+ Tudomány

Rendkívüli közgyűlés lesz: Eddig ismeretlen tervek szerint földarabolják az MTA integritását

Szóbeli egyeztetés zajlott Lovász László és Palkovics László között. A miniszter rendelkezésére bocsátott egy munkaanyagot, amelyből egyértelműen kiderül, hogy ez nem a Kormány álláspontja.

Az MTA elakadtnak tekinti az ITM-mel való tárgyalásokat, de folytatni kívánja azokat a kormánnyal

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége az MTA kutatóintézet-hálózatának megcsonkítását vagy akár egyoldalú intézkedésekkel történő szervezeti átalakítását elfogadhatatlannak tartja. Az Elnökség döntött arról is, hogy rendkívüli közgyűlés összehívására még ebben az évben szükség lesz.

A 2019-es költségvetésről szóló törvény július 20-ai parlamenti végszavazása után folytatódtak az egyeztetések a Magyar Tudományos Akadémia és az Innovációs és Technológiai Minisztérium között, a július 25-ei rendkívüli elnökségi ülés határozata alapján.

Az egyeztetések során lefektetett elvek alapján, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kérésére Lovász László, az MTA elnöke augusztus 23-án levélben foglalta össze az MTA javaslatait, többek között egy Kutatóhálózati Tudományos Tanács felállítását javasolva. A teljes levelet pdf-formátumban itt olvashatja el.

Az MTA elnökének levelében javasoltakra a minisztertől szeptember 10-ig nem érkezett válasz.

Szeptember 10-én szóbeli egyeztetés zajlott Lovász László és Palkovics László között. Ezen a miniszter az MTA elnökének rendelkezésére bocsátott egy munkaanyagot azzal, hogy ezt az Elnökség tagjainak rendelkezésére bocsáthatja.

A munkaanyagból egyértelműen kiderül, hogy ez nem a Kormány álláspontja.

Az eddigiekhez képest teljesen új szempontokat is tartalmazó munkaanyagból többek között kiderül, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatából egyes kutatócsoportok vagy teljes intézetek egyetemi fenntartásba kerülnének. Más kutatóintézetek egy másik kutatóhálózathoz kerülnének, illetve megszűnnének. Az MTA fenntartásában maradó intézetek „konszolidáción és profiltisztításon” mennének át. Mindez idén decemberig lezajlana Palkovics László elképzelései szerint.

Lovász László, az MTA elnöke a Vezetői Kollégium szeptember 11-ei ülésén elmondta, hogy az intézethálózat integritásának megsértése nem elfogadható számára.

A még aznap, szeptember 11-én megtartott elnökségi ülésen Lovász László arra kérte az Elnökség – az MTA legfőbb döntéshozó testülete két közgyűlés között – tagjait, hogy foglaljanak állást a fentiekkel kapcsolatban.

Az Elnökség – a miniszter új szempontjait megismerve – az MTA és az ITM közötti tárgyalásokat elakadtnak tekinti, és az intézethálózat feldarabolását nem tekinti tárgyalási alapnak, de a tárgyalásokat folytatni kívánja a Kormánnyal. Az Elnökség döntött arról is, hogy rendkívüli közgyűlés összehívására még ebben az évben szükség lesz, ennek időpontjára és napirendjére vonatkozóan a tárgyalások függvényében tesz javaslatot.

Az Elnökség egyhangúlag a következő határozatot hozta:

A Magyar Tudományos Akadémia 2018. szeptember 11-i elnökségi ülésének határozata
Az Elnökség megismerte az MTA elnökének előterjesztését az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) folytatott tárgyalásokról, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei finanszírozásának tervezett átalakításával kapcsolatban, és fenntartja korábbi 31/2018 (VI. 15.), 32/2018 (VI. 26.), valamint 42/2018. (VII. 25.) számú határozatait.

Az Elnökség az intézethálózat bármely megcsonkítását vagy akár egyoldalú intézkedésekkel történő szervezeti átalakítását elfogadhatatlannak tartja. Ha megalapozott átalakítási igény merül fel, az intézetek alapfeladatában és finanszírozásában bekövetkező lényeges változásokat csak nemzetközi mérce szerinti, nemzetközi szakértők bevonásával végzett átvilágítás alapján tartja elfogadhatónak.

Az Elnökség szeptember 25-én újabb ülést tart.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top