+ Színház

Ausztráliából érkezett a magyar színtársulat

Tamási Áron Hullámzó Vőlegény című vígjátékát Kovács Lőrinc Ausztráliában élő református lelkipásztor, tiszteletbeli konzul rendezte.

Brisbane-i Magyar Amatőr Színtársulat

Kárpát-medencei turnéja zárásaként Farkaslakán is bemutatkozott az ausztráliai Brisbane magyar színtársulata, amely Tamási Áron Hullámzó Vőlegény című vígjátékát adta elő.

A 2007-ben alapított Brisbane-i Magyar Amatőr Színtársulat a Hullámzó Vőlegénnyel vasárnap lépett fel Farkaslakán. Itt született 1897-ben a darab szerzője Tamási Áron. A Kossuth-díjas magyar író műve a tehetségbe vetett hit győzelméről szól.

Spinda József, a Brisbane-i Magyar Amatőr Színtársulat képviselője a darabról elmondta:

„Vidám egyik pillanatban, másik pillanatban sírni tudsz, a lelked ott van vele, de közben olyan emberi jellemeket tud ábrázolni, hogy magadra ismersz”.

A darabban a boldogságát megtaláló Bogyót a 17 éves Kovács Boglárka alakítja, aki elmondta:

„én is szeretek úgy mindenbe beleavatkozni, és hát ugyanazt csinálja Bogyó, aki mint angyali szellem, mindent kicsit ő kontrollál.”

A vígjátékot Kovács Lőrinc Ausztráliában élő református lelkipásztor, tiszteletbeli konzul rendezte. Kovács Lőrinc szerint nagyon sikeresek voltak előadásaik, mindenhol telt ház előtt játszották a darabot, a legkisebb falutól Hertelendyfalvától egészen Marosvásárhelyig, ahol a legnagyobb volt a közönség. Mint elmondta, ekkora lelkesedésre nem számítottak.

Az elmúlt két hétben a társulat tagjai tíz településen mutatták be Tamási Áron művét.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top