+ Tudomány

Elzárt amazóniai törzsről készült drónvideót tettek közzé

Ha kapcsolatba akarnának lépni a külvilággal, megtalálnák a módját, hogy kommunikáljanak velünk.

fotó: SITA/AP
Elzárt amazóniai törzsről készített felvételeket egy drón Brazíliában: a légi felvételeken 16 ember látható, amint az esőerdőn és egy erdei tisztáson haladnak át.

Az egyik felvételen az egyik bennszülött íjat és nyilat visz a kezében.

A Funai, a bennszülöttekkel foglalkozó brazil hatóság közlése szerint a felvételek egy tavalyi, az izolált közösségeket kutató expedíció során készültek, de csak a héten hozták őket nyilvánosságra a kutatás védelme érdekében.

A szakértők az Amazonas állam délnyugati részén elterülő Javari-folyó bennszülöttek lakta völgyét vizsgálták. Itt 11 ismert csoport él elzártan, több, mint bárhol máshol Brazíliában.

A Funai évek óta tanulmányozza a felvételeken látható közösséget, de ez volt az első alkalom, hogy lencsevégre kapták őket.

A képek erejükkel felhívhatják a kormány és a társadalom figyelmét ezen csoportok védelmének fontosságára – véli Wallace Bastos, a Funai elnöke.

A Funai közlése szerint csapatuk több mint 170 kilométert utazott „hajón, teherautón, motoron” és még 120 kilométert „gyalog a sűrű erdőben”, mire eljutottak a helyszínre, ahol kivájt pálmafatörzsből készült kenukat, egy baltát (fanyélhez erősített kőpengét) és egy zsúpfedelű kunyhót is lefotóztak – írja a The New York Times.

Bruno Pereira, a Funainak a régióban élő csoportok kutatását koordináló szakembere szerint ezek a dokumentációk segítik a tudósokat az őslakos népek kultúrájának tanulmányozásában. Egyelőre nem sikerült azonosítani a törzs nevét, bár vannak etnicitására és nyelvére vonatkozó találgatások.

„Minél többet tudunk az elzárt közösségek életmódjáról, annál jobban meg tudjuk őket védeni” – mondta.

Latin-Amerika legnagyobb országának területén 107 elzárt törzset regisztráltak. Bár a Funai néha fotókat és videókat készít róluk, több mint harminc éve nem léptek velük kapcsolatba.

Bruno Pereira szerint a törzsek tudnak a városokról és a környezetükben lévő farmokról, de gyakran azért választják az izolálódást, mert traumatikus élményeik vannak a külvilággal kapcsolatban. A külső kapcsolatok gyakran halálos kimenetelűek lehetnek, vérontásba torkollhatnak, vagy hatásukra járvány törhet ki a törzsön belül. Tavaly egy illegális aranybányászokból álló csoport állítólag megölte egy izolált törzs 10 tagját.

„Ha kapcsolatba akarnának lépni a külvilággal, megtalálnák a módját, hogy kommunikáljanak velünk” – mondta Pereira.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top