+ Gasztro

Leves kánikulai napokra: Frankfurti leves ínyenceknek

Frankfurti leves egytálétel kivitelben.

Persze, van, aki kánikulában is tudja nyomni a sült kolbászt és a csülkös velős pacalt hat adag kenyérrel, de ez a recept inkább azokat kényezteti, akik tartalmas egytállevesben gondolkodnak a legforróbb napokban. Én ilyenkor inkább odakint főzök a teraszon, tűzrakáshoz szintén meleg van, úgyhogy a legjobb eszköz az indukciós főzőlap, amit úgy viszek árnyékba, ahogy akarok.

Először fölkarikázok 2 pár virslit, amit Martin barátomtól vettem a fonyódi piacon, abszolút házi gyártmány, adalékanyag nincs, a füstölést diszkrét. Az olívaolajon pillanatok alatt fölpöndörödnek a virslikarikák, és már mehet is bele a kockákra vágott sütőtök.

A fényképezőgép lencséjét is sikerült megpárolni.

Igen, már lehet kapni, egy kis sütőtök fele éppen megteszi. A hámozása nem gyerekjáték, de egy jó zöldségpucolóval szépen le lehet tolni azt az ütősen kemény héját – előtte persze a magokat kiszedjük. Hozzáöntünk a pironkodó tök-virsli kombóhoz egy fél pohár vizet, lefödjük az edényt és hagyjuk párolódni. A sütőtök kb 10 perc alatt omlósra puhul, ez fogja besűríteni a levesünket rántás helyett.

Elővesszük a kockára aprított zöldségeket: 3 vastag répa, 3 vastag petrezselyemgyökér, egy kisebb fej zeller fele, 2 közepes méretű krumpli. Pár percig pároljuk őket, közben fölaprítunk kb. 20 darab leveles kelt. A leveleket ne csak keresztbe vágjuk csíkokra, hanem hosszában is, így kevésbé valószínű, hogy a szemben ülő homlokára csapjuk levest. Főleg a keményebb szárdarabokat vágjuk apróra. Mehet a lábasba, fölöntjük vízzel, ízlés szerint sózzuk, beledobunk 4-5 fürtös paradicsomot és belekarikázunk egy tv-paprikát. És hadd szóljon, fedő alatt szépen pödörögjön!

A zöldség gyorsan megpuhul, de a leveles kelnek kell legalább 45 perc.

A vége előtt úgy tíz perccel beleaprítom a petrezselyem- és zellerzöldet, dobok bele egy marék bazsalikomlevelet. És ennyi. Tálalásnál csigatésztát adtam hozzá, darált borsot, tejfölt és enyhén csípős darált pirospaprikát. Utólag vettem csak észre, hogy ezúttal hagyma és a fokhagyma kimaradt. Nem hiányzott. A virsli, a tészta és a friss biozöldségek így is olyan sűrű levest adtak, ahogy mondani szokás, megállt benne a tehervonat.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Trebits Judit szerint:

    Mi az a leveles kel?

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top