+ Oktatás

Kiderült, milyen vírus betegített meg 338 diákot Szombathelyen

A laboratóriumi vizsgálatok eredményei szerint calici vírus okozta a négy szombathelyi iskola diákjainak fertőzését, amely gyomor- és bélrendszeri panaszokat okozott – tájékoztatott Stánitz Éva megyei tisztifőorvos szerdán.

Múlt csütörtöktől 338 diák betegedett meg, két tanuló került kórházba enyhe kiszáradási tünetekkel.

A járványügyi vizsgálat során laboratóriumba küldött, 115 beteg székletmintái közül eddig 32-ben mutatták ki a calici vírust, 41 mintát még vizsgálnak.

Szombathelyen csütörtökön négy általános iskolából 250 diák megbetegedését jelezték, másnapra a betegek száma meghaladta a 300-at, közöttük sajtóértesülések szerint ekkor már nemcsak diákok, hanem iskolai dolgozók és diákok családtagjai is voltak.

Az eset miatt vizsgálatot folytat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is. Korábban közölték: mintákat vettek az érintett főzőkonyhán készített ételekből, a felhasznált alapanyagokból, tisztító- és fertőtlenítőszerekből.

A Vas Megyei Kormányhivatal szerdai tájékoztatása szerint a minták laboratóriumi vizsgálata még tart, az eredményről később tájékoztatnak.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top