+ Zene

Elhunyt az isteni díva utódja, Montserrat Caballé

Nyolcvanöt éves korában elhunyt Montserrat Caballé spanyol szoprán, a múlt század egyik legnagyobb, fellépéseinek számát tekintve egyik legaktívabb operaénekese – közölte az AFP hírügynökség és az El País című madridi lap.

Montserrat Caballé a barcelonai Sant Pau kórházban hunyt el szombatra virradóra. Az énekesnőtől vasárnap vesznek végső búcsút, és hétfőn temetik el.

María de Montserrat Bibiana Concepción Caballé i Folch Barcelonában született 1933-ban, keresztnevét a város híres búcsújáróhelye után kapta. A barcelonai konzervatóriumban diplomázott húszévesen a legmagasabb, arany kitüntetéssel. 1956-ban a bázeli operaház tagja lett, ahol Puccini Bohéméletének Mimijeként hatalmas sikert aratott, és ettől kezdve már nagy szerepeket is kapott.

A hírnév 1965-ben, egyetlen este kapta szárnyaira: New Yorkban a megbetegedett Marilyn Horne helyére ugrott be Donizetti Lucrezia Borgia című operájának hangverseny-előadásán. A közönség huszonöt perces álló tapssal ünnepelte, másnap a Metropolitan opera szerződést ajánlott neki. A londoni Covent Garden közönsége 1972-ben Verdi Traviatájában Violetta szerepében csodálhatta meg először a hangját.

Caballé repertoárja 90 operaszerepet – elsősorban Verdi, Mozart, Donizetti, Bellini, Rossini és Puccini műveit – és 800 dalt ölelt fel, emellett szívesen énekelt spanyol dalokat, zarzuelákat is. Férje Bernabé Martí tenorénekes, lányukból is énekesnő lett, anya és lánya számos alkalommal lépett fel együtt.

Maria Callas 1977-ben bekövetkezett halála után sokan Caballét tekintették az „isteni díva” utódának.
Nevét még ismertebbé tette a Barcelona című dal, amelyet közösen énekelt Freddie Mercuryvel, a Queen együttes énekesével, és amely az 1992-ben rendezett barcelonai olimpiai játékok hivatalos dala volt. Caballé a kilencvenes évek második felében más rocksztárokkal is készített lemezt.

Az énekesnő több mint öt és fél évtizedet töltött a színpadon, négyezer fellépésével minden idők egyik legtevékenyebb énekesnője volt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top