+ Zene

Kiderült, miért fulladt a fürdőkádba a The Cranberries énekese

Az énekesnő nem hagyott hátra üzenetet és nem voltak arra utaló bizonyítékok, hogy ártani kívánt volna magának.

Alkoholmérgezést kapott, ezt követően fulladt a fürdőkádba Dolores O’Riordan, a The Cranberries ír zenekar énekesnője januárban – írja a BBC a westminsteri igazságügyi orvosszakértőre hivatkozva.

Dolores O’Riordan váratlanul hunyt el január közepén egy londoni hotelben, a pizsamát viselő nő testét a fürdőkádba merülve találták meg. Az énekesnő nem hagyott hátra üzenetet és nem voltak arra utaló bizonyítékok, hogy ártani kívánt volna magának.

A szobában öt kis alkoholos üveget és egy üveg pezsgőt találtak, a toxikológiai vizsgálat a vezetéshez engedélyezett határérték négyszeresét találta O’Riordan vérében.

Shirley Radcliffe igazságügyi orvosszakértő szerint alkoholmérgezés miatt bekövetkezett fulladás okozta az énekesnő halálát.

„Semmi nem utal arra, hogy nem baleset történt”.

A 46 éves énekesnő felvételeket készíteni érkezett a brit fővárosba. A rendőrség akkor megállapította, hogy nem voltak gyanús körülményei O’Riordan halálának.

A The Cranberries többek között a Zombie című slágerével vált világhírűvé és a 90-es évek egyik legnagyobb rockzenekarává.

O’Riordan évek óta szenvedett testi és mentális egészségügyi problémáktól. 2017-ben hátfájdalmai miatt a The Cranberries megszakította világkörüli turnéját. Az énekesnő bipoláris zavarban szenvedett, 2014-ben egy repülőtéri incidens miatt bírósági ítéletet is hoztak ellene.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top