+ Film

Claudia Cardinale: Sok életem volt sok filmben

Claudia Cardinale kedvenc partnerei: Alain Delon, Jean-Paul Belmondo és Marcello Mastroianni

MTI Fotó: Illyés Tibor

Szerencsésnek tartja magát, hogy eddigi pályafutása során 175 filmet forgathatott, ezek révén “sok élete” lehetett – mondta el Claudia Cardinale csütörtökön. Az olasz filmcsillag a 2. Budapesti Klasszikus Film Maraton meghívására érkezett Budapestre, ahol Volt egyszer egy Vadnyugat című filmjének csütörtök esti vetítésén is részt vesz.

Claudia Cardinale díszvendégként látogat a magyar és nemzetközi filmtörténet klasszikusait felvonultató fesztiválra, amely az olasz díva négy filmjét is műsorra tűzi: Cardinale első moziját, az 1958-as Gohát, illetve pályafutásának három legismertebb darabját: a 8?-t (Federico Fellini), A párducot (Luchino Visconti) és a Volt egyszer egy vadnyugatot (Sergio Leone).

Sergio Leone westernjét a Szent István téren ingyenesen láthatja a budapesti közönség, a felújított változat bemutatóján Claudia Cardinale személyesen is jelen lesz.

Claudia Cardinale bevallotta: nehéz dolga lett volna, ha neki kell négy filmet kiválasztania, hiszen eddigi pályafutása során rengeteget forgatott, de A párduc, a 8? és A Volt egyszer egy Vadnyugat mind fontos és nagyszerű filmek, a Goha pedig az első filmes munkaként maradt emlékezetes számára.

A rendezvény kiemelt vendége, Claudia Cardinale olasz színésznő interjút ad a Budapesti Klasszikus Film Maraton keretében tartott sajtótájékoztatója után Budapesten 2018. szeptember 6-án. A hatnapos eseményen több mint 60 filmet láthat a közönség szeptember 8-ig a főváros mellett Egerben és Győrben is.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Az akkor még Tunéziában élő Claudia Cardinale a Goha forgatása idején mindössze 16 éves volt és egy arab lányt alakított Omar Sharif oldalán.

“Ma is hihetetlen visszagondolni erre. Akkor még nem is akartam színésznő lenni, de végül meggyőztek”.

Legfontosabb munkáinak az olasz filmcsillag A párducot és a Volt egyszer egy Vadnyugatot tartja.

“Nagyon különböző alkotók voltak: Visconti rendkívül precízen, komolyan dolgozott, Sergio Leonénál viszont nagyon spontán volt minden, nem ragaszkodott a forgatókönyvhöz”

– mondta el Claudia Cardinale, aki külön kiemelte, hogy Ennio Morricone zenéje milyen fontos inspirációt jelentett neki a Volt egyszer egy Vadnyugathoz.

“Ma is ebből a filmből ismernek a legjobban, bárhová is megyek”.

Egykor Olaszország nevezetes volt filmcsillagairól: Sophia Loren, Gina Lollobrigida, majd Claudia Cardinale a nemzetközi film igazi díváinak számítottak, ma ellenben nincs hozzájuk mérhető ismertségű olasz színész. Claudia Cardinale azonban hangsúlyozta, hogy mindez egyáltalán nem a színészek, sokkal inkább az olasz filmfinanszírozási rendszer hibája, ma ugyanis nagyon nehéz fiatal színészként elindulni, míg Franciaországban, ahol 37 éve él, sokkal jobban működik a filmtámogatási rendszer.

Ugyanez igaz a fiatal olasz rendezőkre – fűzte hozzá Claudia Cardinale: az amerikaiak, például Martin Scorsese vagy Woody Allen gyakran elmondják a színésznőnek, hogy mennyi inspirációt merítettek az olasz filmből, a mai financiális akadályok azonban megnehezítik a fiatal alkotók pályakezdését.

Claudia Cardinale elmondta: szerencsésnek mondhatja magát, hogy ilyen sok filmet forgathatott, de máig nem hagyta abba a munkát, bár – mint ahogy egész karrierje során -, megválogatja, milyen felkérésre mond igent.

Claudia Cardinale a csütörtök esti vetítés sajtótájékoztatóján kedvenc férfi színész partnerei közül újságírói kérdésre Alain Delont, Jean-Paul Belmondót és Marcello Mastroiannit emelte ki, akikkel ráadásul egyaránt négy-négy filmet forgatott. Kedvenc rendezőt még nehezebben tudna választani, hiszen annyi nagysággal dolgozhatott együtt Oroszországtól Anglián át Amazóniáig.

Claudia Cardinale elmondta: az UNESCO nagykövetként is fontosnak tartja a női és gyermekjogok védelmét, de ugyanígy a homoszexuálisok jogainak védelmét is szorgalmazza. A mozi ebben is fontos szerepet tud játszani – mondta az olasz filmcsillag.

Ráduly György, a fesztivált szervező Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója közölte: vasárnapig 60 hazai és nemzetközi filmklasszikussal találkozhat a mustra közönsége, közülük a Filmarchívum által frissen felújított 16 filmmel.

Claudia Cardinale: Sok életem volt sok filmben
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top