlődtem általa”

– nyilatkozta korábban.

De a közönség a Kincsem című sikerfilmben is találkozhatott vele, az operaénekesnő karakterét alakította. Eredetileg Maria Callas hangjára kellett volna rátátognia, de Herendi Gábor rendezőt annyira magával ragadta Judit tehetsége, hogy végül ő énekelhette a filmben szereplő két részletet a Rigoletto című operából.

Banai Sára komolyzenei közegben nevelkedett, anyai ágon családja szinte minden tagja az Operaház művésze, ennek ellenére semmilyen nyomást nem gyakoroltak rá pályaválasztáskor.

„Óvodáskorom óta énekelni szeretettem volna és énekeltem is folyamatosan”

– mondta egy korábbi interjúban. Szerinte azonban a tehetség és az elhivatottság nem minden, aki zenei pályán mozog, illetve zenei tanulmányokat folytat, annak folyamatosan képeznie kell magát.

„Érdemes több művész mesterkurzusára ellátogatni, mert mindenki máshogyan tud hozzátenni a fejlődéshez” .

https://www.youtube.com/watch?v=RvEvbtdp_1I

Sára jelentős versenygyőzelmeket tudhat magáénak: először 2014 májusában kapott megosztott első díjat a horvátországi Lav Mirski Nemzetközi Énekversenyen, 2017 tavaszán pedig különdíjat nyert a nemzetközi J. E. J. Reszke Énekversenyen. Ősszel a Szegedi Nemzeti Színházban első színházi főszerepét énekelte Rossini A sevillai borbély című operájában, később ugyancsak Rosina szerepében a Győri Nemzeti Színházban lépett fel.

Bővebb információk a koncertről a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál oldalán találhatóak.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top