+ Sztori

Furcsa fényeket láttak a szombat éjjel leégett püspöki palotában. VIDEÓ

Egy férfi nem sokkal a lángok keletkezése előtt filmezte a püspöki palotát.

Szombaton késő este kigyulladt, és szinte teljesen leégett a Nagyvárad főterén álló görög-katolikus püspöki palota – közölték a romániai hírtelevíziók, hírügynökségek.

A tűzoltóságot este 22 órakor riasztották a tűzesethez. Ötven tűzoltó kilenc tűzoltókocsival és két létrás kocsival két és fél órát dolgozott a lángok megfékezésén. A tűzoltók a közeli Sebes Körösből szivattyúzták a vizet az oltáshoz. A tűzvésznek nincs halálos áldozata.

Az oltás fél órával éjfél után fejeződött be, addig azonban teljesen leégett az épület mintegy 1300 négyzetméteres tetőzete, ledőlt az egyik torony, és beszakadt az első emeleti mennyezet.

A görög-katolikus püspöki palota a nagyváradi magyarok által a régi nevén Szent László térként számon tartott hivatalosan Unirii (Egyesülés) tér dél-nyugati sarkában áll. Ifj. Rimanóczy Károly tervei alapján építették 1903 és 1906 között. A kommunista államosítás után a görög-katolikus egyház 1992-ben kapta vissza, ám ténylegesen csak 2004-ben vehette birtokba a palotát, miután kiköltözött belőle a megyei könyvtár. Az épületben felújítási munkálatok zajlottak.

Lehetséges, hogy rövidzárlat okozta a tüzet a nagyváradi görögkatolikus püspöki palotában.

Egy férfi nem sokkal a lángok keletkezése előtt filmezte a püspöki palotát, ugyanis azt vette észre, hogy a palota homlokzatán villognak a fények és rövidzárlat lehet az épületben – írta már ma délelőtt a Transindex.ro portál.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top