Lackfi János
AZ A RÉMISZTŐ, HOGY SEMMI RÉMISZTŐ
(Részlet a hamarosan megjelenő Levágott fül című regényből)
Nem voltam felkészülve arra, hogy odahaza egy levágott fül vár az ablakpárkányon. Nem viccelek: szépen hevert ott egy pucér, véres fül. Előfordulhatott volna, hogy észre se veszem. Egy fül, ha levágott is, nem valami nagy látványosság, észre se veszi az ember. Vagy az állat, bár az állatoknak kifinomult a szaglásuk. Nem az öreg, vaksi Gubancról beszélek, annak lassan se hallása, se szaglása, hívogathatom, tapsolhatok neki, rám se tojik. Bár az jobb is, hogy rám se.
Az a levágott fül tiszta tésztának nézett ki. Tésztából gyúrt fülnek, biztos van ilyen, levágott fül formájú sütemény, kis málnalekvárral halloweenre. A menő konyhabloggerek kitalálnak mindent, levágott ujj formájú virslit, olívabogyó-szemgolyót meg garnélarák-agyvelőt, hogy a szülőket ijesztgessék, és a kölyköket szórakoztassák. Egyél, mami, egy kis agyvelőt kocsonyásan, harapjál a boszorkányujjból, és igyál hozzá vérkoktélt! Mennyire váá, iszonyú fúú, rémület és borzongás és rettenet…
A levágott fül nem volt rémisztő. Az volt rémisztő, hogy semmi rémisztő: sehol a szellemhuhogás, a denevérvisongás, az olajozatlan ajtók nyikorgása, a pókháló meg satöbbi, amivel a thrillereket telepakolják. Néztetek rémfilmet lenémítva? Dögunalom. Az idegborzoló zene nélkül tök hidegen hagy a sok várakozás, az árnyak növekedése, a vértócsák terjedése, a kapaszkodó ujjak görcse a gyűrődő lepedőn meg az összes ilyesmi. Eltűnnek az idegcincáló reccsenések, fröccsenések, cuppanások, vérnyálkás szortyogások, melyeket különben stúdiókban állítanak elő úgy, hogy káposztát hasogatnak macsetével, nyershúst paskolnak deszkával meg hasonlók. Gubancnak nem lenne érdemes idegbeteg filmeket mutogatni, amilyen botfülű, belehalna az unalomba.
Amúgy egy kutya egészen mást lát a horrorban, nem? Finom vér a padlón, fel kéne lefetyelni, nyami… Visítozás, rikácsolás, na, ez valami zsákmány, hegyezi a fülét, el kéne kapni… Vérszomjas farkasvonítás, hív a falka, tiszta családias hangulat…
Nem tésztafül volt, pedig úgy nézett ki, hanem igazi fül, gőzöm se volt, vajon mi az istencsodáját kereshet ott, bár a plébi beszólna, Isten nevét hiába ne vedd. Pedig nem is hiába, ennél durvább dolog nem történt velem életem eddigi tizenhét évében, igaz, ezt még nem tudtam. Nem tudtam semmit az életről. Vagyis a halálról, egy levágott fül inkább oda tartozik, az az illetékes ügyosztály.
Levágott fülhöz persze tartozhat élő test, ha már hittan, ott van Szent Péter, aki bedühödött, mikor jöttek a katonák lefogni Jézust, és mivel úgy látszik, mindig hordott magánál kardot, lenyisszantotta az egyik őrző-védő fülét. A Mester persze rögtön visszaragasztotta, ne legyen itt randalírozás. Vagy ott van Van Gogh, aki kapkodó kézzel kusza napraforgókat meg bugyborgó egeket mázolt a vásznaira, aztán bekattant, és levágta a fülét. Igaz, akkoriban mindenki nyisszantós beretvával borotválkozott, minden háztartásban voltak gyilkos fegyverek, sokkal veszélyesebb idők voltak azok. Ma sem panaszkodhatunk, hetente többször beállítanak a házaló cigányok, és örökélű késkészleteket kínálnak, úgy éljek, egy vágással elnyisszantja a betont, tesztelje, nagysága. Köszönjük szépen, nem veszünk semmit. Hogy a devla vájja ki a szemét az ilyennek, köpök a küszöbödre, mamika és a többi.
Erre az ofő barmolna le, aki biosztanár, hogy ne cigányozzak és ne általánosítsak, ez az illető éppen cigány volt, na és, mi következik ebből? Következik ebből társadalmilag érvényes igazság? Vajon minden edényárus és minden késárus cigány? Vérükben van a svindli, a nomád életmód? Ezek gyilkos beskatulyázások, épp mint a húzd rá, cigány, ríkasd meg a lelkemet, jaj, Istenem, ördög bújt a vonódba! Miért ne képzelhetnénk el cigány agysebészt, pszichológust, tűzoltót, katonát, vadakat terelő juhászt? Miért ne szabadíthatnánk fel gondolatainkat, ezeket a leláncolt rabszolgákat?
Hát mondtam én, hogy minden késes és vasas és lomis és aluljáróbeli ponyván virágot és paprikát és pirított tökmagot-szotyit és vadonatúj török kesztyűt meg finom bőrkabátot kínálgató ember cigány? Alig ismerek cigányokat, fingom sincs róluk, tankérem. Ez a levágott füles történet se róluk szól, azt hiszem, legalábbis nem levágott cigányfüllel van dolgom, hanem levágott magyarfüllel, amennyire ezt meg tudom állapítani, bár gázos ez a megkülönböztetés, mert a cigányok is magyarok.
Ha utcán látom őket, simán továbbmegyek, félre is nézek, nehogy azt higgyék, őket bámulom. Megbámulnám különben, mert tök mások, mint én, egész barna a bőrük, megnézném közelről, milyen az. Hát ilyenek, nincsen ebben semmi, én meg kifakultam, sápatag az apám is, vörösen megfog a nap rögtön tavasszal. Mégse kérdezhetem meg tőlük, hogy használnak-e naptejet, vagy azzal, hogy barnák, már rögtön elkerülik a leégést. Szokták róluk mondani, nem napon barnultak, de ez olyan bunkózás, mint amikor a leégett hátamra mondják, majom segge, és rácsapnak, hogy fájjon. Lehet, nekik is fáj a barnaságuk, bár nem csap rá senki, lehet, fáj, hogy látszik, és nem lehet nem látni. Próbálom nem nézni, de mindig oda akarok nézni, pedig nem is akarok odanézni. Nem tudom, rossz-e nekik, ha odanézek, attól félek, igen, bár én a nemcigányokat is nézem. Csak őket nem ilyen másféle nézéssel. Úgy látszik, attól, hogy olyan vagyok, amilyen, a nézésem is másféle lesz.
Mint mikor a csillagfogú néni bácsiját megláttam, akkor már nem találkoztam velük egy ideje, pedig ott laktak a közelben, nem a sajátjuk volt az a lakás, csak úgy beköltöztek. A közeli bokrokba hordták a szemetet, eléggé büdös volt körülöttük, és azért hívtuk a nőcit csillagfogúnak, mert romosan mosolygott. Nem gyakran mosolygott, inkább káromkodott, köpködött és kiáltozott, mert megfigyelik őt, ez biztos, de sose fogják elkapni, mert okosabb az összes tetűnél, aki odafenn üldögél. És mindent tud mindenkiről, úgyhogy lehet félni. A csillagfogú néni bácsija csendesebb volt, csak a feje volt vörös, és mikor megunta a párja kiabálását, ráüvöltött, hogy duguljon el. Ez volt a jelszó, bedurvultak, elkezdték szétszedni egymást, csapdostak és hangoskodtak. Kieresztették a fáradt gőzt, röhögött apám. A házuk elé kitettek két beroskadt autóülést, azon ücsörögtek, amikor kisütött a nap, cigiztek, ittak, beszélgettek vagy veszekedtek. Aztán sokáig nem ült senki azokon a székeken, csak a koszos cicáik, viszont egyik nap megint ott találtam a pasast, a rádióból szólt valami recsegő hegedű, meg hogy kedves édesanyám, a faszi kezében cigaretta, és ott volt az, amire rá se mertem pillantani, mégis mindig odaugrott a szemem.
A gatyája egyik szára csomóra volt kötve, hiányzott belőle a láb. Mikor legutóbb szembejött a csóka, még két láb volt a gatyában, most már csak egy. Amúgy ugyanolyan borostás volt, ugyanúgy szívta a cigit, és mikor bólintottam, visszabólintott. Akartam volna mondani valamit, de hülyén éreztem magamat, pont úgy, mint a cigányok barnasága kapcsán. Mi van, ha szólok, hogy sajnálom a lábát, ő meg azt mondja, anyámat sajnáljam, vagy sírva fakad, vagy leordítja a fejem, hogy tartsam meg a rohadék kétlábú sajnálatomat, mit kezdjen vele, nekem könnyű. És mi van, ha válasz helyett azt csinálja, amitől a legjobban félek, kibogozza a gatyáját, és megmutatja a lába helyén a csonkot, tele varrással vagy dudorokkal vagy sebbel, akár a koldusok. Simán lehet, hogy megkér, hozzak neki egy hideg sört a kocsmából vagy az éjjel-nappaliból, hoztam is volna, ki se kell fizetnie, ha nem akarja, van zsebpénzem. És ha ez is megalázó? Mit tudom én, mi megalázó, mi nem, nincs használati útmutató, csak azt ismétlik, ne menjük el a mások baja mellett, de honnan tudjam, nézzek vagy ne nézzek, szóljak vagy ne szóljak, így inkább elhúzok, és szégyellem magam, leöntöttek valamivel, és mindenki látja, hogy olyan lettem.
Felvidéken osztálykirándultunk, és ott a cigányok magyar kisebbségiek, hiába tanítgatják őket cigány nyelvre meg cigány mesterségekre meg népi kultúrára, az nekik egzotikum, mert még az öregapáik sem hallottak ilyesmiről sose, úgy el vannak magyarosodva. Ezt magyarázta az ottani múzeumban az idegenvezető, milyen érdekes ez a magyarázás, mennyire más, mint a cigányozás. Nem tudok valamit elcigányozni, de el tudom magyarázni. Viszont lemagyarozni vagy lecigányozni valakit sem ugyanaz.
A levágott fül lehetne egy világosabb bőrű cigány füle vagy egy átlagosan világos bőrű nemcigány füle, a megkülönböztetés semmit nem old meg, nem hatol a probléma gyökeréig, ahogyan Gyökér mondja, a matektanárunk. A probléma gyökeréről kapta becenevét, meg a csúnya fogai kilátszó gyökeréről, meg arról, hogy amúgy is ritka nagy gyökér, perverz vicceket sugdos, és idétlenül vihog hozzá. Ez kimerítené a zaklatás vagy a verbális erőszak fogalmát, csakhogy mindig megáll valahogy a határon, épp csak megsimítja a lányok kezét vagy vállát, beleszuszog a fiúk fülébe, tulajdonképpen semmi se történik, mégis undorítónak érezzük magunkat, mint aki belelépett valamibe, hányásba vagy kutyafosba, esetleg mezítláb egy meztelencsigába. Vagy talált egy nem odaillő fület az ablakpárkányon.
