+ Film

Film készül a cseh atléta, Emil Zátopek legendás teljesítményéről

A forgatást áprilisban kezdjük, és egész évben dolgozni fogunk, mert minden évszakot – tavasz, nyár, ősz, tél – meg akarunk örökíteni – meséli a rendező.

Fotó: Keystone/Getty Images

Korhű játékfilmet készítenek Csehországban Emil Zátopekről (1922-2000), a legendás atlétáról, aki a helsinki nyári olimpián 1952-ben három aranyérmet szerzett Csehszlovákiának. A film költségvetése mintegy 92 millió korona (1104 millió forint), ami a mai csehországi viszonyok között igen magasnak számít – közölte David Ondrícek, a film rendezője.

A filmet a jövő év folyamán fogják forgatni különböző csehországi és európai helyszíneken. A forgatás egyebek között azért is húzódik el, mert a filmeseknek meg kell várniuk a helsinki olimpiai stadion rekonstrukciójának befejezését.

Zátopek első olimpiai aranyát 1948-ban Londonban a 10 kilométeres távfutásban szerezte meg.

„A forgatást áprilisban kezdjük, és egész évben dolgozni fogunk, mert minden évszakot – tavasz, nyár, ősz, tél – meg akarunk örökíteni. Megvárjuk a helsinki stadion felújítását. Szeretnénk a lehető legautentikusabban feleleveníteni az olimpia hangulatát”

– mondta Ondrícek. Cseh mértékkel mérve aránylag drága filmről van szó, de nemzetközi mérce szerint a film így is „nagyon olcsó” lesz.

A rendező korhű alkotást akar készíteni, ezért az összes szereplő korabeli ruházatban fog szerepelni, és a helyszínek is a lehetőségek szerint mindig az eredetiek lesznek.

„Nem volt könnyű a korabeli sportfelszerelések beszerzése, és az akkori helyszíneket is át kell alakítani, mert ma már másképpen néznek ki, mint régen”

– jegyezte meg Ondrícek.

Emil Zátopekett Václav Neuzil, feleségét, Dana Zátopkovát pedig Martha Issová fogja alakítani.

David Ondrícek a legendás cseh távfutó, a négyszeres olimpiai bajnok élete és sportkarrierje jó ismerőjének számít. Néhány éve sikeres dokumentumfilmet készített Zátopekről, amelyhez nagyon sok korabeli levéltári anyagot és archív filmanyagot áttanulmányozott.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top