+ Design

Újraértelmezett székek hulladékból

A meglévő vázakon csak műszaki felújításra és minimális geometriai változtatásokra volt lehetőség.

10+13, A MOME Formatervező Tanszék bútorprogramjának válogatott kiállítása, Hybridart Space, 1052 Budapest, Galamb utca 6., 2018. szeptember 26-30., megnyitó: szeptember 25., 19 óra, FB-esemény

A Hybridart Management számára évek óta fontos törekvés, hogy bemutatkozási és megmutatkozási lehetőséget adjon fiatal, pályakezdő művészeknek. Ezzel a kiállítással a MOME formatervező szakos diákjai adnak bepillantást egyetemi munkájukba.

A tanszék bútortervezési projektjei minden félévben egy választott tárgy mentén, kreatív ötletbörzeként valósulnak meg. A 2017/18-as tanév első féléve során, a visszatérő, harmadik alkalommal megvalósuló székrehabilitációs projekten belül jelentős számú izgalmas, bemutatásra érdemes designtárgy valósult meg. Célja az amortizálódott ülőbútorok újraélesztése fizikális és eszmei értelemben, a hallgatói képzés spektrumának szélesítése volt.

A 10+13 kiállításon azok a tárgyak kerülnek bemutatásra, amiket a hallgatók újraterveztek egykori könyvtári székeik fémcső vázszerkezeteinek, illetőleg egy másik széria palástjainak felhasználásával. A feladat része volt az ülés, mint funkció átgondolása, kísérletezés a formaalakítással, anyagtársításokkal, technológiákkal, akár kézműves technikákkal.

A meglévő vázakon csak műszaki felújításra és minimális geometriai változtatásokra volt lehetőségük. A feladat fókuszában lévő kísérletezés célja az új és a meglévő bútorszerkezet viszonyának meghatározásával, hozzáadott értékkel újraéleszteni az eredeti funkciója kiszolgálására már alkalmatlan termékhulladékot.

A kiállítást a bemutatott darabok prémium minősége és izgalmas kivitelezése miatt egy, a hagyományostól eltérő tárlaton mutatjuk be, fókuszba helyezve az adott tárgy legkülönlegesebb elemét.

A bútorokon kívül a fizikai térben más, figyelmet elterelő névtábla, projektleírás nem szerepel. A hagyományos katalógust egy online verzió váltja fel, mely kiterjesztett valóság segítségével mesél a beolvasott tárgyról, a homogén térben a megszokott magyarázó leírások helyett. A kiállított designtárgyakat okostelefonnal vagy tablettel lehet beolvasni, az alkotó diákokról, inspirációról, a tervezés és kivitelezés fázisairól, az átalakulás állomásairól szóló információk a látogatók eszközein jelennek meg, videó vagy lapozható fotódokumentáció formájában.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top