+ Színház

1,8 millióért házhoz megy a színtársulat

Próbahelyszíneket keresgélve jutott eszükbe az ötlet, amelynek megvalósításával szerintük jelentős rést fedtek le a piacon.

Új színházi társulat és előadásforma kezdte meg hódítóútját Nagy-Britanniában. A társulat exkluzív élményt kínál borsos áron: házhoz megy.

A Revels in Hand nevű együttes nappaliban, hálószobában de akár a kertben is előadja a repertoárján szereplő műveket, Noel Coward vagy épp Shakespeare darabjait.

Melanie Fullbrook, az egyik alapító Shakespeare-rel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a bárd idejében létezett hasonló gyakorlat, de ma már nem. Nekik is próbahelyszíneket keresgélve jutott eszükbe az ötlet, amelynek megvalósításával szerintük jelentős rést fedtek le a piacon.

A társulat játszotta már Cowardtól a Ways and Means című komédiát egy privát lovaspolópályán, a Szentivánéji álom című Shakespeare-művet egy kertben London Chelsea nevű kerületében, és már az Atlanti-óceán túlsó partjára, az Egyesült Államokba is meghívták őket, Hamptonsban adtak elő.

Melanie Fullbrook szerint a darabválasztás csak a hely nagyságától függ, lehet három színész, de akár húsz is a játéktérben. Nincs számukra túl kicsi vagy túl nagy tér. Egy-egy előadás legalább ötezer fontba (1,8 millió forintba) kerül.

A társulatot már a Nyugat-Európa legmagasabb, több mint 300 méteres felhőkarcolójában, a londoni Shardban működő Shangri-La Hotel is megszerezte magának. Ősszel több előadást is tartanak a vastag pénztárcájú vendégeknek.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top