+ Film

Végre belenézhetsz: X – A rendszerből törölve

November 1-jén Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs, Molnár Áron és Kulka János főszereplésével kerül a hazai mozikba a Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly fantasztikus látványvilágú, szövevényes thrillere, az X – A rendszerből törölve.

Az X – A rendszerből törölve előzetesét Bedő Barna készítette, aki olyan filmek trailerén dolgozott korábban, mint Enyedi Ildikó Oscar-jelölt a Testről és Lélekről című alkotása vagy Herendi Gábor Valami Amerika 3 című filmje. ”Mikor először megnéztem az X-et, azt éreztem, hogy az elmúlt 20 évben ennyire izgalmas és fordulatos magyar filmet nem láttam. Tudtam, hogy Ujj Mészáros Károly mennyire tudatos és igényes rendező, így az előzetes megvágása nem volt kis teher, ám nagyon hálás feladat volt. Az volt a célom, hogy az előzetes hűen tükrözze a film magas minőségét. Így a történet izgalmát, a film rendkívüli, egyedi, soha nem látott képi világát és a főszereplőnő, Balsai Móni összetett karakterét, ezt a hármasságot igyekeztem összeszőni. A vágásnál nem kellett szakmai csínokat bevetnem, mert nagyon erős, egységes stílusú „alapanyagot” kaptam, az egész film ütős, egyedi, váratlan fordulatokkal teli!” – nyilatkozta Bedő Barna.

Ujj Mészáros Károly ezúttal új műfajban bizonyítja tehetségét, és most is különleges látványvilágú, erős hangulatú filmet készített. A főszerepet játszó színészek jó része már a Lizában is együtt dolgozott vele: a bűnügyet felfedező majd a rejtélyes ügy nyomába eredő rendőröket Balsai Móni, Schmied Zoltán és Bede-Fazekas Szabolcs alakítja, de fontos feladatot kapott Molnár Áron, Olasz Renátó, Fekete Ernő, Szabó Győző, Básti Juli, Szirtes Ági, Schneider Zoltán is. A filmben Éva lányát a különleges tehetségű Bujáki Zsófi alakítja, Kulka János pedig betegsége után ebben az alkotásban lesz először látható a filmvásznon. A forgatókönyvet Hegedűs Bálint és Ujj Mészáros Károly írta, az operatőr Szecsanov Martin. Az X – A rendszerből törölve producerei Muhi András és Ferenczy Gábor.

***

Éva (Balsai Móni) zseniális rendőr. Meglátja, amit más nem, megérzi, ami fölött minden kollégája elsiklik, ott is észreveszi a bűnt, ahol minden más zsaru legfeljebb balesetet sejt. Neki tűnik fel az is, hogy a Budapesten rövid időn belül elkövetett jó néhány öngyilkosság között összefüggés lehet.

Ám Éva rég nem nyomoz. A magánnyal és a félelmeivel küzd, képtelen részt venni a fővárosi rendőrség munkájában, és kamaszodó, saját problémáival küszködő lányával sem találja meg a hangot.

A város választások előtt áll. Az utcákon eluralkodik a káosz. Vandálok, tüntetők, anarchisták teszik lehetetlenné a békés életet – az egyenruhások nem érnek rá egy kétséges, bizonyíthatatlan üggyel foglalkozni.

Csakhogy felkerül a központba egy új tiszt. Péter (Schmied Zoltán) más, mint a többiek, felfedezi kolléganője különleges tehetségét… és meglátja benne a nőt is. Együtt erednek a mindeddig felderítetlen esetek nyomába: egyre jobban belekeverednek egy szövevényes, félelmetes bűncselekmény-sorozatba, amelynek gyökerei messzire vezetnek.

A Nemzeti Filmalap támogatásával készült thriller a Focusfox Stúdió gyártásában
november 1-jén az InterCom forgalmazásában kerül a hazai mozikba.

Végre belenézhetsz: X – A rendszerből törölve
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top