Tanulságos mese magányosan élő nőknek és férfiaknak

Az asszony és a katona

Élt egyszer egy asszony az erdő közepén, egy kis tisztáson, takaros kis házikóban. A kéményből mindig szállt a füst, mert dolgos kezű volt. Már régebben megözvegyült, a gyerekei felnőttek, elmentek szerencsét próbálni, így egyedül éldegélt szépen. A ház berendezése úgy maradt, ahogy a férjével és a gyerekeivel élt régen. Nem szeretett semmitől megválni. Sem tárgyaktól, sem emberektől. Kereste a társaságot, sok ember megfordult nála. Ha arra járt valaki, azt befogadta, gondoskodott róla. Néhanapján nagy vacsorákat készített, ahová meghívta az erdő közelében élő ismerőseit, és távolabbiakat is. Ilyenkor sokan összegyűltek. A vendégek bókoltak az asszonynak és rendre mindent megettek, majd elmentek szépen haza. Az asszony egyedül maradt, így ezeket a vacsorákat többször megismételte.

Egyszer, egy ilyen vacsora közben váratlanul belépett egy jóvágású katona. Összeütötte a bokáját, szépen köszönt a ház asszonyának, majd egyesével minden vendéget kidobott az ajtón keresztül, ahonnan azok érkeztek. De nem állt meg ennyinél. Elkezdte a tárgyakat, bútorokat is kidobálni. Míg csaknem üres lett az egész ház. Az asszony a tűzhely mellett a sarokban állt. Keresztbe fonta a karját, úgy figyelte mi történik. Nem avatkozott közbe, tetszett neki a katona. A katona miután szinte teljesen kiürítette a lakást, így szólt:

A lakást megtisztítottam. Ettől fogva csak azokat engedheted be, akik szeretnek és megbecsülnek téged. Az üres lakás azért jó, mert csak azok a tárgyak kerülhetnek bele, ami a tiéd és amiket szeretsz. Így van ez az emberekkel is. Meg kell válogatnod őket, nem ereszthetsz be bárki, aki ugyan bókokkal elhalmoz, de nem marad más utána, csak az elmosatlan edény.

Azzal a katona elment. Az asszony ott maradt egyedül a szinte üres házban. Nagyon magányosnak érezte magát, de későre járt és hamarosan elaludt. A következő álom került a szeme elé:

Egy nagy, világos kastély hálótermében ébredt. Mindenütt virágok és friss levegő. Egyszer csak bejött egy férfi, a katona. De nem katonaruhában volt, hanem hercegiben. Szépen, udvariasan köszöntötte az asszonyt. Azt mondta, innentől minden a tiéd is. Az asszonyt régóta nem érzett melegség és boldogság töltötte el. Ekkor felébredt a szinte üres lakásban, ahol egyedül volt. Elszomorodott. Senki nincs rajta kívül mellette és bútorok, tárgyak is alig. Talált egy kis könyvet az ágya mellett. Egy apró lámpa világította meg. Felvette és belelapozott. A könyvecskéből hamarosan egy kis törpe ugrott elő, majd elszaladt, bebújt a szekrény alá. Onnan leselkedett ki félve. Az asszony megörült a kis törpének, még sincs teljesen egyedül, bár a katona rendes munkát végzett. A törpe lassan előmerészkedett. Lefeküdt félve a párnára és hamarosan elaludt. A kis törpe egyenletesen mélyen aludt, légzése megnyugtatta az asszonyt, ő is visszaaludt. A kis törpe arca hasonlított a katonára, az álombéli hercegre, csak kicsiben. Az asszony reggel kipihenten ébredt, kereste a törpét, de nem találta. Azt gondolta, talán álmodott. A párnán azonban észrevette a kis törpe lenyomatát, ahogy ott aludt. Kicsit kóválygott az asszony feje a sok esemény után, megmosakodott és felöltözött.

Kiment, ahogy szokta az erdőbe rőzsét gyűjteni. Így telt az idő, nap mint nap. Az asszony magányosabb volt mint valaha. Egyszer késő este, amikor épp hazaérkezett a munkából, nem találta a házát. Illetve megtalálta, de mások laktak benne, épp nagy lakomát ültek, sok bort ittak. Nevetgéltek. Azok közül voltak, akiket vendégül szokott látni. Amikor meglátták az asszonyt, feléje fordultak egy pillanatra, nem ismerték meg, elhallgattak kicsit, majd folytatták a lakomázást, mulatozást. Az asszony kiment a házból és elsírta magát. Ekkor megjelent a kis törpe, aki már nem félt és vigasztalni kezdte, de az asszony hajthatatlan volt. Mi történt? kérdezte. Ki volt a katona és mit tett? Tönkretette az egész eddigi megmaradt életem, tán még a házat is ő adta oda azoknak a mulatozó embereknek.

Ekkor megjelent egy hintó és megállt. Kinyílt az ajtó, megjelent a herceg, kézen fogta az asszonyt és beültette maga mellé a hintóba. A kis törpe felült a bakra a kocsis mellé és vígan énekelni kezdett. A hintó hamarosan elhajtott. Sokáig mentek, talán évekig is, mígnem egyszer csak a hintó megállt, a herceg kilépett, lesegítette az asszonyt és az előttük álló kastély felé mutatott. Az asszony azonnal felismerte, az volt, amit az álmában látott. A herceg megszólalt: Íme az új otthonod.

Ocztos István