+ Fotó

Az idősebb asszonyokat volt a legnehezebb rávenni – Fotókiállítás a Nyugati téri aluljáróban

Kelemen Richárd 70 járókelőről készített portrét a Nyugati téri aluljáróban. Képein a társadalom legkülönfélébb rétegeiből származó emberek láthatóak. A fotókból kiállítás nyílt a Fugában, majd visszavitték őket az aluljáróba. Ott állnak most is. Kelemen Richárddal és Lisztes Edinával beszélgettünk a projektről.

fotó: A Budai Rajziskola művészeti és médiafotográfus diákjainak fotódokumentációja

“Nekem az volt az első benyomásom, hogy ez Magyarország, én is ebbe tartozom. Ezek az emberek nem nyaraltak, nem laktak jól. Mélyszegénység jutott eszembe, szomorúság. Az igazi kép az országunkról, csak fel kell szállni egy buszra például. Összességében ezek tényleg sorsok, benne vannak az élettörténetek. Benne volt a családom, a szomszédjaim sorsa. Egyik se most jött a shoppingból, egyik se most evett. Ez egy hatalmas tükör”

Kedd délután 5 óra, Nyugati pályaudvar aluljáró. Óriási hőség, hangzavar, tömeg. Egy kétes külsejű, 50 év körüli nő megkérdezi, hogy ráérek-e. Nem érek rá, hiszen épp egy fotókiállítást keresek a zsúfolt aluljáróban. Rövidesen meg is találom. A Budai Rajziskola és a FUGA közösségi, köztéri művészet projektjéről, az Under construction-ről van szó. Kelemen Richárd, a Budai Rajziskola elsőéves művészeti és médiafotográfus szakos diákja tavasszal kezdett járókelőket fotózni a Nyugati téri aluljáróban egy középformátumú Mamiya RB67-es analóg fényképezőgéppel. Egy néhai reklámfelület, egy betonfal előtt kapta lencsevégre a vállalkozó kedvű fotóalanyokat, és mindenkire csak egy filmkockát szánt.

Under construction – A Kelemen Richárd által készített egyik portré

Összesen 70 járókelőről készült fekete-fehér fotó, akik a társadalom legkülönfélébb rétegeiből származnak. A képek kiállításra kerültek a FUGA Budapesti Építészeti Központban június 13. és július vége között. A kiállítás kurátora, Danó Orsolya és a FUGA támogatásával sikerült megvalósítani a Budai Rajziskola tervét: a kinyomtatott portrékat visszavitték a Nyugati téri aluljáró volt kirakatához, ahol készültek.

Under construction – A Budai Rajziskola művészeti és médiafotográfus diákjainak fotódokumentációja

A Fővárosi Közgyűlés Közterület-hasznosítási Bizottsága megadta az engedélyt a projekt ötletgazdáinak, hogy augusztus végéig kiállíthassák a fotókat a falfelületen. Aki július 17. óta járt a Nyugati téri aluljáróban, már találkozhatott a Kelemen Richárd által készített portrékkal. De vajon honnan jött a projekt ötlete?

A Budai Rajziskolában félévkor három nagyobb projekt közül választhattunk tanárunknál, Lisztes Edinánál:  az első a középformátumú fényképező analóg technikájának megismerése, a második egy embertipológia, a harmadik pedig a streetfotó. Arra gondoltam, az embertipológiát kivinném egy forgalmasabb térre. Végül a Nyugati téri aluljáró mellett döntöttem az ott található semleges falfelület miatt

– mondja a helyszínen Kelemen Richárd, aki a portrék segítségével jellemezni is kívánja a teret.

Kelemen Richárd a Nyugati téri aluljáróban, a még üres falfelület előtt – A Budai Rajziskola művészeti és médiafotográfus diákjainak fotódokumentációja

Lisztes Edina projektgazda, fotóművész szerint fontos, hogy tanítványa képei nem foglalnak állást, nem minősítenek, pusztán leíró, dokumentatív jellegűek, akárcsak a német August Sander egy 1930-as fotósorozata. Richárd fejében meg sem fordult, hogy egy emberről több fotót készítsen. Lisztes Edina szerint épp ez adja a felvételek különlegességét.

Óriási a koncentráltság abban az egy pillanatban, amiben megörökíti rohanó világunk járókelőit

– jegyzi meg.

Under construction – fotó: Kelemen Richárd

Összesen 7 tekercs felvétel készült, mindegyiken 10-10 fotóval. Richárd próbálta megmutatni a járókelők minél szélesebb spektrumát, ami nem volt egyszerű. Az idősebb asszonyokat volt a legnehezebb rávennie, hogy kamera elé álljanak. Modelljeinek semmiféle instrukciót nem adott, csupán annyit kért tőlük, hogy a falfelület előtt álljanak, amíg ő elkészíti a portrét. Nagy meglepetésére több olyan fotóalanya is volt, akikkel hosszas beszélgetésbe elegyedett. A legérdekesebb mondatokat feljegyezte és bele is szerkesztette a Fugában megrendezett kiállításba.

„Próbáltam bevonni a nézőt egy közös interakcióba, hogy kiderüljön, mennyire élnek benne sztereotípiák, prekoncepciók. Kíváncsi voltam, melyik fotót melyik mondattal párosítja. Soha nem fedtem fel, melyik szereplő mit mondott, ezt teljesen a befogadóra bíztam”

– emlékszik vissza Kelemen Richárd. Feljegyzései alapján a képek készítése során a következő mondatokat hallotta fotóalanyaitól:

„Ne mondd el, hogy transzi vagyok!”
„Épp most avattak ügyvéddé.”
„Egy percem van, siess!”
„Buddhista tanító vagyok.”
„A színes tusom miatt akarsz lefotózni, ugye?”
„Kettő perced van? Pár gyors kérdésre?”
„Szép legyek és vékony!”
„Színpadmester vagyok.”
„Engem? Ilyen öregasszonyt?”
„Nekem is volt annak idején egy fotókiállításom Japánról.”
„De ez a nagy has ne legyen!”
„Apa rábeszélt engem is!”
„Szobrászművész vagyok.”
„Az előbb kérdeztél már és mondtam, hogy nem! De mi is ez pontosan?”
„Engem? Nem is Magyarországon élek!”
„Az arcom ne látszódjon!”
„Most jövök melóból! Így is jó?”
„Nem, köszönöm! Vagy nekem kell segítsek?”
“Középiskolai tanár vagyok”
“Nincs magánál egy fésű?”
“Így, smink meg minden nélkül?”
“Én is fotós vagyok, csak inkább digitális”
“Egy Rb67-el? Csinálhatsz!”
“Én is fotográfus vagyok, csak inkább síkfilmes/Mostanában hegedűket gyűjtök”

Ha minden a tervek szerint alakul, az Under construction projektről dokumentumfilm is készül, melyben látható lesz az alkotói folyamat, az installáció munkálatai, valamint a kiállítás eróziója is, a képeknek helyet biztosító falfelületet ugyanis semmi sem védi az aluljáróban.

Egy héttel a lenyomat kihelyezése után több arc is eltűnt a képekről – A Budai Rajziskola művészeti és médiafotográfus diákjainak fotódokumentációja

Ottjártunkkor sokan odapillantottak Richárd fotóira, de csak kevesen álltak meg, hogy hosszabban is szemügyre vegyék a portrékat.

„Nem az a lényeg, hogy tetszik vagy nem tetszik a járókelőknek a kiállítás. Sokkal fontosabb, hogy kiváltson bármiféle reakciót. A múltkor hosszasan figyeltem az aluljáró túloldaláról, és azt vettem észre, hogy a kiállítás sokaknak nem éri el az ingerküszöbét. Nem veszik észre, mert nem csillog-villog, nincs kiírva a sarokban pirossal, hogy szex. Aki rá is pillant, annak nem jut el a tudatáig, hogy ez más, mint amit idáig látott. Ez kicsit elszomorító. Leginkább fiatalok, hajléktalanok és nyugdíjasok állnak meg a falfelület előtt. Úgy érzem, azoknak éri el az ingerküszöbét, akik még nyitott szemmel járnak és rá is érnek”

– foglalja össze tapasztalatait Lisztes Edina. A projekt részeként megkérdezték a Nyugati téri aluljáró járókelőit, hogyan vélekednek az ott kiállított fotókról.

A kiállítás hetedik napja a Nyugati téri aluljáróban – fotó: Várkonyi Zsolt

“Én író-költő vagyok, és láttam, amikor ragasztottak ki valamit, amit még nem tudtam , hogy mi az. Most visszafelé kíváncsi voltam, mert láttam, hogy az embereket megállásra késztette. Mellettem állt egy hölgy és egyből azt a késztetést éreztem, hogy megszólítsam őt, ezt a vadidegen hölgyet, és azt kérdeztem tőle, hogy mi az első benyomása, mert engem meg az érdekelne…Nekem az volt az első benyomásom, hogy ez Magyarország, én is ebbe tartozom. Ezek az emberek nem nyaraltak, nem laktak jól. Mélyszegénység jutott eszembe, szomorúság. Az igazi kép az országunkról, csak fel kell szállni egy buszra például. Összességében ezek tényleg sorsok, benne vannak az élettörténetek. Benne volt a családom, a szomszédjaim sorsa. Egyik se most jött a shoppingból, egyik se most evett. Ez egy hatalmas tükör. Nagyon jónak tartom, meg fogja állítani az embereket, idecsalja és elgondolkodtatja őket”

– fejtette ki az utca embere.

Örültem, hogy láttam ismerős arcokat. Két éve költöztem ide a kerületbe. Pont olyan az összetétele ezeknek a képeknek, mint az életnek. Ezekkel az arcokkal találkozom nap mint nap, ebben az összetételben. Ilyen sokszínű a társadalom és ez meg is van jelenítve itt”

– hangzott egy másik vélemény.

Under construction – A Budai Rajziskola művészeti és médiafotográfus diákjainak fotódokumentációja

Van, aki szerint az Under construction-nek lehet közösségformáló ereje is:

“(Arcok egy arctalan tömegben… Mindenki csak rohan…) Azt gondoltam, hogy ez tuti valamilyen civil kezdeményezés. A közösségek nem ilyen kőbevésett állandó dolgok, szerintem ez egy dinamika. Már az is, hogy többen megállnak és elkezdenek beszélgetni, már az is egy közösség”

Egy másik járókelő egészen másképp látta a kérdést:

“Én is fotózok már több éve. Tetszik, hogy fekete-fehér portrékat csináltál, én is hasonlóakat szoktam, azért álltam meg. Tetszik a téma egyébként. Kérdés, hogy mi fogná őket össze. Maguktól nem hiszem, hogy alkotnának bármilyen közösséget”

Akadt olyan ember, akinek egyáltalán nem tetszett a kezdeményezés:

“Nem állnék be ide, mert szerintem ez egy hülyeség. Bocsánat!”

Volt, aki szerint az Under construction egy világkalauz:

“Érdekes, amikor először jöttem a párommal, azt hittem, ezek archív képek, színészek, vagy akárkik. Utána alaposabban megnéztem a képeket és lehet látni, (hogy ez nem csak az utca embereit mutatja be, ez egy világkalauz. Lehet látni ázsiai embereket például. Sok turista is megfordul itt.) Lehet látni időseket, fiatalokat. Telitalálat!”

A kiállítás augusztus végéig látható a Nyugati téri aluljáróban. Vagy addig, amíg a képek végképp meg nem rongálódnak…

Az idősebb asszonyokat volt a legnehezebb rávenni – Fotókiállítás a Nyugati téri aluljáróban
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top