+ Irodalom

Tolnai Ottó a legnagyobb hagyományú írótábor díszvendége

A tábor koszorúzással kezdődik, majd Maurits Ferenc alkotásaiból nyílik kiállítás Íróportrék címmel, bemutatják Tolnai Ottó legújabb kötetét.

Valuska Gábor

Tolnai Ottó Kossuth-díjas vajdasági író, költő lesz a csütörtökön kezdődő 66. Magyarkanizsai Írótábor díszvendége.

A rendezvény programja szerint a tábor a hagyományokhoz híven Koncz István költő és Dobó Tihamér festő közös szobránál koszorúzással kezdődik, majd Maurits Ferenc alkotásaiból nyílik kiállítás Íróportrék címmel, illetve bemutatják Tolnai Ottó Szeméremékszerek című kötetét.

A nyitónapot Szerbhorváth György De ki viszi haza a biciklit? című monodrámája zárja Krizsán Szilviának, az Újvidéki Színház művészének az előadásában.

Másnap az előadók rendhagyó irodalomórák keretében a település általános iskoláiban adják elő Mátyás király történetét. Ezzel egy időben irodalmi tanácskozást is tartanak Humorban nem ismerünk tréfát címmel. A beszélgetés koordinátora Léphaft Pál karikaturista.

A vajdasági magyar könyvkiadók is bemutatkoznak, illetve ismertetik eredményeiket, terveiket. A délután a fiatalokról szól, ekkor rendezik meg ugyanis a Szemtől slambe című slam poetry előadás-sorozatot,

amelynek témája a víz és a Tisza lesz. A napot az első vajdasági rockopera, a Zöld hajú lány filmváltozatának bemutatója zárja.

A Kárpát-medence legnagyobb hagyománnyal rendelkező írótábora szombaton zárul a Vajdasági magyar ki kicsoda 2020 projekt bemutatásával.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top