+ Történelem

Agyonlőtték az egyik medvét Tusnádfürdőn

Rafain azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a populációszabályozás céljából a bocsos medvék közül is ki kellene lőni néhányat.

A Szent Anna vadásztársulat illetékesei szerda este Tusnádfürdő határában kilőtték a városba bejáró egyik veszélyes medvét – közölte Rafain Zoltán, a vadásztársulat elnöke.

Rafain Zoltán elmondta, azt a mintegy 5-6 éves, körülbelül 300 kilogrammos hím medvét sikerült kilőniük, amelyik tíz nappal ezelőtt behatolt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekotthonba, és kirámolta az egyik hűtőszekrényt. Közel egy héten át figyelték a fényképek alapján azonosított állat mozgását, az általa bejárt útvonalakat, és szerda este mintegy 300 méterre a fürdőváros határától sikerült lelőni.

Az elkövetkező napokban remélhetőleg a másik magányos medvét is sikerül lelőni, amelynek a kilövéséhez hozzájárult a Környezetvédelmi Minisztérium. Hozzátette: ez az állat tusnádfürdői gazdaságokba tört be, háziállatokat, kutyákat pusztított el.

Rafain Zoltán kijelentette: továbbra sem tekintik feladatuknak annak a négy anyamedvének és kilenc bocsnak az áttelepítését, amelyhez a környezetvédelmi tárca szintén hozzájárult. Arra a felvetésre, hogy a miniszter bírságot helyezett kilátásba az áttelepítési utasítások végrehajtását elmulasztó vadásztársaságoknak, Rafain kijelentette: semmilyen törvény nem írja elő számukra, hogy áttelepítésekkel foglalkozzanak. Ehhez altatólövedékes fegyverük és ketrecük sincsen, de nem is értenek ehhez. Egyelőre senki nem vállalkozott a tusnádfürdői bocsos anyamedvék elszállítására, de a befogadásukra sem, pedig a minisztérium valamennyi EU-tagállamnak felajánlotta a medvefölösleget.

Rafain azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a populációszabályozás céljából a bocsos medvék közül is ki kellene lőni néhányat. Az elmúlt napokban olyan anyamedvét is láttak, amely öt boccsal sétált. Szerinte ez ellentmond mindannak, ami a szakirodalomban szerepel, mert egy-egy anyamedve öt bocsot sem szokott a világra hozni, és más medve bocsait sem szokta befogadni. Ahol ilyen sok a bocs, ott a populáció elkorcsosul.

A vadásztársulat elnöke azt is megjegyezte, hogy a minisztériumon belül a biodiverzitási osztály foglalkozik a medvekérdéssel, de nem méri fel, hogy a medvék túlszaporodása éppen a biodiverzitást veszélyezteti. Szerinte a Tusnádfürdő körüli erdőkben a medvék túlszaporodása miatt csökkent az egyéb vadak száma.

A Környezetvédelmi Minisztérium azután járult hozzá a tusnádfürdőre bejáró medvék kilövéséhez, illetve áttelepítéséhez, hogy július közepe óta négy személyt sebesített meg a medve a fürdővárosban.

Romániában azóta sokasodtak meg a medvetámadások, hogy a Ciolos-kormány 2016-ban a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta. Korábban a tárca évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt a vadásztársaságoknak.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top