+ Film

1 héten át 44 filmet mutat be ingyenesen az Ars Sacra Filmfesztivál

Az idén tizenkét éves, nemzetközi minősítéssel rendelkező Ars Sacra  Fesztiválon harmadik alkalommal rendezik meg az Ars Sacra Filmfesztivált, amely különleges színt képvisel a hazai kulturális palettán. Bár nevéhez hű marad, nem leszűkíti, inkább kibővíti a szentség, a szakralitás fogalmát. Elsősorban olyan alkotásokat vártak, amelyek részben vagy egészben a szakralitás fogalomkörébe tartozó témával foglalkoznak, az ökumené jegyében, mégsem kifejezetten vallásos filmek bemutatójáról van szó.

A beérkezett és díjazott művek jelentős része a hit erejéről szól, mások emberi sorsokról, az élet nehézségeiről és örömeiről, az emberi lét sokszínűségéről, az örök értékekről adnak hírt – művészi színvonalon. Egyes alkotások pedig a magyarság történelmét, kultúráját, kiemelkedő személyiségeit, a határon túli magyarság sorsát mutatják be megrendítő erővel.

2018-ban 83, két évnél nem régebbi film érkezett be, közülük fél tucat a szomszédos, magyarlakta országokból. A zsűri – melynek tagjai Dér András filmrendező, Gelencsér Gábor filmesztéta, Dombrovszky Linda filmrendező, Komlósi Orsolya producer, Gőbel Ágoston újságíró – döntése alapján a filmrajongók 44 alkotással ismerkedhetnek meg.

A filmfesztivál szeptember 16-án a Kallós Zoltán néprajztudós életéről és munkásságáról készült a Válaszút vándora – Kallós Zoltán öröksége (rendező Holló László és Dala István) című filmmel indul, és szeptember 23-án Az élet ára – a Weiss Manfréd család története (rendező Katona Zsuzsa) című film vetítésével zárul. Két tematikus napon a határon túli filmrendezők filmjei és a rövid fikciós, animációs, kísérleti filmjeit vetítik.

A zsűri az alábbi kategóriában ad ki díjakat: egész estés dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, rövidfilm (animációs, fikciós, kísérleti).

Az ünnepélyes díjátadóra az utolsó vetítési napon, 2018. szeptember 23-án 19 órai kezdettel kerül sor.

A vetítések időpontjáról a fesztivál honlapján tájékozódhatsz:  http://www.ars-sacra.hu/filmfesztival.

A III. Ars Sacra Filmfesztivál  helyszíne a Tabán Artmozi (1016 Budapest, Krisztina körút 87-89. ) Időpontja: 2018. szeptember 16. és 23. között, 16:00-20:00 óráig

Az előadások ingyenesek, nullás jegyek a mozi pénztárában igényelhetők.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top