+ Irodalom

Elindul a SiópArt!

Kulturális lapot indítani manapság merész vállalkozás, de ha van koncepció és jó tartalom, nem maradnak el az olvasók sem.

Siófok város önkormányzata nagy lehetőséget adott a kezünkbe azzal, hogy elindíthattuk a SiópArt folyóiratot, amelyben elsősorban az itt élő embereket szeretnénk bemutatni, közelebb hozni egymáshoz, helyet adni a tehetséges fiataloknak, szeretnénk innen elszármazott vendégeket hívni, hogy aki kezébe veszi ezt a lapot, minden évben kisebb helyzetjelentést kapjon, hogyan élünk mi itt.

– írja Podmaniczky Szilárd író, a SiópArt főszerkesztője a lapról, amit 2018. október 4-én 18 órakor mutatnak be a Városi Könyvtárban. A bemutatón részt vesz Apáti János zenész, zeneszerző, akivel a friss lapszámban beszélgetés is készült. Kiss Noémi írónak is van siófoki kötődése, vele szintén továbbgondolják a SiópArtban megjelent interjút. Egressy Zoltán író, drámaíró egy balatoni élményét írta meg Gödör címmel. Hármójukkal és a lap szerkesztőivel (Katona Csaba, Barlog Károly, Völgyi Lajos) az est házigazdája Szombathy Pál újságíró fog beszélgetni.

Apáti Jánostól zeneművet, Egressy Zoltántól színdarabrészletet hallhatnak/láthatnak a vendégek, akik az est után ajándékba kapják a SiópArtot, amely ezentúl minden évszakban új lapszámmal várja olvasóit.

Egyelőre a siopartfolyoirat2018@gmail.com címen lehet megrendelni, Siófokon a Balaton könyvesboltban kapható, a Facebook-oldalon pedig folyamatosan megjelennek a lappal kapcsolatos hírek, ahol az első szám tartalomjegyzéke is elérhető.

A SiópArt tipográfiáját, egyedi megjelenését Máté Hanga tervezte.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top