+ Oktatás

Elkészítették a legjobb magyar középiskolák rangsorát

A veszprémi Lovassy László Gimnázium vezeti a középiskolák rangsorát – tette közzé a legjobbiskola.hu portál hétfőn.

Az összegzés szerint a második helyezett a nyolcosztályos, budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium lett, a bronzérmet pedig ugyanezen intézmény négy évfolyamos képzési formája szerezte meg.

A hagyományos, négy évfolyamos gimnáziumokat tekintve az első két helyezett az összetett listát is vezető Lovassy László Gimnázium, illetve a Deák Téri Evangélikus Gimnázium lett. A harmadik helyen a fővárosi V. kerületi Eötvös József Gimnázium végzett.

A szakközépiskolák rangsorát a Győri Szolgáltatási Centrum Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája vezeti. A második helyen a Szombathelyi Szolgáltatási Centrum Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma végzett, míg a harmadik ebben a kategóriában a Győri Műszaki Szolgáltatási Centrum Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma lett.

A legjobbiskola.hu portál 1000 intézmény 1700 képzési formáját rangsorolta. A készítők nevében Palotás Ádám közölte: a más listáknál szokásos egy év helyett öt esztendő érettségi és kompetencia-felmérési eredményeit átlagolták, így egy-egy jó vagy rossz év nem torzítja az eredményeket, hanem egységes képet lehet kapni az egyes középiskolák teljesítményéről.

Minden iskolánál külön kiemelték a legsikeresebb érettségi tantárgyakat. Minden érettségi tantárgyból meghatározták az országos átlagot és ehhez viszonyították, hogy egy-egy iskolában mennyivel lett jobb vagy rosszabb az érettségi eredmény. Így az a diák, amelyik tudja, milyen tárgyból szeretne felvételizni, könnyen kiválaszthatja, melyik középiskolában van esélye a legjobb eredményt elérni.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Mahir Kara

    2018-10-22 - 17:58

    Kötelező orosz helyett, vallásoktatás! Hurrá!
    Kezdem azzal, hogy az egyházi iskolák nem árthatnak semmivel annyira maguknak, mint az egyértelműen jobboldali politizálással. Nincs olyan nyugat-európai társadalom, amelyik eltűrné az egyházak egyértelmű politikai állásfoglalását. Amilyen mértékben a magyar társadalom is nyugati típusúvá válik, ez nem lesz tűrhető.
    Az egyházi iskolákat eleve azért tartom veszélyesnek, mert félek, hogy nem tudják szétválasztani a neveléstől, a tanítástól a saját vallási, politikai meggyőződésüket. Még azt is elismerem, hogy az egyházi iskolák pedagógusai az erkölcsi nevelésben megelőzik az állami kollégáikat, de én nem kérek abból az erkölcsből, ami szorosan valamelyik vallási felekezethez, politikai ideológiához tapad. Minden embernek joga legyen vallást, ideológiát választani, de az állam által fenntartott oktatási rendszernek ne legyen joga gyerekeket vallással, vagy ideológiával idő előtt megfertőzni. Márpedig a rossz értelemben vett egyházi iskolák ezt teszik.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top