+ Képzőművészet

A világ legmagasabb szobrait állítják fel Indiában

A gigantikus indiai szobrokra egymilliárd dollárt költenek.

(AP Photo/Ajit Solanki)

Az új szobrok mellett eltörpül a földkerekség jelenlegi legmagasabb szobra, egy 128 méteres Buddha a kínai Honan tartományban.

A gigantikus indiai szobrokra egymilliárd dollárt költenek, építésük összefügg politikai és emlékezetpolitikai megfontolásokkal. Mindkét szobor több mint kétszer olyan magas lesz, mint a New York-i Szabadság-szobor.

Már az ősszel át akarják adni Vallabhbhai Patel, népies nevén Szardar Patel függetlenségi hős 182 méter magas szobrát India egy távoli zugában, Gudzsarát államban, egy duzzasztógáttal szemben. Emellett már alapozzák egy 17. századi király ennél is magasabb, 212 méteres lovasszobrát Mumbaiban.

A Patel-szobor építésén 2500 munkás, köztük több száz kínai napszámos dolgozik lázasan, hogy a 430 millió dolláros mű elkészüljön október 31-re, amikor Narendra Modi miniszterelnök fel akarja avatni.

A szoborban 153 méter magasan, körülbelül mellmagasságban kilátó létesül. A kormányfő azt mondja, hogy az óriásszobor ugyanúgy mágnesként fogja vonzani a turistákat, mint New Yorkban a Szabadság-szobor.

Vallabhbhai Patel volt a független India első miniszterelnök-helyettese Dzsaváharlál Nehru mellett, és az Indiában jelenleg kormányon lévő jobboldali-vallásos Bharatíja Dzsanata Párt úgy érzi, Patel emléke méltatlanul homályosult el a világias Nehru-dinasztiáé mellett. Patel India vasembereként vált ismertté, miután szívós tárgyalásokkal és erőszakkal való fenyegetéssel rávett 550 fejedelemséget a független Indiához való csatlakozásra 1947-ben.

Mumbainál csak 2021-re tervezik átadni Cshatrapai Sivadzsi 17. századi király 212 méteres kardlengetős lovasszobrát, amellyel India maráthi nyelvű népességének rokonszenvét akarják elnyerni a jövő évi választások előtt. Az 515 millió dolláros projektnek az előkészületei megkezdődtek, a szobron kívül múzeumot, parkot és egy helikopter-leszállópályát is építenek a tengertől elnyert, a szárazföldtől két kilométerre fekvő területen.

Az ellenzéki Kongresszus Párt szerint a Patel-óriásszobor építésének és a Nehru-múzeum tervezett átalakításának célja a történelem átírása,  Nehru emlékének háttérbe szorítása, annak sulykolása, hogy a jobboldal ugyanolyan szerepet játszott a függetlenség kivívásában, mint Nehru.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top